9. Fejezet

„Majd értesítjük”. Mindenhol ezt a szöveget kaptam, ami körülbelül ugyan azt jelenti, mint az „Uh, mit képzelsz te? Próbálkozz máshol!”.

Az utolsó hely egy Pink Flamingo nevezetű cég, ami a ranglétrán közvetlenül a HOT után következik. Már nem számítok semmi jóra, de próbálok magamba erőltetni némi bizakodást. A portán egy kedves tekintetű, fiatal lány fogad.

– Üdv – megállok a pult előtt, és egy döglesztő mosolyt villantok.

Barna szemeivel megszeppenve bámul rám, megvárom azt a pár másodpercet, amíg magához tér.

– J-jó napot – diszkréten megköszörüli a torkát, és az egyik rövid, fekete tincset a füle mögé

tűri. – Miben segíthetek?

– Kang Jaehoont keresem.

– Az igazgató úr ma nincs bent – bocsánatkérőn biccent egyet.

– Akkor ezeket majd átadná neki?

Még mindig mosolygok, miközben a lány elé teszem az egyik DVD-t, és az önéletrajzom másolatát.

– Természetesen – a zavarát leküzdve elmosolyodik.

– Köszönöm, további szép napot – alig észrevehetően, egy aprót kacsintok felé.

– Ö-önnek is…

Otthagyom a piruló lányt, és elindulok a kijárat felé. Az előcsarnokban magassarkú kopogása visszhangzik, de figyelmen kívül hagyom.

– Lee Taemin!

A nevem hallatán megtorpanok, értetlen tekintettel fordulok hátra, és hunyorogva nézek az ismerős személyre. Fekete miniruhájában elém libben, sötétbarna haját eligazítja a vállain, és boldogan mosolyog rám.

– Szia… Öhm… – próbálok rájönni, hogy ki lehet.

– Seomin.

– Ó, igen. Seomin – mosoly mögé rejtem a gúnyom. – Nem ismertelek meg, természetes hajszínnel…

Mi a francot akarsz tőlem? Hagyj engem békén.

– Van egy perced? Megihatnánk egy kávét – óvatosan veti fel az ötletet.

– Bocs, én nem kávézok.

– Akkor egy tea?

Beadom a derekam, és az utca túloldalán lévő kávézó teraszán kötünk ki. Csendben kortyolom a zöld teámat, közben kerülöm Seomin tekintetét, amivel szinte lyukakat éget az arcomba. Ha elhívott, akkor igazán mondhatna is valamit ahelyett, hogy csak bámul, mert ez így egyre idegesítőbb.

– Kicsit lelkiismeret-furdalásom van… – megtöri a csendet.

– Ne legyen – hanyagul vállat vonok. – Szar napom volt, neked semmi közöd az egészhez.

– Lehetek veled őszinte?

Lehajtja a fejét, zavartan kevergeti az előtte lévő pohárban a kávét. Értetlen pillantásokkal illetem, és várok, hogy folytassa, de ő a válaszomra vár.

– Ühüm.

Kicsit megemeli a tekintetét, félénken pislog rám. Mondd már!

– Nem az lett volna az első alkalmam…

– Akartam is kérdezni, hogy mit keresel itt – a Pink Flamingo épülete felé biccentek.

– Tavaly óta itt dolgozom, és a HOT-hoz csak azért mentem, hogy találkozhassunk-

– Állj – közbeszólok. – Elmentél a meghallgatásra, és simán felvettek? Fogalmuk se volt róla, hogy ki vagy?

A cégek konkurenciát jelentenek egymásnak, és a felvételek során utána néznek az embereknek, hogy előtte dolgoztak-e máshol. Ez így működik, és a HOT erre különösen odafigyel, ezért nem értem a helyzetet, hogy Seomint hogy vehették fel, és hogy lehetett akkora mázlija, hogy pont engem kapott meg első partnerként.

– Ez nem egészen így történt – megrázza a fejét. – Sok időmbe telt, mire meggyőztem Jaehoont, hogy mekkora sikere lenne kettőnknek, és nem kevés pénzbe került, hogy egy felvétel erejéig összekerüljek veled. A főnököd elég sokat kért, egy alkalmi szerződésért.

– Szóval mindenki tudott erről, csak én nem? – válaszként bólint. – Mire volt jó ez az egész?

– Hát… Találkozni akartam veled, mert… szimpatikus vagy.

Ez felér egy szerelmi vallomással?

– Nem értelek.

– Szeretnélek megismerni – végre kinyögi a lényeget.

– Ó, így már világos…

Nem mond semmit, szótlanul nézzük egymást. Csillogó szemei reményteljesen fürkészik az arcom, de látom rajta a feszengést, miközben a válaszomat várja. Nem vagyok az ilyen „mű” lányok híve, de valami jó is kisülhetne belőle, ha rábólintok a dologra. Nem. Nem lehetek ilyen önző, nem kedveskedhetek neki csak azért, hogy beajánljon a főnökénél, és felvegyenek a Pink Flamingohoz. Inkább leszek munkanélküli, de nem fogom kihasználni egy lány érzéseit.

– Ne haragudj, de engem nem vonzanak a plasztikázott lányok – próbálom finoman visszautasítani.

– Gondolom a csúnyákat pedig messziről kikerülöd – húzza a száját.

– Mi? – a homlokomat ráncolom.

– Vagy a plasztikázott lányok neked egyet jelentenek a csúnyákkal?

– Félreértesz, én nem akartalak megbántani.

– Nem számít. Örülök, hogy „megismertelek” – mutatja az idézőjeleket, majd feláll. – Viszlát!

Felvont szemöldökökkel nézem végig ahogy elsétál. Csak őszinte voltam, már az is baj?

Délután két óra is elmúlt, amikor hazaérek. Bevonulok a szobámba, a táskámat ledobom a földre, és az ágyba vetem magam. Hason fekve, lehunyt szemekkel fekszek, és élvezem a csendet. Öt kisebb-nagyobb céghez adtam be a jelentkezésem, mindenhol tudták, hogy ki vagyok, mégis valamiért kétséges, hogy valahova fel is vesznek. Egyelőre nem tudok tenni semmit, úgyhogy várok a visszajelzésekre. Még a szerződésem felbontása sincs elintézve, de most még a lábra állás gondolatától is elfáradok.

– Na, hogy ment?

Nem reagálok Haeun hangjára. Hallom, hogy közelebb lépked, rám mászik, és elfekszik a hátamon, de meg se érzem a súlyát.

– Hm?

– Nem tudom – motyogok. – Majd értesítenek…

Csend telepszik a szobára, a tarkómra lógó tincseimet piszkálja, és a kellemes érzéstől sorozatosan kiráz a hideg.

– Nem úgy volt, hogy találkozol Yurával?

– Majd egy óra múlva.

Legördül rólam, kinyitom a szemeim, és látom, hogy a hátán fekszik, kifejezéstelen arccal nézi a plafont, de látszik rajta, hogy bántja valami.

– Mi a baj? – felkönyökölök, tenyerembe támasztom az arcom.

– Yura. Kiderült, hogy hatalmas rajongód.

– Tessék? – valamiért nem tudom visszatartani a mosolygást.

Haeun rám pillant, és azonnal elkomolyodok.

– Meséltem neki rólad, és nem akarta elhinni, hogy te vagy „az a Taemin”.

– De ez… ezt hogy…?

– Nem meglepő, Dél-Korea kilencvenöt százaléka látott már szexelni – kissé csípős a hangja. – Múltkor kicsit rossz volt hallgatni, ahogy áradozott, milyen szexi vagy, s a többi.

– Reggel ez volt a baj?

Nem válaszol, tehát igen.

– Hé… – kezembe veszek egy tincset a hajából, és finoman csavargatom –, sose mozdulnék rá a barátnődre.

– Nem is miattad aggódok.

Mindent értek. Nem tudom, hogy pontosan mióta ismerik egymást, de Yura nem is érdemli meg Haeunt, ha képes lenne velem megcsalni. Így már azt is értem, hogy miért nem tetszett Haeunnek az ötlet, hogy bemutassa. Átnyúlok a karja alatt, és magamhoz húzom. Átölel, és hozzám bújik, megérzem az édes illatát.

– Nem kell bemutatnod, ha nem szeretnéd – megint a selymes tincseit piszkálom.

– Meg akartalak kérni, hogy ma gyere velem – motyogja a mellkasomba. – Ő nagyon akar találkozni veled.

Rossz látni, hogy ennyire aggódik a kapcsolata miatt. El akartam tüntetni Yurát az útból, de most jobban érdekel Haeun boldogsága. Egyik lábamat átvetem a testén, és erősebben szorítom magamhoz, miközben finoman a nyakába harapok. Hangos nevetésben tör ki, megpróbál kiszabadulni, de nem engedem.

– Eh-elég! – nevetgél.

Egy ideig folytatom, majd megkegyelmezek neki, békén hagyom a nyakát. Fintorogva törli le magáról a nyálam, de mosolyog. Belül még mindig egy kislány, ezért ilyen kis hülyeségekkel is könnyű felvidítani, ha rossz a kedve.