15. Fejezet

Haeun nem habozik, az ágy mellett térdelve egészen a bokámig húzza az alsónadrágom. Minden pillanatok alatt történik, meglepetten pislogok rá, és a fejem azonnal hátra vetődik, amint megérzem húsos ajkait a merev férfiasságom köré záródni.

– A-ah! – szaggatottan nyögök fel.

Egy pillanatra a tüdőmbe ragad a levegő, ahogy forróság veszi körül a tagomat. Erősen szívja, feje ütemesen mozog, a tövénél pedig a kezével dolgozik rajtam. Nem finomkodik, és ezt nem tudom hangok nélkül hagyni. Jobban csinálja, mint az eddigi alkalmi partnereim, de nem tudok azon agyalni, hogy honnan tanulhatta ezt. Önfeledten nyögdécselek, az izmaim néha megrándulnak, és teljes erőmből szorítom a takarót. Haeun hangos cuppanással vesz ki a szájából, kezével folytatja a kényeztetésem, ezúttal lassabb tempóban. Zihálva emelem meg a fejem, hogy rá nézhessek, s a tekintetünk rögtön találkozik, egy huncut mosollyal néz a szemeimbe. Az ágyra visszaejtem a fejem, és egy nagyobb légvétellel hunyom le a szemeim.

Megérzem, ahogy nyelve hegyével végigszánt rajtam.

– Uh-hnn… – alsó ajkamba harapok, hogy visszatartsam a nyögést.

Ismét megérzem Haeun forró leheletét, egyre erősebben lüktető tagomat a szájába veszi, s ezúttal már egészen a tövemig leérnek az ajkai, orra hegye az ágyékomat csiklandozza. Próbálom a bennem kavargó örvényt lelassítani, hogy tovább tartson a kényeztetésem. Fogaim egyre mélyebbre süllyednek az ajkamban, de az élvezet elnyom minden mást, így a fájdalmat se érzem.

Haeun ismét lecuppan rólam, a kezével gyorsabb ritmusban folytatja.

– Meddig bírod? – erotikusan rekedtes hangon kérdezi.

Izgató hanglejtésétől felerősödik bennem a beteljesülés iránti vágy, erősebben marcangolom a számat, szemhéjaim görcsösen feszülnek, és az ágyneműt több helyen is rongyosra gyűrögetem. Férfiasságom körül erőteljesebben szorulnak a vékony ujjak, és már nem bírom tovább. Minden izmom egyszerre feszül meg, térdeim Haeun teste köré záródnak, akinek a keze lelassul, miközben érzem, hogy forró nedvem távozik belőlem. Megkönnyebbüléssel tölt el az üresség érzete, izmaim elernyednek. Fogaim közül kiengedem az alsó ajkam, az élvezet elmúlásával kezdem érezni a sugárzó fájdalmat. Megnyalom a szám, nyelvemen érzem a vér édeskés, vasas ízét, és ujjaimmal is megtapogatom a párnáimat, amin mély nyomokat hagytak a fogaim.

Hallom Haeun lépteit, ahogy távozik a szobából. Nehézkes mozdulatokkal felülök, az éjjeliszekrényről elveszek egy zsebkendőt, hogy ernyedő tagomról letöröljem az élvezetem nyomait.

– Micsoda?! – Jongin hangja magasra szökik a meglepettségtől, az egész Wolfhound tőle zeng. – Ezt nem akarom elhinni…

– Így volt – öntelt vigyorral dőlök hátra a székben. – Akkor is és ma reggel is.

– És a száddal mi történt? – az eddigre bevarasodott sebet figyeli.

– Ez bizonyítja, hogy mennyire jó volt.

Hangos nevetésben török ki, ahogy hitetlenkedő, ledöbbent arcát figyelem. Én se hittem volna, hogy ez valaha meg fog történni velem, de addig nem adom fel, amíg el nem jutok a szexig Haeunnel. Akkor leszek csak igazán elégedett magammal, hiszen nem sok férfi mondhatja el magáról, hogy sikerült megfektetnie egy leszbikust.

– Hyung, tudod, hogy tisztellek és szeretlek, de ezt akkor se veszem be – Jongin szúrós tekintettel méreget.

– Nyugodtan megkérdezheted Őt is, ha nekem nem hiszel.

Féltékenységet látok rajta, és ettől még jobban elönt büszkeség. Tudom, hogy Haeun még az ő fantáziáját is beindítja, és talán vetélytársnak is tartom – valamilyen szinten –, ezért jól esik az orra alá dörgölni, hogy közeledek a kincsesbányámhoz. Kissé gonoszan hangzik ez a gondolat, hiszen a legjobb haverom, de túlságosan erős a birtoklási vágyam, hogy elengedjem vele Haeunt egy körre.

– Remélem tudod, hogy mit csinálsz – átkapcsol figyelmeztető módba. – Ki tudja, hogy mi fog kisülni a ti kis „egyezségetekből” – túlzott hangsúllyal ejti ki az utolsó szót.

– Mi rossz sülhet ki ebből? Csak összefekszünk párszor, és kész.

– Aha, csak tudod a nőknek vannak érzéseik is, Haeun nem egy felnőttfilmes színész.

– Mit akarsz ezzel mondani? – megemelkedik az egyik szemöldököm.

– Azt, hogy belőle érzelmeket fogsz kiváltani azzal, hogy lefekszel vele.

– Ugyan már, Ő nem az a fajta, akiből könnyen ki lehet csalni bármilyen érzelmet – hosszasan bámulom a barátom arcát, és rájövök, hogy miért mond ilyeneket. – Várjunk csak. Te féltékeny vagy – vigyorgok. – Félsz, hogy belém fog zúgni?

– Nem vagyok féltékeny, és pont az ellenkezőjétől tartok.

– Hogy én leszek szerelmes? – nevetnem kell a hülyeségén.

– Nem, hanem, hogy meg fog utálni. Ennek ugyanakkora esélye van, mint annak, hogy beléd fog szeretni, amit gondolom nem akarsz.

– Nem hát – kapásból megerősítem –, nem akarom, hogy az évek óta tartó barátságunk odavesszen.

– Pedig oda fog. Megszeret vagy megutál, és egyik se fog jót tenni a barátságotoknak.

– Nem kell a féltékeny dumád – leintem.

Kilépek a HOT épületének az ajtaján, és undorodó tekintettel megyek az autómhoz. Felbontottuk a szerződést, és szerencsére soha többet nem kell erre a helyre jönnöm. Még mindig Jongin szavain kattog az agyam, pedig hatalmas baromságnak tartom, amiket mondott, valami mégis azt súgja, hogy lehet van benne némi igazság. Viszont figyelmen kívül hagyom, még fennmarad az egyezségünk Haeunnel egészen addig, amíg nem történik semmilyen változás. Azonnal felhagyok az egésszel, amint észreveszek rajta valami furcsát, mert nem akarom elveszíteni. Inkább kiverem magamnak, minthogy tönkremenjen a barátságunk.

Hazaérve lerúgom magamról a cipőimet, zoknim csúszik a padlón, ahogy a szobám felé haladok.

– Taemin oppa! – egy ismerős hang kiabál rám, amint elmegyek a nappali előtt.

Megtorpanok, benézek, és megpillantom Yurát, aki vidáman mosolyogva integet a kanapén ülve, mellette Haeun is ott van.

– Sziasztok – megállok a küszöbön, vállammal az ajtófélfának támaszkodok. – Mi a helyzet?

– Merre jártál? – a lakótársam egy pimasz mosollyal méreget.

– Végleg felmondtam, de előtte Jonginnal ma is jól kibeszéltünk – elmosolyodok.

– Ó, tényleg! – Yura csattan fel, mint akinek most jut eszébe valami. – Milyen volt az

éjszakátok? – felváltva, kíváncsian néz minket.

Szemeim elkerekednek a kérdés hallatán, rögtön sarkon is fordulok, és magukra hagyom a szerelmes párt. Még most is meglep, hogy Yura mennyire lazán veszi a dolgot. Mondjuk, ha jobban belegondolok, én is megengedném a barátnőmnek, hogy más lányokkal feküdjön le, hiszen nincs mitől félnem, ha tudom, hogy ő hetero. Ilyen gondolkodással meg tudom érteni, hogy Yurában semmi féltékenység nincs, de az is előfordulhat, hogy hasonló dolgokat művel Haeun háta mögött. Bár hűségesnek és őszintének tűnik, de számomra ez akkor is különös. Gondolatmenetem közben belépek a szobámba, és elterülök az ágyamon. Annyi minden jár a fejemben, nem tudok rendet tenni a sok gondolat között. Halk sutyorgás csapja meg a fülem, és meghallom, hogy kiejtik a nevem. A szobámat csak egy vékony fal választja el a nappalitól, ráadásul az ágyam egyik fele a falhoz van tolva, így mindent tökéletesen hallok.

– Mi volt a baj? – Yura hangja aggodalmasan cseng.

– Igazából én sem tudom… egyszerűen csak… lehet, még nem állok készen…

– Ne nevettess, szerintem te félsz attól, hogy csalódás ér.

– Mi? – Haeun meglepetten hangzik.

– Gondolom tartasz attól, hogy nem lesz olyan jó. Hidd el, pasival csinálni teljesen más, és meg kell tapasztalnod, ha egyszer már eldöntötted, hogy meg akarod. Mondd neki, hogy mit csináljon, és bízz mindent Taeminre, te csak lazíts.

Azt a mindenit! Yura tényleg buzdítja Haeunt, hogy szexeljen velem. Elégedett mosolyra húzom a számat, és tovább hallgatom a társalgásukat.

14. Fejezet

Durva vagy…

Nem esett jól…

Nem tudsz kielégíteni egy nőt…

Folyamatosan ezek a szavak visszhangoznak a fejemben. Álmatlanul forgolódok az ágyban, takaró nélkül. Bár az lenne a legnagyobb problémám, hogy nincs itt a rohadt takaróm. Még most is érzem, hogy ég és vöröslik az arcom. Ez most hatalmas csalódásként ért, az önbizalmam pedig valahol a föld alatt jár most. Várjunk… Mi van, ha pont ez volt Haeun célja? Lehet, hogy a csók miatt akarja lerombolni a méltóságom? Nem hülyeség, hiszen Yura miért engedte volna meg neki, hogy velem szexeljen? Hah! Azt hitte, hogy nem fogok rájönni?

Kell a nyamvadt takaróm!

Felkelek az ágyról, nagy lendülettel tépem ki az ajtómat, és nyílegyenesen haladok Haeun szobájához. Visszaveszek a lendületből, és halkabban nyitok be, de ő nem is alszik. Csak a telefonja kijelzője világítja meg az arcát, amin egy széles mosoly van.

– Te miért nem alszol még?

A hangomra meglepetten néz felém, a telefont elteszi, és villanyt kapcsol.

– És te miért nem alszol? – sejtelmesen figyel.

– Elloptad a takaróm.

– Ott van – fejével az ágy vége felé biccent.

Kifejezéstelen tekintettel odamegyek, és elveszem.

– Tudom ám, hogy miért csináltad… – halkan vetem oda.

– Mit?

– A csók miatt akartál porig alázni.

– Mi? – próbálja visszatartani a nevetést.

– Tudod, miről beszélek. Hazudtál, hogy nem volt jó.

– Taemin… – felnevet, de gyorsan moderálja magát. – Nem hazudtam, tényleg nem volt jó.

– Miért?

Felsóhajt, feljebb tornázza magát, hátát az ágy támlájának dönti.

– Olyan volt, mintha… – elgondolkozik –, mintha dörzspapírral csináltad volna. Megértem, hogy nálad eddig látványra ment minden, de én nem vagyok pornós, aki képes megjátszani, hogy ez mennyire jó érzés lenne. Az átlag nőknek először gyengédség kell, hogy a durvább érintések is jól essenek.

Iszom a szavait, és közben rájövök, hogy igaza van. Az évek során arra specializálódtam, hogy a látvány a lényeg.

– Oké, elismerem, hogy igazad van, de Yurát akkor se értem.

Elveszi maga mellől a telefont, valamit keres benne, majd odadobja nekem. Az üzenetek vannak megnyitva benne, amit Yurával beszéltek.

„Tényleg nem zavar?”

„Nem. Megértem a kíváncsiságod, és Taemin oppa a legtökéletesebb választás, ő mindent tudhat a szexről, szóval csináljátok.”

Hosszasan bámulom a szöveg végén lévő vigyorgó smileyt, és érzem, hogy megint vörösödök. Zavartan nézek fel Haeunre, aki csendesen figyel. Nem mondok semmit, visszadobom neki a telefont, amit sikerül elkapnia. Szó nélkül megfordulok, és elindulok kifelé.

– Megpróbálhatjuk megint, ha gondolod…

A szavak hallatán megtorpanok, a takarómat ledobom a földre, és visszafordulok. Se szó, se beszéd, Haeun ölébe ülök, és megcsókolom. Érzem, hogy belemosolyog a csókba, kezeim az oldalára vezetem, és simogatni kezdem. Most megmutatom neki, hogy tudok gyengéd is lenni.

Melleire markolok, finoman kezdem masszirozni őket. Tökéletesen a kezembe illenek, így könnyebb dolgom van, mint a felfújtakkal, amikben elég lelombozó érezni a szilikont. Tenyereim közepén megérzem Haeun kemény mellbimbóit, ezek szerint tényleg beválik ez a gyengédség dolog. Elhúzódok az ajkaitól, egészen az ágy végéig csúszok, majd a bokáinál fogva őt is lejjebb húzom, hogy fekvő helyzetbe kerüljön.

– Ne durvulj – halkan figyelmeztet.

– Elnézést, Hercegkisasszony.

Kuncogását hallva, bugyija két oldalába akasztom az ujjaim, és lassan lehúzom róla. Szeméremteste láttán furcsa izgatottságot érzek, amit ajkaimba harapva próbálok visszatartani. Benyálazom az ujjaim, és finoman simítok végig velük a nyílásán, amire egy halk sóhajjal reagál. Újra és újra megismétlem ezt a mozdulatot, közben folyamatosan Haeun arcát figyelem. Lehunyt szemeiből és résnyire nyílt ajkaiból arra következtetek, hogy jó érzés lehet, amit csinálok. Felbátorodva nyomom belé a két ujjam, amitől felhúzza a lábait, és egy nagyobbat nyög. Simogatom belülről, lassan mozgatom a kezem ki és be. Egyből érzem, hogy kezd nedvesedni, de még folytatom az izgatását, és hüvelykujjammal a csiklóján kezdek körözni, hogy fokozzam. Haeun megremeg, egy vadítóan kéjes nyögés hagyja el az ajkait, és ettől azonnal szűkké válik a lenge alsónadrágom.

Percek múlva pozíciót váltok, Ő megemeli a fejét, és ködös tekintettel, zihálva követi a mozgásom. Folyamatosan tartom vele a szemkontaktust, miközben lábai közé helyezkedek, majd ajkaimmal a szeméremdombjára tapadok, és csókolgatni, finoman szívogatni kezdem az érzékeny területet. A fejét hátravetve, a takaróba markolva nyög fel, és a csípőjét próbálja minél közelebb tolni hozzám.

Nyelvemet is bevetem, hegyével végigszántok a nyílásán, majd a kis idegcsomókkal teli pontot kezdem vele nyomkodni, pöckölgetni.

Haeun felszisszen, combjai közé zárja a fejem, de ennek ellenére folytatom. Rám telepszik egy nosztalgikus érzés, amikor a vállaimnak feszülve, ismét ellök magától a lábaival. Sikerül fent maradnom az ágyon, bosszúsan nézek rá, miközben felül.

– Mi van már megint? – kézfejemmel megtörlöm a számat.

– Fogalmad sincs róla, hogy mi az a gyengédség – homlokát ráncolja.

Felkel az ágyból, felveszi a bugyiját a földről, és visszahúzza. Durcás tekintettel figyelem Őt, a tekintetünk találkozásakor nyelvet ölt rám. Törökülésbe elhelyezkedik előttem, takaróját az ölébe húzza.

– Az ujjazási technikád tökéletes, ezt aláírom – elismerően bólogat –, de a nyelved… mintha az külön életet élne.

– Pedig nem is voltam durva… – értetlenül grimaszolok.

– De, az voltál. Már észre se veszed.

– Nem tudom hogyan kellene „gyengédebbnek” lennem – gúnyos pillantással mutatom az idézőjeleket.

– A te bajod.

Vállat von, majd elfekszik az ágyon, és az oldalára fordulva lekapcsolja a villanyt. Hitetlenkedve pislogok a sötétségbe, amíg azt meg nem szokják a szemeim.

– Ennyi…? – motyogom.

– Miért, mit akarsz még hallani?

– Kössünk egyezséget.

Vigyorogva mászok feljebb, egészen Haeun feje mellé.

– Felejts el – elfordul.

– Taníts meg a „gyengédségre” – nagyon nem tetszik ez a szó –, és én bevezetlek az igazi szex világába.

– Te meg az igazi szex? – érzem a gúnyt.

– Arra értettem, hogy igazi farokkal, és nem műanyag tárgyakkal.

Hosszas csend telepszik a szobára, némi izgatottsággal várom a válaszát. Visszafordul felém, tekintetünk találkozik a félhomályban, de azt nem látom, hogy milyen az arckifejezése.

– Jól van. Megegyeztünk.

Közelebb hajolok hozzá, és egy hosszas csókot nyomok az ajkaira. Nem érzem, hogy viszonozná, de hagyja, amíg nekem jól esik.

– Ha nem szexelünk, csók sincs – jegyzi meg, miután eltávolodok tőle.

Intézek egy grimaszt felé – amit valószínűleg nem lát –, majd lemászok az ágyról, a takarómat felveszem a földről, és kimegyek a szobájából.

Másnap reggel nyúzottan, bal lábbal ébredek, ráadásul merevedéssel. Remetéket megszégyenítő, mérges tekintettel battyogok ki a szobámból, és a konyháig vonszolom magam, ahol Haeun felöltözve, éberen tesz-vesz. Ezúttal ahhoz sincs kedvem, hogy szemügyre vegyem, lehuppanok az asztalhoz.

– Csinálj nekem kávét… – rekedten utasítom.

– Te nem is kávézol.

– De most kérek kávét! – csattanok.

– Ójaj – vigyorogva emeli maga elé a kezeit. – Látom, valaki rosszul aludt az éjjel.

Csendben telnek a percek, amíg lefő a kávé. Végig az ágyékommal vagyok elfoglalva, nem tudom figyelmen kívül hagyni azt a feszülő érzést, ami nem akar enyhülni, és egyre jobban bosszant. Haeun elém tesz egy csészét, amiben kávé gőzölög, csak egy bólintással köszönöm meg neki.

– Mi a baj? – végigsimít az arcomon, elhúzom tőle a fejem.

– Áll a cerkám – morgom.

A szemem sarkából látom, hogy lenéz, majd sarkon fordul, és kisétál a konyhából. Szerintem azt utóbbi időben már többször is megbánta a napot, amikor összeköltöztünk. A kesernyés italt lassan kortyolgatom, de az utolsó csepp után is úgy érzem magam, mint aki egy éves kóma után tért magához, és a lent uralkodó probléma se szűnt meg. A csészémet beteszem a mosogatóba, és elindulok vissza a szobámba. A folyosón csoszogva meggondolom magam, és a sajátom helyett Haeunébe megyek.

– Magadhoz tértél? – elmosolyodik, amikor észrevesz.

Nem mondok semmit, megállok előtte, csuklója köré fonom az ujjaim, és ágyékomhoz húzom a kezét.

– Mit művelsz? – meglepetten pislog, próbál elhúzódni, de nem hagyom.

– Elégíts ki.

– Tegnap nem ebben egyeztünk meg…

– De a dolog oda-vissza működik, az nem fair, hogy csak én adok.

– Akkor se-

– Mutasd meg, hogy miket szoktál csinálni a játékszereken.

Kifejezéstelen arccal állom a tekintetét, majd egy váratlan pillanatban meglök, a lábam elakad az ágyban, és a hátamra érkezek a szivacson. Haeun letérdel, ujjait az alsónadrágomba akasztja, és egy mozdulattal lehúzza rólam.

13. Fejezet

Egy csendes vacsora után, jóllakottan dőlök hátra a székben. Haeun kerüli a tekintetem, látszik rajta, hogy még mindig zavarban van a történtek miatt, de ez érthető. Én egyáltalán nem bánom, hogy elcsattant egy apró csók, sőt…

Felpattan a helyéről, mindkettőnk tányérját elveszi, és a mosogató felé fordul. Folyamatosan a fenekét figyelem, amit csak egy rásimuló rövidnadrág takar, s tudatomon kívül harapok az alsó ajkamba. A sminkemet már lemostam, de még mindig érzem a szájfény cseresznyére emlékeztető ízét. Stírölöm Haeunt amíg mosogat, majd hangosan felszisszenek, amikor derékból lehajol, hogy az alsó szekrénybe tegye a tiszta tányérokat.

– Mi a baj? – felegyenesedve rám néz.

– S-semmi, csak… ráharaptam a nyelvemre – hazudom.

Egyszer még meg fogja erőszakoltatni magát velem, ha ezt tovább csinálja. Kételkedést látok az arcán, ezért inkább kimenekülök a konyhából, és a nappaliba megyek. Levetem magam a kanapéra, bekapcsolom a tévét, majd zongorázni kezdek a csatornák között. Nem sokkal később Haeun is kijön a konyhából, elhalad a nappali előtt, de nem jön be. Értetlenkedve bámulom az ajtót, mert esténként mindig együtt tévézünk. Mindig, évek óta, minden egyes nap. A tévét rögtön ki is kapcsolom, felkelek, és magabiztos léptekkel megyek Haeun szobájába. Az ágy szélén ül, a telefonján pötyög valamit.

– Hé – leülök mellé, elteszi a telefont –, nem akarom, hogy rosszul érezd magad.

– Taemin, legjobb barátok vagyunk, nem volt semmi gond, de most elszúrtam mindent! – csattan, de a tekintetemet most is kerüli.

– Dehogy szúrtál. Én nem emlékszem rá, hogy bármi rosszat tettél volna…

– Megcsókoltalak, baszd meg! – egyenesen a szemeimbe néz, meglep az ingerültsége. – Ez kibaszottul nincs rendben, ez nem egy olyan dolog, amit csak egy „Ó semmi baj, felejtsük el” szöveggel el lehet intézni!

– Oké, akkor mit akarsz tenni? Agymosás kell, vagy mi?

– Örülök, hogy ebből is viccet csinálsz…

Feláll, kinyitja a szekrényét, kivesz egy törölközőt, majd az ablak alatt lévő asztal egyik fiókjában kutakodik. Elfordulok, egyik lábam az ágyra emelem, hogy kényelmesen tudjam nézni.

– Szerintem nem a csók zavar, hanem az, hogy te se tudod, mit akarsz…

– Miről beszélsz? – zavart pislogással néz rám.

Felkelek az ágyról, lassú léptekkel megyek közelebb hozzá, és az ajkaim maguktól egy mosolyra húzódnak. Alig egy méterre állok meg tőle, és egyenesen a szemeibe nézek. Mozdulatlanul áll, tartja a szemkontaktust, miközben egy tincset finoman a füle mögé tűrök.

– Pontosan én se tudom, de a sejtéseim szerint vonzódsz hozzám.

– Hülyeség – fintorog.

– Még magadnak se ismered be? – felvonom az egyik szemöldököm.

– Nincs mit beismernem.

– Akkor… – elgondolkozom – izgatja a fantáziád, hogy milyen lehet a szex egy pasival – olyan határozottan állítom róla ezt, mintha Ő mondta volna.

A képembe röhög, eltol az útból, és elindul kifelé. Halk, gonoszul csengő kuncogással nézek utána. Nem fog ilyen könnyen menekülni.

– Tudom, hogy igazam van.

Megtorpan a küszöbön, de nem fordul vissza.

– Kalandot kerestél, valami új dolgot akartál, de közben rájöttél, hogy a saját nemedhez vonzódsz, és most megijedsz attól, ami normális? Hova tűnt a kíváncsiságod és a kalandvágyad?

Válasz nélkül kimegy, bezárkózik a fürdőszobába.

Nyugodtan fekszem, a szobát csak kislámpa fénye világítja be. Minden olyan csendes, egyedül a fejemben zajlik egy hatalmas zűrzavar. Hogy lehettem ekkora barom?! Haeun most biztosan utál, nem kellett volna ilyeneket vágnom a fejéhez! Valószínűleg minden szavam igaz volt, de akkor is okosabb lettem volna, ha inkább nem mondom ki őket. Minden szarul alakul, és csak rosszabbá teszem a helyzetet ahelyett, hogy segítenék. Azt hiszem, hogy a barátságunkat illetően, ez eddig a legmélyebb pont. Még sose volt köztünk ilyen „félreértés”, amit ne tudtunk volna megbeszélni. Az egész miattam van, én vagyok az idióta, mert hagyom, hogy a farkam vezessen. A férfi nem átka. Elmondanám Haeunnek, hogy hiányzik a szex, de ez nem a legjobb kifogás. Kinyílik a szobám ajtaja, és Ő csendesen jön be, mintha a gondolataim vonzották volna ide. Villámgyorsan végigmérem, az arcán semmi érzelem nincs, a haja copfban van összekötve, és csak egy szürke haspóló meg egy bugyi van rajta. Felveszi a szemkontaktust, az ágyamhoz lépked, árnyéka a szemközti falon követi a mozgását. Vállamnál fogva átfordít a hátamra, és az ágyékom fölé térdel.

– Mit művelsz? – értetlenül, zavartan, meglepve pislogok fel rá.

Nem kapok választ, helyette lehajol, és megcsókol. Szenvedélyesen falja az ajkaim, de finoman eltolom magamtól, a vállait fogva megtartom a távolságot.

– Mit művelsz? – újra megkérdezem.

– Gondolkoztam azon, amit mondtál – a combjaimra ül.

– És ez mit jelent?

– Tényleg érdekel, hogy milyen lehet…

– Nocsak – elmosolyodok –, meguntad az élettelen tárgyakat?

– Fogd be.

Felülök, pár centiméter távolság van csak az arcunk közt.

– Mi lesz Yurával? – kérdezem, a száját bámulva. – Ő marad?

– Persze, hogy marad! Már megbeszéltem vele.

– Tessék? – a szemeibe nézek. – Mikor?

– Nincs öt perce.

– És azt mondta, hogy „Persze, nyugodtan dughatsz a lakótársaddal”? – hitetlenkedek.

– Meglepődtem, mert valójában még bátorított is…

Isten áldja Yurát! Nem is húzom az értékes időnket, hirtelen fellobbanó izgatottsággal esek Haeunnek, az ajkait falom, miközben magam alá teperem. A takaróm mindenhol gyűrődik közöttünk, a lábam bele is akad, de nem érdekel, mert lefoglal a gondolat, hogy az imént kaptam meg az engedélyt arra, hogy belépjek kincsesbányába. Egyik kezemmel támaszkodok, a másikkal Haeun oldalát simogatom. Ujjai a tincseim közé nyúlnak, újra és újra beletúr a hajamba. Nyelvemmel megkeresem az övét, és vad táncba kezdenek. Mindketten máris kapkodunk levegő után, ezért elhúzódok tőle, és sietve rángatom ki a kettőnk közé szorult takarót. A zavaró tényező eltávolítása után Haeun lábai közé térdelek, s újra fölé hajolok. Tarkómhoz nyúlva magához húz, hogy megcsókolhasson. Elmosolyodok a mohóságán, majd elszakadok az ajkaitól, a nyakát veszem kezelésbe, csókolgatom és szívogatom, ahol csak érem. Felsóhajt, a hangtól pedig egyre nagyobb a hőség az alsónadrágomban. Én már most kész vagyok arra, hogy a dolog közepébe vágjunk, de Haeun érdekeit is figyelembe veszem. Benyúlok a felsője alá, és egy mozdulattal feltolom a nyakáig. Felegyenesedek, hogy le tudjam húzni róla, és vigyorgok a kerek, fedetlen mellei láttán. Nem is figyelek másra, egyiket a kezemmel, másikat a számmal kezdem izgatni. Nyelvemmel köröket írok le a mellbimbója körül, majd megszívom, és a fogaim közé zárom.

– Au! – Haeun teste megrándul alattam. – Finomabban!

Ajkaimmal folytatom, csókolok, nyalok és szívok, véletlenszerű sorrendben. Egy sóhajt, majd egy szisszenést hallok, másik mellén lévő kezemet elveszi, és értetlenül pillantok fel.

– Ne markold ilyen erősen. Fáj… – homlokát ráncolja.

– Bocsi.

Ezúttal a másik melléhez hajolok, és azt kezdem a számmal kényeztetni, amíg a bimbója meg nem keményedik. Lassan lejjebb araszolok a számmal, apró puszikat hintek a borsózó bőrére, egészen a bugyija széléig. Mosolyogva egyenesedek fel, és hátrébb mászok, hogy lehúzhassam róla a vékony anyagot. Először csak beleakasztom az ujjaim, és Haeun arcát figyelem. Beharapott alsó ajakkal néz vissza rám, szemei izgalmat, ugyanakkor félelmet is mutatnak.

– Még meggondolhatod magad… – igazából nem, de had érezze az odafigyelést.

Vesz egy nagy levegőt, és a plafonra néz. Kezeimre irányul a figyelmem, a textildarabot inkább lassan húzom le, pedig szívem szerint letépném, hogy minél gyorsabban a lényegre térhessek. Váratlanul sötétségbe borul a szoba, hallom a kislámpa kapcsolójának halk kattanását.

– De bunkó vagy – nevetgélek, mert tudom, hogy igazából miért kapcsolta le. – Már látni se akarsz?

– Hülye… Csak így jobban érzem magam.

A bokájánál tartó bugyit teljesen lehúzom róla, ledobom a földre, majd a lábait feltolom, és egy szélesebb terpeszre nyitom őket. A gyomromat olyan kicsinek érzem, mintha nem is lenne, és a szívem vadul pumpálja a vért, ami sebesen áramlik le, az ágyékomba. Haeun eddig csendes volt, de holnapra nem lesz hangja, az egész éjszakát alattam fogja végigsikítani. Lábai közé könyökölök, kezeimmel simogatom a derekát, és a combjait. Nyelvem hegye átsiklik a nyílásán, amitől egy remegő sóhajt hallat. Számmal a csiklójára tapadok, szívni kezdem az érzékeny területet.

– Hnn…ah…

Elégedetten hallgatom az édes nyögéseit.

– Taemin… – sóhatja.

Néha megremeg a teste, a csípője folyamatosan mocotog, miközben nyalogatom a kis idegcsomót. Percekig folytatom, s egy csókot még nyomok rá, mielőtt feltérdelnék. Haeun zihálását hallgatom, s kényelmesen a sarkaimra ülök. Hüvelykujjammal folytatom a kényeztetését, körkörös mozdulatokkal izgatom a csiklóját. Élesen nyög fel, a lábait összezárja, de nem jelent akadályt, így is hozzáférek a lényeghez.

– Taeh… T-Tae… – erőtlenül próbálja kinyögni a nevem.

Eltelik néhány másodperc, majd hirtelen a lábaival ellök magától. Hátraesek, az ágy elfogy alólam, és a földre csúszok. Abban a pillanatban el se jut az agyamig, hogy mi történt, értetlenül nézek körbe a sötétségben.

– Ezt miért…? – feltápászkodok.

– Ne haragudj…

Elsétálok a kislámpáig, felkapcsolom, s meglátom Haeunt, aki bocsánatkérő tekintettel ül az ágyon, takaró mögé rejtve a testét.

– Mi történt? – értetlenül vakarom a halántékom.

– Nem fogunk szexelni, amíg ilyen durva vagy.

– Mi? Durva?

– Igen – bólint. – Egyáltalán nem esett jól, amit csináltál…

Ezzel most kinyírta a büszkeségem. Azt hittem,hogy az élvezettől nyög, de ezek szerint nem.

– Ki hitte volna, hogy egy pornósztár nem tud kielégíteni egy nőt – pimasz mosollyal néz.

A maradék méltóságomnak is lőttek, és a szerszámom is egyből lelankad. Mentálisan összezuhanva figyelem Haeunt, ahogy feláll az ágyról, maga köré tekeri a takarót, és felveszi a ruháit a földről. Mellém érve megáll, mosolyogva pislog fel rám.

– Semmi baj, Casanova, majd legközelebb – azzal kisétál a szobából.

– Elvitte a takarómat…

Ennyit tudok csak kinyögni, az agyam lezsibbadt, és szörnyen érzem magam.

12. Fejezet

Ó, de még mennyire.

Meglep Haeun kérdése, de ezt elrejtem a kifejezéstelen arcom mögé.

– Ezt komolyan kérdezed?

– Dehogy – kuncog. – Maradj az álmaidban, kiscsillag.

Az egyik már valóra vált, minden csak idő kérdése. Haeun lelök magáról, és felkel az ágyról. Végig egy kifürkészhetetlen mosoly van az arcán, miközben felém nyúl.

– Na, gyere már, te pornósztár!

Megfogom a kezét, és én is kimászok az ágyból. Engedelmesen követem, egészen a szobájáig.

– Mit akarsz? – gyanakodva pislogok.

– Majd meglátod. Vicces lesz – azzal lelök az ágyra.

A hátamra érkezem, felkönyökölök, és értetlenül figyelem, ahogy a sminkasztalánál matat.

– Mire készülsz?

Nem kapok választ, egy kis tasakkal sétál az ágyhoz, ledobja mellém, majd a hasamra ül, a felsőtestem lenyomja az ágyba. Ez a nő kikészít.

– Csak egy kicsit kicsinosítalak – a nyelve hegye kibukkan az ajkai közül.

– Mi? Minek? – megpróbálok felülni, de egyből visszanyom.

– Mert az vicces.

– Ja. Legfeljebb neked.

– Hagyd abba a hisztizést.

Elhallgatok, sértődött tekintettel nézem, hogy kinyitja a tasakot, és valamit keres benne. Kivesz három tubus alapozót, és mindegyiket az arcomhoz teszi, hogy kiválassza a megfelelő színárnyalatot, a többit pedig félre teszi. Lecsavarja a kupakot, egy keveset nyom a kézfejére, majd a mutató ujjával, foltokban viszi fel az arcom különböző pontjaira, közben végig a szemeibe nézek.

– Miért is hagyom, hogy babázz velem? – morgom.

– Mert a legjobb barátoknak kellenek furcsa, közös programok.

– A dugás is az lehetne…

– Hah – felnevet. – Az tabu, főleg akkor, ha egyikük a saját neméhez vonzódik. De azért szép próbálkozás volt.

– Ez nem így van. A barátság íratlan kódexének az apró betűs részében van, hogy az érzelemmentes szex megengedett.

Ismét felnevet, közben egy ecsettel dolgozza el rajtam az alapozót. Én végig a szemébe nézek, de ő az arcomra koncentrál.

– Aha, olyan nincs, hogy „érzelemmentes szex”, az egyik fél mindig szerelembe esik…

– Nem feltétlenül. Főleg, ha valamelyikük a saját neméhez vonzódik – a saját szövegét használom fel ellene.

– De a másik nem, ezért ő lesz az, aki szerelmes lesz, kivéve, ha már most az – egy pillanatra a szemembe néz.

– Ezt mire véljem? – szemöldökeim a magasba futnak.

– Csukd be a szemed – úgy teszek, és a szemhéjamra is ken alapozót.

– Kérdeztem valamit.

– Úgy értettem, hogy elképzelhető, a hetero fél már eleve szerelmes a másikba, és ezért akar vele minden áron szexelni.

– Mi van?! – hangos nevetésbe kezdek. – Azt hiszed, hogy beléd zúgtam? – hahotázok.

– Nem mondtam ilyet.

Már nem érzem az ecset érintését, ezért kinyitom a szemeim, és látom, hogy Haeun megint a tasakban turkál.

– Elég egyértelmű, hogy rólunk volt szó, és tudtommal én vagyok a hetero fél.

– Ne kapd fel a vizet, nem feltételeztem, hogy szerelmes vagy.

– Talán te lettél szerelmes? – huncut mosolyra húzódnak az ajkaim.

– Viccelsz? – felém pillant. – Barátnőm van, ha elfelejtetted volna – de tegnap mégis kielégítettél…

Inkább nem mondok semmit; egy barna árnyalatokkal teli palettát tesz a csupasz mellkasomra, és magamtól becsukom a szemeim. Csendben telnek a másodpercek, mozdulatlanul tűröm, hogy kedvére sminkeljen. Egyáltalán nem lepett meg a furcsa lelkesedés, hogy ezt tegye, a szavai sokkal váratlanabbak. Miből gondolja, hogy szerelmes vagyok belé? Az évek során egy olyan cselekedetem se volt, ami ezt bizonyítaná. Lehet, hogy az utóbbi időben megváltozott a viselkedésem, de ennek az az oka, hogy szexuális vágyaim lettek iránta. Ez minden.

– Nem kaptál visszajelzést egyik cégtől se? – megtöri a csendet.

– Nem.

– Lehet, jobb is.

– Mi?

– Megértem, hogy a szüleid rövid pórázon tartottak, nem engedtek meg semmit, de nem gondolod, hogy véget vethetnél ennek a „lázadó korszaknak”, és kereshetnél normális munkát? Vagy tovább tanulhatnál.

– Szeretem ezt csinálni.

– Mi a jó abban, hogy legalább két órán át szexelsz vadidegen nőkkel, egy húsz perces videóért?

– Elmagyarázhatom, de úgyse fogod megérteni.

– Tényleg nem. Az eszedbe se jut, hogy ez mennyire befolyásolja az életed?

– Miről beszélsz? – kezd felbosszantani az okoskodása.

– Ki akarna feleségül menni egy olyan pasihoz, aki megszámolhatatlan mennyiségű nőt megdugott, és mindezt kamerák előtt?

– Valaki biztosan…

– Jól van akkor – lemondó a hangja. – Te tudod…

– Pontosan, úgyhogy ne szólj bele.

Nem mond semmit, a hangulat fagyossá válik a szobában. Az ecsetek szálainak simogatása elálmosít, a szemeimet nem tudom kinyitni, ezért nehezebb ébren tartanom magam.

Némán telnek a percek, érzem, hogy Haeun leszáll rólam, de a szemeim csukva maradnak. A fülemre hagyatkozok, hallom, hogy a szekrénye környékén jár, és pakol vagy keres valamit. Másodperceken belül visszajön, újra rám ül, de ezúttal a hasfalam alsóbb részére, egy hajszálnyira az ágyékomtól. Ennyitől szerencsére nem izgulok fel, legalábbis a testem nem reagál semmit.

– Taemin – halkan szólít meg, mire résnyire nyitom a szemeim. – Most haragszol rám? – hajamba túr, a homlokomra lógó tincseimet eltűri.

– Igen – sértődöttséget színlelek.

A mellkasomra borul, kezeimmel automatikusan átölelem, és mélyen beszívom a tincseiből áradó kókusz illatot.

– Nem akartalak kioktatni – motyog. – Ne haragudj.

– Nem haragszom, te idióta – kuncogok.

– Akkor jó.

Felegyenesedik, jókedvű mosollyal néz rám. Mutató ujjával hívogató mozdulatot tesz, felülök, és a kezeimmel kitámasztom magam. Arcunk között nincs sok távolság.

– Hm… – valamin erősen gondolkozik, miközben a számat bámulja.

Kíváncsian figyelem, egy átlátszó szájfényt vesz elő, az állam alá nyúlva kicsit megemeli a fejem, és egy vékony réteget visz fel az ajkaimra. Egyik ujját végighúzza az alsó ajkam alatt, hogy a felesleget letörölje.

– Kész is vagy – szélesen vigyorog.

Bele se merek gondolni, hogy milyen lehet a kinézetem. Haeun alaposan végignéz az alkotásán, a mosoly szép lassan eltűnik az arcáról, és döbbent tekintettel pislog rám. Értetlenül nézek vissza rá, lemászik rólam, és felkelek, hogy megnézzem magam a tükörben.

Jesszus!

Féltem, hogy buzis leszek, de ehelyett úgy nézek ki, mint egy rövid hajú csaj, de egy nagyon dögös csaj. A szemeim kerekebbnek tűnnek a tusvonaltól, és a bronzosítótól az arcom is nőiesebb, vékonyabb. Döbbenten nézek végig a képem minden egyes szegletén, és próbálom feldolgozni, hogy mennyire jó nő lennék.

– Mit műveltél velem? – elhűlten suttogom.

– Nekem tetszel – érkezik a halk megjegyzés.

Csábító tekintettel fordulok Haeun felé, aki még mindig az ágyon van, összezárt lábakkal térdel, és a sarkain ül.

– Valóban?

Mosolyogva bólint.

– Szexibb vagyok, mint Yura?

– Aha – alsó ajkába harap.

Sejtettem, hogy ez lesz a válasza, ugyanis neki a rövid hajú lányok jönnek be. Visszasétálok az ágyhoz, leülök a szélére, majd teljesen hátra dőlök, hogy a fejem Haeun combjaira érkezzen. Feljebb kúszok, egészen addig, amíg a fejem búbja hozzá nem ér a hasához, hogy kényelmesebb legyen.

– Akkor már le is moshatod – rá nézek, fejjel lefelé látom a mosolyát.

– Miért? – megfogja a fejem két oldalát, fölém hajol. – Maradjon még, többet úgyse foglak ilyen szexin látni.

Egy ideig csendben nézzük egymást, kifejezéstelen arccal figyelem a rejtelmes csillogást a szemeiben. A gyomrom egy pillanatra összeszorul, majd pillangók ezrei lepik el, amikor meglátom, hogy Haeun lehajol hozzám. Mindkét kezem a tincsei közé furakszik, és lehunyom a szemeim. Felső ajkaink a másik alsó párnáját érintik, s finoman kóstolgatjuk egymást. Még sose volt részem ilyen „fordított” csókban, de ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire váratlan ez az egész. Fel se fogom, hogy mi történik, csak a pillanatnak élek. Nem tart sokáig, Haeun észbe kap, és felegyenesedik.

– Basszus – rémülten sziszeg.

Felülök, Ő azonnal felpattan az ágyról, és a szájáról törölgeti a rákenődött szájfényt.

– Hé, nyugodj meg, nem történt semmi – meg se hallja a szavaim.

– Jézusom, mi a picsa ütött belém?! – a fejét fogva, nagyokat pislog. – Ne haragudj, Taemin… én… én nem…

– Semmi baj – felállok, és elindulok felé, de Ő hátrébb lép. – Ne parázz, felejtsük el – próbálom nyugtatni.

– De ez… ez olyan… – úgy tűnik, teljesen összezavarodott.

Megfogom a kezeit, hogy ne tudjon elhátrálni tőlem, és nyugtató mosollyal nézek a szemébe.

– Nem fog összedőlni a világ. Nem te tehetsz róla, az én hibám, hogy ellenállhatatlanul szexi vagyok.

– Barom – elmosolyodik, láthatóan megnyugodott. – Felejtsük el, oké?

– Elfelejteni? Mit?

Halk nevetése kellemesen cseng a fülemben. Nem tudom, hogy örülnöm kéne annak, ami történt, vagy mérgelődnöm, hogy mi ütött Haeunbe mostanság.

11. Fejezet

Lehunyt szemekkel, hátravetett fejjel sóhajtozok, miközben Haeun keze lassan jár fel-le a férfiasságomon. Makkom hegyétől, egészen a tövéig halad, nem markolja se túl erősen, se túl gyengén. Nem gondolkozok semmin, nem érdekel, hogy miért csinálja, csak élvezem az érzést. Kihúzza a kezét, résnyire nyitott szemekkel figyelem az alakját a sötétben, ahogy felkel, és a combjaimra ülve lejjebb húzza az alsónadrágom. Forró tagomat hideg fuvallat éri, amitől végigfut rajtam a hideg, majd visszakerül Haeun kezébe. Újra becsukom a szemeim, és nyugodtan fekszem.

Erősebben fonja körém az ujjait, a tövénél haladva pedig még rá is szorít.

– Ah… – halkan, szinte sóhajtva nyögök.

Nem hittem volna, hogy ennyire jó ebben, de némi zavartsággal tölt el, hogy eddig élettelen, műanyag tárgyakon csinálta. Hosszú perceken át tartja a lassú tempót, de én már többre vágyom. A csípőm magától emelkedik el az ágytól, majd vissza. Haeun érti a jelzést, gyorsít a keze mozgásán, amivel egy újabb nyögést csal ki belőlem. Kiszáradt ajkaimat benedvesítem a nyelvemmel, majd nyelek egyet, hogy a torkom szárazságán is enyhítsek. A testem szinte lángol, és eddig sosem tapasztalt érzések kerítenek a hatalmukba. Mintha egy örvény lenne bennem, de közben a testem gyenge, nem tudok megmozdulni.

Alsó ajkamba mélyesztem a fogaim, még jobban feszítem hátra a fejem, amikor Haeun feljebb kúszik rajtam, és alfelével izgat tovább. Érzem, hogy előrébb hajol, kezeivel a testem mellett támaszkodik meg.

– Jól csinálom? – sóhajtja.

Válaszként csak hümmögni tudok. A bensőmben lévő örvény egyre sebesebben forog, magába szippant minden ingert. Bármelyik pillanatban el tudnék élvezni, de visszatartom, hogy tovább tartson. A kezeim maguktól mozdulnak, megkeresik Haeun vállát, majd végigsimítanak a testén, végül a fenekébe markolnak. Megőrülök a tudattól, hogy csak egy vékony anyag választ el a régi vágyam beteljesülésétől. Le akarom tépni azt a rohadt bugyit, hogy átlépjem a kincsesbánya bejáratát, de a tulajdonosa leszáll rólam, mielőtt bármit is tehetnék. Kezeim lecsúsznak róla, élettelenül esnek mellém. Fáradtnak érzem magam, mint egy két órás forgatás után, pedig alig telt el néhány perc, ráadásul csak fekszem. Általában ilyenkor kezdek felizgulni, de Haeun pillanatok alatt képes lenne a csúcsra juttatni.

Hangos zihálással pihegek, majd ismét felnyögök, amikor újra rámarkol a férfiasságomra. Váratlanul ér a gyors tempó, és már nem bírom tovább. Minden izmom megfeszül, hímtagom erőteljesebben kezd lüktetni, és egy elnyújtott, hosszas nyöszörgéssel élvezek el. Forró nedvem a hasfalamra spriccel, megkönnyebbülten sóhajtok fel.

– Ez meleg… – Haeun megszeppent hangja jön mellőlem.

Mosolyogva, mély légvételekkel vészelem át az orgazmus pillanatait.

Mint minden reggel, ma is egy hatalmas nyújtózkodással kezdem a napot. Kinyitom a szemeim, de a világomat se tudom, mert még mindig az álmom hatása alatt vagyok. Kell néhány másodperc, hogy felismerjem a szobámat, majd kisebb-nagyobb ásítások közben kimászok az ágyból. Remegő léptekkel ballagok ki, és halkan megyek Haeun szobájába. Apró mosollyal figyelem, ahogy békésen alszik.

Mit meg nem adnék azért, hogy valóra váljon az álmom…

Elindulok kifelé, de megtorpanok, amint meglátok valami érdekeset. Közelebb megyek az ágyhoz, a mellette lévő éjjeliszekrényről elveszem az egyik összegyűrt zsebkendőt, és erősen koncentrálva nézem. Megpróbálom szétbontogatni, de a vékony papír elszakad, majd a gyanúm beigazolása végett, óvatosan közelebb emelem az arcomhoz, hogy megszagoljam.

– Mi a…? – szemeim elkerekednek a jellegzetes illattól.

Haeunre pillantok, és egy széles vigyor terül el az arcomon. Felkapom a másik két zsebkendőt is, csendesen kisurranok a szobából, hogy kidobjam őket.

Ezt nem hiszem el. Nem tudom elhinni. Tényleg megtörtént.

Boldogság tölt el, mint kiskoromban, karácsonykor. Visszafekszek az ágyamba, arcom a párnába nyomom, hogy eltompítsa a hangom.

– Ezt nem hiszem el! – örömömben kiabálok. – Azt a rohadt…

Felülök, hitetlenkedő pislogásokkal nézek körbe, és próbálom feldolgozni ezt a csodát.

– Hah… – újra elmosolyodok. – Ez bizonyítja, hogy Minnie ellenállhatatlan – nagyképűen a hajamba túrok.

Repesek az örömtől, akkor se lehetne leszedni rólam a buta vigyort, ha kitörne a harmadik világháború, vagy zombi apokalipszis lenne. Lassan dél lesz, és Haeun még mindig alszik, ezért unalmamban felhívom Jongint, hogy eldicsekedjek a történtekkel.

– Szia, hyung… – rekedt, erőtlen a hangja.

– Minden rendben?

– Ja, csak egy kicsit megbetegedtem – köhög, hogy bebizonyítsa.

– Szívás. Nem fogod elhinni, hogy mi történt múlt éjjel…

– Haeunnel lefeküdtetek? – érzem a szarkazmust.

– Majdnem…

– Ezt hogy érted?

– Gondolt egyet, és kiverte – hangomból árad a büszkeség.

– Haha, jó poén volt. Egy pillanatra tényleg elhittem.

– Gúnyolódhatsz, de akkor is igaz.

Másodpercekig nem szólalt meg, szinte hallottam a kattogó agykerekeit, miközben azon gondolkozhatott, hogy most tényleg igazat mondok, vagy csak hülyítem.

– Hihetetlen, mi?

– Eléggé…

– Én is azt hittem, hogy csak egy álom, de reggel megtaláltam a zsepiket, amikkel feltakarítottunk.

– És… és csak úgy…? Önszántából?

– A'sszem – érdektelenül vállat vonok. – A barátnőjével túlságosan jól szórakoztak, és részegen jött haza.

– Ó… Már mindent értek. Várjunk. A barátnőjével?

– Yura, akiről a múltkor meséltem. Dögös csaj – megnyalom az ajkaim, ahogy beugrik a kinézete.

– Oké, összezavarodtam – megköszörüli a torkát, de még mindig rekedt. – Szóval Haeun bepiált a csajával, aztán hazament, és se szó, se beszéd, csak úgy kiverte neked?

– Pontosan. Én se értem, úgyhogy meg fogom beszélni vele, ha felébredt.

– Jobb is, mert az alkohol-

– Nem érdekel! A pia miatt, vagy nem a pia miatt, de megtette, és még csak kérnem se kellett. A többi csak részlet kérdése.

– Jogos, de…

Nem hallom amit mond, minden figyelmem Haeunre szegeződik, aki épp belép a konyhába.

– Most le kell tennem – elhalkulok.

– Hyung, te nem is hallod, amit beszélek.

– Oké, szia.

Bontom a vonalat, és mosolyogva kelek fel a székről, Haeun mellé lépek, aki szenvedő tekintettel önt magának kávét.

– Jó reggelt – egy puszit nyomok az arcára.

– Hagyj békén – elhúzza a fejét, nyűgösnek tűnik.

– Mi a baj?

– Rohadtul másnapos vagyok.

Csészével a kezében elfordul, leül az asztalhoz. A pultnak dőlve figyelem, ahogy kevergeti a kávét, másik kezével az asztalon könyököl, és a fejét támasztja. Vele szemben helyet foglalok, csendesen várok pár másodpercet.

– A tegnap estéből emlékszel valamire? – finoman célozgatok.

– Yurával elmentünk valamilyen buliba, és berúgtam – rám se néz, miközben válaszol.

– Ennyi?

– Miért? – furcsálló tekintetét rám szegezi. – Tudsz valamit?

Uhh, ez nehéz. Most elmondjam neki, vagy ne? Fogalmam sincs hogyan reagálna, ezért inkább magamban tartom, és életem végéig megőrzöm ezt az emléket.

– Nem, csak kérdeztem – túlságosan érezhető rajtam a csalódottság.

Az alkohol sok mindenre képes, de akkor is kétlem, hogy ennyire elvette volna Haeun eszét. Miért csinálta?

Egyetlen kérdés el tudta tüntetni a buta vigyorom. Semmi másra nem tudok gondolni. Azzal vigasztalom magam, hogy megtörtént, és ez a lényeg, de valahol mégis bánt, hogy Ő nem emlékszik rá. Pedig kezdtem reménykedni, hogy sikerül megfektetnem, és már bánom, hogy nem tettem meg tegnap, amikor megvolt rá a lehetőségem. Bár, a lelkiismeretem most nem lenne tiszta, ha kihasználtam volna az alkalmat.

Estig ki se mozdultam a szobámból, végig az ágyat nyomtam. Vártam, hogy valaki felhívjon, felvettek-e valamelyik céghez, de a telefonom meg se szólalt.

Hallom, hogy Haeun hazaér, léptei hangjából pontosan tudom, merre jár. Először a szobájába megy, majd a fürdőbe, végül az én szobámban köt ki. Halkan nyit be, a félhomály ellenére is tökéletesen látom Őt.

– Te azóta is fekszel? – meglepetten sétál az ágyam mellé. – Rosszul vagy? – leül.

– Nem.

– Akkor...?

– Semmi bajom – motyogom. – Yurával voltál? – terelem a témát.

– Ühüm.

Nem válaszolok, leveszem róla a tekintetem, és némán telnek a másodpercek. Érzem, hogy engem néz, de nem foglalkozok vele, amíg meg nem töri a csendet.

– Neked valami bajod van – gratuláció az észrevételért. – Mi történt?

– Semmi…

– Ja, persze – gúnyosan néz. – Nem kell elmondanod, de akkor se fogom hagyni, hogy depressziózz!

Mosolyogva feláll, megfogja a takaróm szélét, és lerántja rólam.

– Ne már, Haeun… – morgom.

– Nem érdekel a nyavalygásod.

Megfogja a kezeim, és megpróbál felhúzni, de nem engedem neki.

– Ne makacskodj, mint egy öszvér – kitartóan erőlködik.

Hamar megunom a huzavonát, és egy mozdulattal magamhoz rántom, szorosan átölelve fordulok vele, így alám kerül. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint akit meglepett a cselekedetem.

– Értelek – sejtelmesen mosolyog. – Szóval attól lenne jobb kedved, ha most szexelnénk?

10. Fejezet

Szörnyű azt látni, hogy Haeun feszeng. A Paris Baguette nevű cukrászdában ülünk, idegesen harapdálja az ajkait, közben mindenfelé nézelődik, csak engem kerül ki. Az egyik pillanatban felcsillannak a szemei, egy apró mosolyra húzódnak az ajkai, és valamire rászegezi a tekintetét. Nem fordulok hátra, elsétál mellettem egy hosszú, fekete hajú, karcsú lány, és Haeunhöz hajolva, egy gyors csókot nyom az ajkaira.

– Bocsi a késésért.

Felegyenesedik, leül mellé, leveszi a napszemüvegét, és a felsője nyakrészébe akasztja. Végig tátott szájjal, elkerekedett szemekkel nézem a lányt, meg se tudok mukkanni. Fekete tincsei közt van néhány kék, zöld és pink színű is, amik könnyed hullámokban lógnak, egészen a melle aljáig. Mindkét felkarján színes tetoválások vannak, egészen a könyökéig, és a skarlátvörös rúzs, meg a szeme körüli, erős, fekete smink még feltűnőbbé teszik a megjelenését. Erős, magabiztos, irányító személyiségnek tűnik. Bevallom, egyáltalán nem ilyennek képzeltem.

Rám pillant, és a szemei elkerekednek.

– L-Lee… T-Taemin… – hebegi. – Istenem…

– Szia – elmosolyodok, az asztal fölött felé nyújtom a jobb kezem.

– Son Yura vagyok – kezet fogunk. – Élőben még szexibb vagy…

Vöröslő ajkai mögül szinte világít a hófehér fogsora, ahogy szélesen mosolyog. Haeunre pillantok, akinek láthatóan nem tetszett ez a megjegyzés.

– Öhm... Köszönöm – zavartságot színlelek. – A képzeletemben eddig teljesen máshogy néztél ki.

– Igen? – kacéran megemeli az egyik szemöldökét. – Hogy?

– Rövid, barna hajjal, félénk, visszahúzódó lányként.

– Ó, már értem – kuncog. – Haeun mesélt rólad, és nem akartam elhinni, hogy te tényleg a szexisten Taemin vagy.

Újra az említettre pillantok, aki szúrós tekintettel figyeli Yurát. Próbálom menteni a helyzetet, de Yura flörtölése valamiért tényleg zavarba hoz, és így nehéz megtalálni a megfelelő szavakat.

– Nehogy félreérts – a mosolya szelídebbé válik. – Dögös vagy, de nem akarok nyomulni,

Haeun-ah az én múzsám.

Találkozik a tekintetük, és igazi, őszinte mosollyal néznek egymásra. A látványon nekem is mosolyognom kell, és megkönnyebbüléssel tölt el, hogy fölösleges volt az aggodalom. Viszont kicsit csalódott is vagyok, mert be kell látnom, hogy nem furakodhatok közéjük. Boldogoknak tűnnek, és nem leszek önző seggfej, hogy szétszedjem őket. Nehéz lesz, de túl fogom élni, hogy – ki tudja meddig – Haeun még nem lesz az enyém. Ideje keresni egy új kiszemeltet.

– Yura, egyébként te biszex vagy? – bátran kérdezek rá.

– Dehogy – összeszűkített szemekkel néz.

– Most mondtad, hogy dögös vagyok.

– Ez így is van, de undorodom a pasiktól – fintorog.

– Megkérdezhetem, hogy miért?

– Az első faszim egy köcsög pöcs volt, csak a lyukam kellett neki, és a paraszt majdnem megerőszakolt. Valaki másodjára is eljátszotta velem ugyanezt, akkor, tizenöt évesen rájöttem, hogy a férfiak érzéketlen rohadékok – szívből jövő utálattal ejti az utolsó szavakat.

– Kösz…

– Ne vedd magadra, rólad nem ezt gondolom – bájosan elmosolyodik. – Te nem tűnsz gyilkolni valónak, mert neked olyan nőies arcod van – Haeun hangos nevetésben tör ki mellette.

– Mi?! – magasra szökik a hangom.

– Bocsi. Ez az igazság.

– Nőies arcom van? Tényleg?! – megerősítést várok a lakótársamtól.

– Hát… – próbálja abbahagyni a nevetést. – Széles és határozott vonalú az állkapcsod, de az arcod tényleg nőies, egy kicsit.

A leszbikusok nagyon rosszindulatúak tudnak lenni, és ezek ketten még össze is fognak ellenem. Nem állok neki veszekedni, mert a nők addig úgyse nyugszanak, amíg nem adsz nekik igazat.

Yurában egy őszinte, közvetlen lányt látok, aki valószínűleg nem csak játszadozik mások érzéseivel. Haeun eddigi barátnői nem igazán szimpatizáltak velem, amint kiderült, hogy milyen szakmát űzök, de Yurával hasonlóan leszarjuk a társadalmat, neki sincsenek gátlásai.

Körülbelül két órányi társalgás után úgy döntök, hogy kettesben hagyom őket.

– Hova mész, szépfiú? – meglepetten pislog rám a fekete hajú, amikor felállok.

– Haza. Hosszú volt a mai napom.

– Remélem még látjuk egymást – elmosolyodik.

– Biztosan – az én ajkaim is felfelé görbülnek. – Érezzétek jól magatokat.

Intek, és kisétálok a cukrászdából.

Az idő már éjfél körül jár, a kanapén fekve bámulom a tévét. A szemhéjaim nehezek, de meg akarom várni Haeunt, hogy nyugodtan tudjak aludni, miután hazaér. Nem aggódom érte, tudom, hogy jó kezekben van, de a lelkiismeretem nem engedi, hogy elaludjak. Szemeim kissé fájnak már, ezért becsukom őket, de a gondolataimat pörgetem, hogy ne kapjon el az álommanó. Nem voltam elég ügyes, és végül elkapott.

Fogalmam sincs mennyi lehet az idő, amikor hangos robajra riadok fel. Haeun nevetése hallatszik a folyosóról, azonnal felpattanok, és kisietek a nappaliból. Villanyt kapcsolok, a bejárati ajtó nyitva van, a lakótársam pedig hangosan hahotázik, a folyosó padlóján ücsörögve.

– Jól vagy? – odamegyek hozzá.

Becsukom az ajtót, majd leguggolok Haeun elé. Még mindig nevetgél, ködös tekintettel néz fel rám.

– Szia, Minnie!

Elmosolyodok, amikor rájövök, hogy részeg, mivel csak olyankor hív így. Felegyenesedek, a háta mögé lépek, és a hóna alá nyúlva, könnyedén felhúzom a földről. Egyik karját átvetem a nyakamon, átkarolom a derekát, és bevezetem a szobájába. Egyből lefekszik az ágyára, átfordítom a hátára, és felültetem, amíg kibújtatom a felsőjéből.

– Látom, elég jól szórakoztatok Yurával.

– Berúgtam… – nyöszörög.

– Igen, azt is látom.

Leveszem róla a szandálokat, majd a nadrágját is. Beharapott ajkakkal nézek végig rajta, ahogy fehérneműben, csukott szemekkel, teljesen kiszolgáltatottan fekszik. Nehéz, nagyon nehéz megállni, hogy ne vessem rá magam, de ellenállok a kísértésnek. Kihúzom alóla a pizsamaként használt topot, majd ráadom. Megvárom, amíg elhelyezkedik, betakarom a mellkasáig, és óvatosan puszilom meg a homlokát. Elindulok kifelé, lekapcsolom a villanyt.

– Minnie – megtorpanok a hangjára –, gyere vissza…

Visszamegyek az ágyához.

– Mit szeretnél? Hozzak vizet?

– Nem kell, csak maradj itt, amíg el nem alszok.

– Minek?

– Csak.

Ismét egy remek érv. Mindig az van, amit a nő akar, ezért bemászok mellé, de némi távolságot tartok kettőnk közt. Megfogja a felé eső karomat, kinyújtja, és párnaként használja a bicepszem. Ösztönösen átölelem, és ujjaimmal cirógatom a vállát.

– Szerelmes vagyok…

– Ohó! – megszeppenek. – Ezt majd gondold át újra, józanul.

– Nem, tényleg. Yura olyan… olyan tökéletes.

– Jól tud nyalni? – felvonom a szemöldököm, bár tudom, hogy nem látja.

– Ühüm.

– Ma is lenyomtatok egy menetet?

– Kettőt is – kuncog.

– Hű…

Az agyam felébred mély álmából, és lelki szemeim elé vetíti a képet, hogy Yura feje Haeun combjai között van. Felszisszenek az érzésre, ahogy az alsónadrágom alatt, hirtelen jön a feszülő érzés.

– Mi a baj?

– S-semmi, csak zsibbad a karom – hazudok.

Felemeli a fejét, így el tudom húzni alóla, pedig a kezemnek semmi baja. Nem tudom eltüntetni az előttem lebegő képet, ezért az alsógatyám egyre szűkebb és szűkebb. Szerencsére sötét van a szobában, így Haeun nem látja, de az érzés csak erősödik.

Várok egy ideig, hátha lenyugszik, de ennek az ellentéte történik, egyre jobban felizgulok. Felülök, hogy kimásszak az ágyból, és elmenekülhessek a saját szobámba, hogy elintézzem a dolgot, de Haeun megállít.

– Hova mész?

– Aludn-ni – megremeg a hangom.

– Itt is tudsz – hagyom, hogy visszahúzzon.

– De-

– Pszt!

Elhallgatok, kétségbeesetten bámulok a sötétségbe. Egyre hangosabban kapkodok levegő után, sorozatosan nyelnem kell, hogy enyhítsek a torkomra telepedő, feszülő érzésen.

– Minnie? – Haeun hangja különösen cseng, nem olyan, mint általában.

– Hm?

– Azon gondolkoztam… Mit szólnál, ha mondjuk ezt tenném? – váratlanul a férfiasságomra markol.

Az egész testem megremeg, nyögve kapok a csuklója után, de annyi erőm nincs, hogy elhúzzam a kezét.

– M-mi van veled?! – úgy préselem ki magamból a szavakat.

– Azta… Mitől izgultál fel ennyire?

Ujjait mozgatja körülötte, tapogatja, így válasz helyett csak nyögök. Forgatásokon minden csak színészkedés – a nyögések is –, de az Ő érintésétől kikívánkoznak belőlem az élvezet hangjai. Még mindig fogom a csuklóját, ennek ellenére könnyedén simogatni kezd, az alsónadrágon keresztül. Megszólal a kis vészjelző a fejemben, iszonyatos sípolásba kezd.

– H-Haeun – sóhajtom. – Hagy ah-abba…

Folytatja tovább, mint aki meg se hallotta, amit mondtam. Tudom, hogy ez helytelen, és valószínűleg fogalma sincs róla, hogy mit csinál. Futkos rajtam a hideg és egymás után hallatom a sóhajokat, miközben próbálok ellenállni a rám telepedő, rózsaszín ködnek. Teljes hosszamon, újra meg újra végigsimít, és túlságosan élvezem ahhoz, hogy leállítsam.

Benyúl a vékony textil alá, így már közvetlenül ér hozzám.

– Ah! – egy éles nyögés szökik ki a számon.

– Szóval hagyjam abba?

– N-neh…

Most közölte, hogy szerelmes Yurába, mégis a gatyámban van a keze. Fogalmam sincs, mi vitte rá erre a cselekedtre, de már csak abban reménykedem, hogy holnap nem fog emlékezni semmire.

9. Fejezet

„Majd értesítjük”. Mindenhol ezt a szöveget kaptam, ami körülbelül ugyan azt jelenti, mint az „Uh, mit képzelsz te? Próbálkozz máshol!”.

Az utolsó hely egy Pink Flamingo nevezetű cég, ami a ranglétrán közvetlenül a HOT után következik. Már nem számítok semmi jóra, de próbálok magamba erőltetni némi bizakodást. A portán egy kedves tekintetű, fiatal lány fogad.

– Üdv – megállok a pult előtt, és egy döglesztő mosolyt villantok.

Barna szemeivel megszeppenve bámul rám, megvárom azt a pár másodpercet, amíg magához tér.

– J-jó napot – diszkréten megköszörüli a torkát, és az egyik rövid, fekete tincset a füle mögé

tűri. – Miben segíthetek?

– Kang Jaehoont keresem.

– Az igazgató úr ma nincs bent – bocsánatkérőn biccent egyet.

– Akkor ezeket majd átadná neki?

Még mindig mosolygok, miközben a lány elé teszem az egyik DVD-t, és az önéletrajzom másolatát.

– Természetesen – a zavarát leküzdve elmosolyodik.

– Köszönöm, további szép napot – alig észrevehetően, egy aprót kacsintok felé.

– Ö-önnek is…

Otthagyom a piruló lányt, és elindulok a kijárat felé. Az előcsarnokban magassarkú kopogása visszhangzik, de figyelmen kívül hagyom.

– Lee Taemin!

A nevem hallatán megtorpanok, értetlen tekintettel fordulok hátra, és hunyorogva nézek az ismerős személyre. Fekete miniruhájában elém libben, sötétbarna haját eligazítja a vállain, és boldogan mosolyog rám.

– Szia… Öhm… – próbálok rájönni, hogy ki lehet.

– Seomin.

– Ó, igen. Seomin – mosoly mögé rejtem a gúnyom. – Nem ismertelek meg, természetes hajszínnel…

Mi a francot akarsz tőlem? Hagyj engem békén.

– Van egy perced? Megihatnánk egy kávét – óvatosan veti fel az ötletet.

– Bocs, én nem kávézok.

– Akkor egy tea?

Beadom a derekam, és az utca túloldalán lévő kávézó teraszán kötünk ki. Csendben kortyolom a zöld teámat, közben kerülöm Seomin tekintetét, amivel szinte lyukakat éget az arcomba. Ha elhívott, akkor igazán mondhatna is valamit ahelyett, hogy csak bámul, mert ez így egyre idegesítőbb.

– Kicsit lelkiismeret-furdalásom van… – megtöri a csendet.

– Ne legyen – hanyagul vállat vonok. – Szar napom volt, neked semmi közöd az egészhez.

– Lehetek veled őszinte?

Lehajtja a fejét, zavartan kevergeti az előtte lévő pohárban a kávét. Értetlen pillantásokkal illetem, és várok, hogy folytassa, de ő a válaszomra vár.

– Ühüm.

Kicsit megemeli a tekintetét, félénken pislog rám. Mondd már!

– Nem az lett volna az első alkalmam…

– Akartam is kérdezni, hogy mit keresel itt – a Pink Flamingo épülete felé biccentek.

– Tavaly óta itt dolgozom, és a HOT-hoz csak azért mentem, hogy találkozhassunk-

– Állj – közbeszólok. – Elmentél a meghallgatásra, és simán felvettek? Fogalmuk se volt róla, hogy ki vagy?

A cégek konkurenciát jelentenek egymásnak, és a felvételek során utána néznek az embereknek, hogy előtte dolgoztak-e máshol. Ez így működik, és a HOT erre különösen odafigyel, ezért nem értem a helyzetet, hogy Seomint hogy vehették fel, és hogy lehetett akkora mázlija, hogy pont engem kapott meg első partnerként.

– Ez nem egészen így történt – megrázza a fejét. – Sok időmbe telt, mire meggyőztem Jaehoont, hogy mekkora sikere lenne kettőnknek, és nem kevés pénzbe került, hogy egy felvétel erejéig összekerüljek veled. A főnököd elég sokat kért, egy alkalmi szerződésért.

– Szóval mindenki tudott erről, csak én nem? – válaszként bólint. – Mire volt jó ez az egész?

– Hát… Találkozni akartam veled, mert… szimpatikus vagy.

Ez felér egy szerelmi vallomással?

– Nem értelek.

– Szeretnélek megismerni – végre kinyögi a lényeget.

– Ó, így már világos…

Nem mond semmit, szótlanul nézzük egymást. Csillogó szemei reményteljesen fürkészik az arcom, de látom rajta a feszengést, miközben a válaszomat várja. Nem vagyok az ilyen „mű” lányok híve, de valami jó is kisülhetne belőle, ha rábólintok a dologra. Nem. Nem lehetek ilyen önző, nem kedveskedhetek neki csak azért, hogy beajánljon a főnökénél, és felvegyenek a Pink Flamingohoz. Inkább leszek munkanélküli, de nem fogom kihasználni egy lány érzéseit.

– Ne haragudj, de engem nem vonzanak a plasztikázott lányok – próbálom finoman visszautasítani.

– Gondolom a csúnyákat pedig messziről kikerülöd – húzza a száját.

– Mi? – a homlokomat ráncolom.

– Vagy a plasztikázott lányok neked egyet jelentenek a csúnyákkal?

– Félreértesz, én nem akartalak megbántani.

– Nem számít. Örülök, hogy „megismertelek” – mutatja az idézőjeleket, majd feláll. – Viszlát!

Felvont szemöldökökkel nézem végig ahogy elsétál. Csak őszinte voltam, már az is baj?

Délután két óra is elmúlt, amikor hazaérek. Bevonulok a szobámba, a táskámat ledobom a földre, és az ágyba vetem magam. Hason fekve, lehunyt szemekkel fekszek, és élvezem a csendet. Öt kisebb-nagyobb céghez adtam be a jelentkezésem, mindenhol tudták, hogy ki vagyok, mégis valamiért kétséges, hogy valahova fel is vesznek. Egyelőre nem tudok tenni semmit, úgyhogy várok a visszajelzésekre. Még a szerződésem felbontása sincs elintézve, de most még a lábra állás gondolatától is elfáradok.

– Na, hogy ment?

Nem reagálok Haeun hangjára. Hallom, hogy közelebb lépked, rám mászik, és elfekszik a hátamon, de meg se érzem a súlyát.

– Hm?

– Nem tudom – motyogok. – Majd értesítenek…

Csend telepszik a szobára, a tarkómra lógó tincseimet piszkálja, és a kellemes érzéstől sorozatosan kiráz a hideg.

– Nem úgy volt, hogy találkozol Yurával?

– Majd egy óra múlva.

Legördül rólam, kinyitom a szemeim, és látom, hogy a hátán fekszik, kifejezéstelen arccal nézi a plafont, de látszik rajta, hogy bántja valami.

– Mi a baj? – felkönyökölök, tenyerembe támasztom az arcom.

– Yura. Kiderült, hogy hatalmas rajongód.

– Tessék? – valamiért nem tudom visszatartani a mosolygást.

Haeun rám pillant, és azonnal elkomolyodok.

– Meséltem neki rólad, és nem akarta elhinni, hogy te vagy „az a Taemin”.

– De ez… ezt hogy…?

– Nem meglepő, Dél-Korea kilencvenöt százaléka látott már szexelni – kissé csípős a hangja. – Múltkor kicsit rossz volt hallgatni, ahogy áradozott, milyen szexi vagy, s a többi.

– Reggel ez volt a baj?

Nem válaszol, tehát igen.

– Hé… – kezembe veszek egy tincset a hajából, és finoman csavargatom –, sose mozdulnék rá a barátnődre.

– Nem is miattad aggódok.

Mindent értek. Nem tudom, hogy pontosan mióta ismerik egymást, de Yura nem is érdemli meg Haeunt, ha képes lenne velem megcsalni. Így már azt is értem, hogy miért nem tetszett Haeunnek az ötlet, hogy bemutassa. Átnyúlok a karja alatt, és magamhoz húzom. Átölel, és hozzám bújik, megérzem az édes illatát.

– Nem kell bemutatnod, ha nem szeretnéd – megint a selymes tincseit piszkálom.

– Meg akartalak kérni, hogy ma gyere velem – motyogja a mellkasomba. – Ő nagyon akar találkozni veled.

Rossz látni, hogy ennyire aggódik a kapcsolata miatt. El akartam tüntetni Yurát az útból, de most jobban érdekel Haeun boldogsága. Egyik lábamat átvetem a testén, és erősebben szorítom magamhoz, miközben finoman a nyakába harapok. Hangos nevetésben tör ki, megpróbál kiszabadulni, de nem engedem.

– Eh-elég! – nevetgél.

Egy ideig folytatom, majd megkegyelmezek neki, békén hagyom a nyakát. Fintorogva törli le magáról a nyálam, de mosolyog. Belül még mindig egy kislány, ezért ilyen kis hülyeségekkel is könnyű felvidítani, ha rossz a kedve.

8. Fejezet

Haeun meglepően nyugodtan lép ki a zuhany alól, én pedig büszke vagyok magamra, hogy elnyomtam mindenféle perverz vágyat, és nem tettem vele semmi „rosszat”. Nem is volt olyan nehéz, szóval marad az a terv, hogy szép lassan fogok közeledni felé. Nem számít hogyan, de el fogom csábítani.

A kanapé háromnegyedét elfoglalja, lábai ismét az ölemben pihennek, és együtt nézzük a tévét, bár nekem fogalmam sincs miről van szó benne, mert a gondolataim teljesen lefoglalnak.

Lehet, hogy egy kicsit hanyagolnom kellene Haeunt, és inkább arra kellene koncentrálnom, hogy új munkát találjak. Sok a lehetőség, de egyik se fog magától az ölembe hullani.

– Min gondolkozol ennyire? – Haeun hangja térít magamhoz.

– Semmin – hazudom.

– Aha, persze. Akkor szoktál ilyen arcot vágni, ha sok minden jár a fejedben.

– Milyen arcot?

Hunyorítva kezd maga elé bámulni, és az ajkait összeszorítja. Túlzásképp még be is kancsalít, megragadom az egyik bokáját, és csiklandozni kezdem a talpát. Hangos nevetésben tör ki, hagyom, hogy elhúzza a lábait.

– Délelőtt benézek pár helyre, neked mik a terveid holnapra? – kérdezem, amíg elhelyezkedik törökülésbe.

– Délig suliba leszek, aztán Yurával találkozok.

A fejemben már kalkulálom a dolgokat. Valahogy ki kell derítenem, hogy hol lesznek, és mondjuk „véletlenül” összefutunk.

– Tudom, mire gondolsz, és felejtsd el – fintorog. – Még nem akarom, hogy találkozz vele.

– Miért nem?

– Mert még nem – nagyszerűen tud érvelni.

– Nem az apád vagyok, akinek nem mernéd bemutatni.

Válaszként ismét bevágja a gondolkozó arcomat.

– Neked egész jól áll ez a tekintet – vigyorogva pöckölöm meg az orra hegyét.

Másnap korábban kelek, mint kellene, mondhatni kidob az ágy. Nem tudom miért, de furcsán jó a kedvem, ami reggelente nagyon ritka. Mezítláb bevonulok a fürdőbe, ahol Haeun épp fogat mos. Hümmög egy „Jó reggelt!” féleséget, fogkefével a szájában. Mellé lépek, egy puszit nyomok az arcára, majd a vécé felé fordulok, felhajtom a fedelét, és zavartalanul veszem elő a férfiasságom, hogy könnyítsek a feszülő hólyagomon. Dolgom végeztével visszafordulok Haeun felé, aki arrébb húzódik, hogy én is odaférjek a csaphoz, kezembe veszem a saját fogkefémet, benedvesítem, és fogkrémet nyomok rá, majd a számba veszem.

Rég volt ilyen, hogy együtt intéztük a reggeli teendőket, a tükörből folyamatosan Őt nézem. Még reggel is gyönyörű.

Kiköpi a felgyülemlett habot, majd kiöblíti a száját és a fogkeféjét is, végül megtörli az arcát.

– Mi ilyen érdekes rajtam? – mosolyogva pillant rám, tekintetünk a tükörben találkozik.

Megrázom a fejem, és már magamat bámulom. Váratlanul éles fájdalom nyilall a fenekem bal oldalába, ugyanis az a dög belecsípett. Már meg is fordul, hogy távozzon, de gyorsan reagálok, utána nyúlok, és én is belecsippentek a hátsó felébe, amitől megugrik. Visszafordulva nyelvet ölt rám.

– Te kis…

Fogkefével a számban megindulok felé, és azonnal menekülőre fogja. Utána szaladok, talpaink a folyosó padlóján hangosan csattognak, és Haeun hangosan viháncol. Hamar elérem, átölelem a mellei fölött, és úgy húzom magamhoz, háta a mellkasomhoz nyomódik.

– Engedj el! – nevetgél.

Karjaiba csípek, védekezésként az egyik kezével kettőnk közé nyúl, és erőteljesen markolja meg a csomagom, amitől rögtön el is engedem.

– Eszért még megfiszetsz – a fogkefétől pöszén fenyegetem.

Ismét kidugja rám a nyelvét, majd huncut mosollyal vonul a szobájába. Én is visszavonulok a fürdőbe, hogy nyugodtan befejezhessem a mosakodást.

Mentolos lehelettel lépek a szobámba, találomra kiveszek néhány ruhát a szekrényből, majd fel is veszem őket. A komódom egyik fiókjából kibányászom az önéletrajzom, majd a legalsó fiókból kiveszem azt a tíz darab DVD-t, amikre néhány videót írtam ki, még régebben. Akkor még fogalmam se volt róla, hogy egyszer a hasznomra lesznek.

Mindent bepakolok egy Nike hátizsákba, azt felkapom az egyik vállamra, majd az ajtón lévő tükör előtt még megigazítom a hajam, és Haeun szobája felé veszem az irányt. Nem tudom miért, de illedelmesen kopogok, mielőtt benyitnék.

Melltartóban és bugyiban áll a szekrénye előtt, az ajtó nyitódására felém fordul.

– Megyek – közlöm, miközben mellé sétálok.

– Sok szerencsét – elmosolyodik, és lábujjhegyre áll, hogy adhasson egy puszit az arcomra.

– Nem lesz rá szükség.

Egy hirtelen mozdulattal mögé nyúlok, rácsapok a fenekére, és kirohanok a szobából, mielőtt bármit is reagálhatna.

A lépcsőházban megnyomom a lift hívó gombját, az idióta vigyort nem tudom letörölni a képemről. Kétségtelenül jól indult a reggelem. Kinyílik az ajtó, belépek a liftbe, megnyomom a földszint gombját, és az ajtó becsukódása után elindul lefelé a szerkezet. Egy emelettel lentebb megáll, huncut vigyorral állok arrébb, hogy a vén picsa kényelmesen elférjen a puccos cuccaiban.

– Jó reggelt! – biccentek.

Morog valamit, de nem teljesen értem. Feltűnően távolságtartó, és a kis teret megtölti a feszültség, ami belőle árad. Ismét elindulunk lefelé, mereven bámul előre, és egy hirtelen ötlettől vezérelve előre lendítem a vállamon pihenő táskát, elhúzom a cipzárt, és kiveszem az egyik DVD-t, aminek a tokjára „Erdei túra” felirat van címkézve.

– Mrs. Lee, ezt már régóta át akartam adni Önnek – kedves mosollyal nyújtom felé.

Értetlen pislogásokkal veszi ki a kezemből, homlokán elmélyülnek a ráncok.

– Egyszerűbb ezt rejtegetni az unokák és a férje elől, mint állandóan törölgetni a böngésző előzményeit – szavaim hallatán az arca először hófehér, majd rákvörös színben

pompázik. – Odatehetné, mondjuk a "játékszerei" mellé – megadom a kegyelemdöfést is.

Szemei mindenhová néznek, csak rám nem. Örömittas mosollyal figyelem, ahogy szégyenkezik, közben a lift leér, és – szokásához híven – kirobban, sietős léptekkel távolodik.

– Legyen szép napja! – integetek utána.

Elégedetten sétálok az ezüst Mercedeshez, a zsebembe nyúlok, de nincs ott a kulcs. Végignézek mindent, a táskát is átkutatom, és egészen addig keresgélek, amíg eszembe nem jut, hogy a tegnapi nadrágom zsebében hagytam. Irány vissza, lifttel a huszadikra, be a lakásba. Végigsurranok a folyosón, benyitok a fürdőbe, amikor érdekes hangok csapják meg a fülem. Visszafordulok, és követem a hangot, ami Haeun ajtaja mögül jön. Hegyezem a fülem, és az alsó ajkamba harapva hallgatom a nyögéseket. Megesz a kíváncsiság, hogy mi történhet odabent, ezért leguggolok, hogy belessek a kulcslyukon, de a kulcs bent van a zárban, így nem látok semmit.

Elkerekednek a szemeim, amikor belém csap a felismerés, hogy ez nem az élvezet hangja, hanem sírás. Habozás nélkül benyitok, Haeun az ágyán ül, és könnyes szemekkel, megszeppenve néz rám.

– Hé, mi a baj? – odasietek, és leülök mellé.

Lehajtja a fejét, a kezében tartott zsebkendőt gyűrögeti, és halkan szipog. Egyik kezem a hátára vezetem, a gerince mentén simogatom a felsőjét.

– Történt valami? – óvatosan kérdezem.

– Nem – mosolyogva megrázza a fejét, letörli a könnyeit.

– Akkor miért sírsz?

– Csak… – ismét egy remek érvelés. Nők…

– Ha nem mondod el, nem tudok segíteni. Semmi bajod nem volt, mielőtt elmentem.

– Taemin, ez tényleg nem fontos.

– Attól még elmondhatod – győzködöm.

– Nem – újra megrázza a fejét. – Miért jöttél vissza?

Tudom, hogy csak terelni akarja a témát, de hagyom neki. Nagyon ritkán látom sírni, és jobbnak tartom, ha nem erőltetem tovább, hogy kiszedjem belőle, mi a baj.

– Itthon felejtettem a kocsikulcsot.

– Ez miért nem lep meg? – mosolyogva néz rám.

– Ez miért nem lep meg? – magas hangon, affektálva ismétlem.

Halkan kuncog egyet, ami igazinak tűnik, és örömmel tölt el, hogy sikerült felvidítanom.

– El fogok késni az óráról…

– Akarod, hogy elvigyelek?

Most is csak megrázza a fejét.

– Akkor majd itthon találkozunk – megpuszilom az arcát. – Nem tudom mi a baj, de ne szomorkodj, különben nagy bajban leszel – játékosan fenyegetem.

Adok az arca másik oldalára is egy puszit, majd felkelek, és magára hagyom. Nem sírja el magát csak úgy, és fogalmam sincs, hogy mi történhetett. Mindent megbeszélünk, ezért furcsállom, hogy nem akar beszélni róla.