10. Fejezet

Szörnyű azt látni, hogy Haeun feszeng. A Paris Baguette nevű cukrászdában ülünk, idegesen harapdálja az ajkait, közben mindenfelé nézelődik, csak engem kerül ki. Az egyik pillanatban felcsillannak a szemei, egy apró mosolyra húzódnak az ajkai, és valamire rászegezi a tekintetét. Nem fordulok hátra, elsétál mellettem egy hosszú, fekete hajú, karcsú lány, és Haeunhöz hajolva, egy gyors csókot nyom az ajkaira.

– Bocsi a késésért.

Felegyenesedik, leül mellé, leveszi a napszemüvegét, és a felsője nyakrészébe akasztja. Végig tátott szájjal, elkerekedett szemekkel nézem a lányt, meg se tudok mukkanni. Fekete tincsei közt van néhány kék, zöld és pink színű is, amik könnyed hullámokban lógnak, egészen a melle aljáig. Mindkét felkarján színes tetoválások vannak, egészen a könyökéig, és a skarlátvörös rúzs, meg a szeme körüli, erős, fekete smink még feltűnőbbé teszik a megjelenését. Erős, magabiztos, irányító személyiségnek tűnik. Bevallom, egyáltalán nem ilyennek képzeltem.

Rám pillant, és a szemei elkerekednek.

– L-Lee… T-Taemin… – hebegi. – Istenem…

– Szia – elmosolyodok, az asztal fölött felé nyújtom a jobb kezem.

– Son Yura vagyok – kezet fogunk. – Élőben még szexibb vagy…

Vöröslő ajkai mögül szinte világít a hófehér fogsora, ahogy szélesen mosolyog. Haeunre pillantok, akinek láthatóan nem tetszett ez a megjegyzés.

– Öhm... Köszönöm – zavartságot színlelek. – A képzeletemben eddig teljesen máshogy néztél ki.

– Igen? – kacéran megemeli az egyik szemöldökét. – Hogy?

– Rövid, barna hajjal, félénk, visszahúzódó lányként.

– Ó, már értem – kuncog. – Haeun mesélt rólad, és nem akartam elhinni, hogy te tényleg a szexisten Taemin vagy.

Újra az említettre pillantok, aki szúrós tekintettel figyeli Yurát. Próbálom menteni a helyzetet, de Yura flörtölése valamiért tényleg zavarba hoz, és így nehéz megtalálni a megfelelő szavakat.

– Nehogy félreérts – a mosolya szelídebbé válik. – Dögös vagy, de nem akarok nyomulni,

Haeun-ah az én múzsám.

Találkozik a tekintetük, és igazi, őszinte mosollyal néznek egymásra. A látványon nekem is mosolyognom kell, és megkönnyebbüléssel tölt el, hogy fölösleges volt az aggodalom. Viszont kicsit csalódott is vagyok, mert be kell látnom, hogy nem furakodhatok közéjük. Boldogoknak tűnnek, és nem leszek önző seggfej, hogy szétszedjem őket. Nehéz lesz, de túl fogom élni, hogy – ki tudja meddig – Haeun még nem lesz az enyém. Ideje keresni egy új kiszemeltet.

– Yura, egyébként te biszex vagy? – bátran kérdezek rá.

– Dehogy – összeszűkített szemekkel néz.

– Most mondtad, hogy dögös vagyok.

– Ez így is van, de undorodom a pasiktól – fintorog.

– Megkérdezhetem, hogy miért?

– Az első faszim egy köcsög pöcs volt, csak a lyukam kellett neki, és a paraszt majdnem megerőszakolt. Valaki másodjára is eljátszotta velem ugyanezt, akkor, tizenöt évesen rájöttem, hogy a férfiak érzéketlen rohadékok – szívből jövő utálattal ejti az utolsó szavakat.

– Kösz…

– Ne vedd magadra, rólad nem ezt gondolom – bájosan elmosolyodik. – Te nem tűnsz gyilkolni valónak, mert neked olyan nőies arcod van – Haeun hangos nevetésben tör ki mellette.

– Mi?! – magasra szökik a hangom.

– Bocsi. Ez az igazság.

– Nőies arcom van? Tényleg?! – megerősítést várok a lakótársamtól.

– Hát… – próbálja abbahagyni a nevetést. – Széles és határozott vonalú az állkapcsod, de az arcod tényleg nőies, egy kicsit.

A leszbikusok nagyon rosszindulatúak tudnak lenni, és ezek ketten még össze is fognak ellenem. Nem állok neki veszekedni, mert a nők addig úgyse nyugszanak, amíg nem adsz nekik igazat.

Yurában egy őszinte, közvetlen lányt látok, aki valószínűleg nem csak játszadozik mások érzéseivel. Haeun eddigi barátnői nem igazán szimpatizáltak velem, amint kiderült, hogy milyen szakmát űzök, de Yurával hasonlóan leszarjuk a társadalmat, neki sincsenek gátlásai.

Körülbelül két órányi társalgás után úgy döntök, hogy kettesben hagyom őket.

– Hova mész, szépfiú? – meglepetten pislog rám a fekete hajú, amikor felállok.

– Haza. Hosszú volt a mai napom.

– Remélem még látjuk egymást – elmosolyodik.

– Biztosan – az én ajkaim is felfelé görbülnek. – Érezzétek jól magatokat.

Intek, és kisétálok a cukrászdából.

Az idő már éjfél körül jár, a kanapén fekve bámulom a tévét. A szemhéjaim nehezek, de meg akarom várni Haeunt, hogy nyugodtan tudjak aludni, miután hazaér. Nem aggódom érte, tudom, hogy jó kezekben van, de a lelkiismeretem nem engedi, hogy elaludjak. Szemeim kissé fájnak már, ezért becsukom őket, de a gondolataimat pörgetem, hogy ne kapjon el az álommanó. Nem voltam elég ügyes, és végül elkapott.

Fogalmam sincs mennyi lehet az idő, amikor hangos robajra riadok fel. Haeun nevetése hallatszik a folyosóról, azonnal felpattanok, és kisietek a nappaliból. Villanyt kapcsolok, a bejárati ajtó nyitva van, a lakótársam pedig hangosan hahotázik, a folyosó padlóján ücsörögve.

– Jól vagy? – odamegyek hozzá.

Becsukom az ajtót, majd leguggolok Haeun elé. Még mindig nevetgél, ködös tekintettel néz fel rám.

– Szia, Minnie!

Elmosolyodok, amikor rájövök, hogy részeg, mivel csak olyankor hív így. Felegyenesedek, a háta mögé lépek, és a hóna alá nyúlva, könnyedén felhúzom a földről. Egyik karját átvetem a nyakamon, átkarolom a derekát, és bevezetem a szobájába. Egyből lefekszik az ágyára, átfordítom a hátára, és felültetem, amíg kibújtatom a felsőjéből.

– Látom, elég jól szórakoztatok Yurával.

– Berúgtam… – nyöszörög.

– Igen, azt is látom.

Leveszem róla a szandálokat, majd a nadrágját is. Beharapott ajkakkal nézek végig rajta, ahogy fehérneműben, csukott szemekkel, teljesen kiszolgáltatottan fekszik. Nehéz, nagyon nehéz megállni, hogy ne vessem rá magam, de ellenállok a kísértésnek. Kihúzom alóla a pizsamaként használt topot, majd ráadom. Megvárom, amíg elhelyezkedik, betakarom a mellkasáig, és óvatosan puszilom meg a homlokát. Elindulok kifelé, lekapcsolom a villanyt.

– Minnie – megtorpanok a hangjára –, gyere vissza…

Visszamegyek az ágyához.

– Mit szeretnél? Hozzak vizet?

– Nem kell, csak maradj itt, amíg el nem alszok.

– Minek?

– Csak.

Ismét egy remek érv. Mindig az van, amit a nő akar, ezért bemászok mellé, de némi távolságot tartok kettőnk közt. Megfogja a felé eső karomat, kinyújtja, és párnaként használja a bicepszem. Ösztönösen átölelem, és ujjaimmal cirógatom a vállát.

– Szerelmes vagyok…

– Ohó! – megszeppenek. – Ezt majd gondold át újra, józanul.

– Nem, tényleg. Yura olyan… olyan tökéletes.

– Jól tud nyalni? – felvonom a szemöldököm, bár tudom, hogy nem látja.

– Ühüm.

– Ma is lenyomtatok egy menetet?

– Kettőt is – kuncog.

– Hű…

Az agyam felébred mély álmából, és lelki szemeim elé vetíti a képet, hogy Yura feje Haeun combjai között van. Felszisszenek az érzésre, ahogy az alsónadrágom alatt, hirtelen jön a feszülő érzés.

– Mi a baj?

– S-semmi, csak zsibbad a karom – hazudok.

Felemeli a fejét, így el tudom húzni alóla, pedig a kezemnek semmi baja. Nem tudom eltüntetni az előttem lebegő képet, ezért az alsógatyám egyre szűkebb és szűkebb. Szerencsére sötét van a szobában, így Haeun nem látja, de az érzés csak erősödik.

Várok egy ideig, hátha lenyugszik, de ennek az ellentéte történik, egyre jobban felizgulok. Felülök, hogy kimásszak az ágyból, és elmenekülhessek a saját szobámba, hogy elintézzem a dolgot, de Haeun megállít.

– Hova mész?

– Aludn-ni – megremeg a hangom.

– Itt is tudsz – hagyom, hogy visszahúzzon.

– De-

– Pszt!

Elhallgatok, kétségbeesetten bámulok a sötétségbe. Egyre hangosabban kapkodok levegő után, sorozatosan nyelnem kell, hogy enyhítsek a torkomra telepedő, feszülő érzésen.

– Minnie? – Haeun hangja különösen cseng, nem olyan, mint általában.

– Hm?

– Azon gondolkoztam… Mit szólnál, ha mondjuk ezt tenném? – váratlanul a férfiasságomra markol.

Az egész testem megremeg, nyögve kapok a csuklója után, de annyi erőm nincs, hogy elhúzzam a kezét.

– M-mi van veled?! – úgy préselem ki magamból a szavakat.

– Azta… Mitől izgultál fel ennyire?

Ujjait mozgatja körülötte, tapogatja, így válasz helyett csak nyögök. Forgatásokon minden csak színészkedés – a nyögések is –, de az Ő érintésétől kikívánkoznak belőlem az élvezet hangjai. Még mindig fogom a csuklóját, ennek ellenére könnyedén simogatni kezd, az alsónadrágon keresztül. Megszólal a kis vészjelző a fejemben, iszonyatos sípolásba kezd.

– H-Haeun – sóhajtom. – Hagy ah-abba…

Folytatja tovább, mint aki meg se hallotta, amit mondtam. Tudom, hogy ez helytelen, és valószínűleg fogalma sincs róla, hogy mit csinál. Futkos rajtam a hideg és egymás után hallatom a sóhajokat, miközben próbálok ellenállni a rám telepedő, rózsaszín ködnek. Teljes hosszamon, újra meg újra végigsimít, és túlságosan élvezem ahhoz, hogy leállítsam.

Benyúl a vékony textil alá, így már közvetlenül ér hozzám.

– Ah! – egy éles nyögés szökik ki a számon.

– Szóval hagyjam abba?

– N-neh…

Most közölte, hogy szerelmes Yurába, mégis a gatyámban van a keze. Fogalmam sincs, mi vitte rá erre a cselekedtre, de már csak abban reménykedem, hogy holnap nem fog emlékezni semmire.