12. Fejezet

Ó, de még mennyire.

Meglep Haeun kérdése, de ezt elrejtem a kifejezéstelen arcom mögé.

– Ezt komolyan kérdezed?

– Dehogy – kuncog. – Maradj az álmaidban, kiscsillag.

Az egyik már valóra vált, minden csak idő kérdése. Haeun lelök magáról, és felkel az ágyról. Végig egy kifürkészhetetlen mosoly van az arcán, miközben felém nyúl.

– Na, gyere már, te pornósztár!

Megfogom a kezét, és én is kimászok az ágyból. Engedelmesen követem, egészen a szobájáig.

– Mit akarsz? – gyanakodva pislogok.

– Majd meglátod. Vicces lesz – azzal lelök az ágyra.

A hátamra érkezem, felkönyökölök, és értetlenül figyelem, ahogy a sminkasztalánál matat.

– Mire készülsz?

Nem kapok választ, egy kis tasakkal sétál az ágyhoz, ledobja mellém, majd a hasamra ül, a felsőtestem lenyomja az ágyba. Ez a nő kikészít.

– Csak egy kicsit kicsinosítalak – a nyelve hegye kibukkan az ajkai közül.

– Mi? Minek? – megpróbálok felülni, de egyből visszanyom.

– Mert az vicces.

– Ja. Legfeljebb neked.

– Hagyd abba a hisztizést.

Elhallgatok, sértődött tekintettel nézem, hogy kinyitja a tasakot, és valamit keres benne. Kivesz három tubus alapozót, és mindegyiket az arcomhoz teszi, hogy kiválassza a megfelelő színárnyalatot, a többit pedig félre teszi. Lecsavarja a kupakot, egy keveset nyom a kézfejére, majd a mutató ujjával, foltokban viszi fel az arcom különböző pontjaira, közben végig a szemeibe nézek.

– Miért is hagyom, hogy babázz velem? – morgom.

– Mert a legjobb barátoknak kellenek furcsa, közös programok.

– A dugás is az lehetne…

– Hah – felnevet. – Az tabu, főleg akkor, ha egyikük a saját neméhez vonzódik. De azért szép próbálkozás volt.

– Ez nem így van. A barátság íratlan kódexének az apró betűs részében van, hogy az érzelemmentes szex megengedett.

Ismét felnevet, közben egy ecsettel dolgozza el rajtam az alapozót. Én végig a szemébe nézek, de ő az arcomra koncentrál.

– Aha, olyan nincs, hogy „érzelemmentes szex”, az egyik fél mindig szerelembe esik…

– Nem feltétlenül. Főleg, ha valamelyikük a saját neméhez vonzódik – a saját szövegét használom fel ellene.

– De a másik nem, ezért ő lesz az, aki szerelmes lesz, kivéve, ha már most az – egy pillanatra a szemembe néz.

– Ezt mire véljem? – szemöldökeim a magasba futnak.

– Csukd be a szemed – úgy teszek, és a szemhéjamra is ken alapozót.

– Kérdeztem valamit.

– Úgy értettem, hogy elképzelhető, a hetero fél már eleve szerelmes a másikba, és ezért akar vele minden áron szexelni.

– Mi van?! – hangos nevetésbe kezdek. – Azt hiszed, hogy beléd zúgtam? – hahotázok.

– Nem mondtam ilyet.

Már nem érzem az ecset érintését, ezért kinyitom a szemeim, és látom, hogy Haeun megint a tasakban turkál.

– Elég egyértelmű, hogy rólunk volt szó, és tudtommal én vagyok a hetero fél.

– Ne kapd fel a vizet, nem feltételeztem, hogy szerelmes vagy.

– Talán te lettél szerelmes? – huncut mosolyra húzódnak az ajkaim.

– Viccelsz? – felém pillant. – Barátnőm van, ha elfelejtetted volna – de tegnap mégis kielégítettél…

Inkább nem mondok semmit; egy barna árnyalatokkal teli palettát tesz a csupasz mellkasomra, és magamtól becsukom a szemeim. Csendben telnek a másodpercek, mozdulatlanul tűröm, hogy kedvére sminkeljen. Egyáltalán nem lepett meg a furcsa lelkesedés, hogy ezt tegye, a szavai sokkal váratlanabbak. Miből gondolja, hogy szerelmes vagyok belé? Az évek során egy olyan cselekedetem se volt, ami ezt bizonyítaná. Lehet, hogy az utóbbi időben megváltozott a viselkedésem, de ennek az az oka, hogy szexuális vágyaim lettek iránta. Ez minden.

– Nem kaptál visszajelzést egyik cégtől se? – megtöri a csendet.

– Nem.

– Lehet, jobb is.

– Mi?

– Megértem, hogy a szüleid rövid pórázon tartottak, nem engedtek meg semmit, de nem gondolod, hogy véget vethetnél ennek a „lázadó korszaknak”, és kereshetnél normális munkát? Vagy tovább tanulhatnál.

– Szeretem ezt csinálni.

– Mi a jó abban, hogy legalább két órán át szexelsz vadidegen nőkkel, egy húsz perces videóért?

– Elmagyarázhatom, de úgyse fogod megérteni.

– Tényleg nem. Az eszedbe se jut, hogy ez mennyire befolyásolja az életed?

– Miről beszélsz? – kezd felbosszantani az okoskodása.

– Ki akarna feleségül menni egy olyan pasihoz, aki megszámolhatatlan mennyiségű nőt megdugott, és mindezt kamerák előtt?

– Valaki biztosan…

– Jól van akkor – lemondó a hangja. – Te tudod…

– Pontosan, úgyhogy ne szólj bele.

Nem mond semmit, a hangulat fagyossá válik a szobában. Az ecsetek szálainak simogatása elálmosít, a szemeimet nem tudom kinyitni, ezért nehezebb ébren tartanom magam.

Némán telnek a percek, érzem, hogy Haeun leszáll rólam, de a szemeim csukva maradnak. A fülemre hagyatkozok, hallom, hogy a szekrénye környékén jár, és pakol vagy keres valamit. Másodperceken belül visszajön, újra rám ül, de ezúttal a hasfalam alsóbb részére, egy hajszálnyira az ágyékomtól. Ennyitől szerencsére nem izgulok fel, legalábbis a testem nem reagál semmit.

– Taemin – halkan szólít meg, mire résnyire nyitom a szemeim. – Most haragszol rám? – hajamba túr, a homlokomra lógó tincseimet eltűri.

– Igen – sértődöttséget színlelek.

A mellkasomra borul, kezeimmel automatikusan átölelem, és mélyen beszívom a tincseiből áradó kókusz illatot.

– Nem akartalak kioktatni – motyog. – Ne haragudj.

– Nem haragszom, te idióta – kuncogok.

– Akkor jó.

Felegyenesedik, jókedvű mosollyal néz rám. Mutató ujjával hívogató mozdulatot tesz, felülök, és a kezeimmel kitámasztom magam. Arcunk között nincs sok távolság.

– Hm… – valamin erősen gondolkozik, miközben a számat bámulja.

Kíváncsian figyelem, egy átlátszó szájfényt vesz elő, az állam alá nyúlva kicsit megemeli a fejem, és egy vékony réteget visz fel az ajkaimra. Egyik ujját végighúzza az alsó ajkam alatt, hogy a felesleget letörölje.

– Kész is vagy – szélesen vigyorog.

Bele se merek gondolni, hogy milyen lehet a kinézetem. Haeun alaposan végignéz az alkotásán, a mosoly szép lassan eltűnik az arcáról, és döbbent tekintettel pislog rám. Értetlenül nézek vissza rá, lemászik rólam, és felkelek, hogy megnézzem magam a tükörben.

Jesszus!

Féltem, hogy buzis leszek, de ehelyett úgy nézek ki, mint egy rövid hajú csaj, de egy nagyon dögös csaj. A szemeim kerekebbnek tűnnek a tusvonaltól, és a bronzosítótól az arcom is nőiesebb, vékonyabb. Döbbenten nézek végig a képem minden egyes szegletén, és próbálom feldolgozni, hogy mennyire jó nő lennék.

– Mit műveltél velem? – elhűlten suttogom.

– Nekem tetszel – érkezik a halk megjegyzés.

Csábító tekintettel fordulok Haeun felé, aki még mindig az ágyon van, összezárt lábakkal térdel, és a sarkain ül.

– Valóban?

Mosolyogva bólint.

– Szexibb vagyok, mint Yura?

– Aha – alsó ajkába harap.

Sejtettem, hogy ez lesz a válasza, ugyanis neki a rövid hajú lányok jönnek be. Visszasétálok az ágyhoz, leülök a szélére, majd teljesen hátra dőlök, hogy a fejem Haeun combjaira érkezzen. Feljebb kúszok, egészen addig, amíg a fejem búbja hozzá nem ér a hasához, hogy kényelmesebb legyen.

– Akkor már le is moshatod – rá nézek, fejjel lefelé látom a mosolyát.

– Miért? – megfogja a fejem két oldalát, fölém hajol. – Maradjon még, többet úgyse foglak ilyen szexin látni.

Egy ideig csendben nézzük egymást, kifejezéstelen arccal figyelem a rejtelmes csillogást a szemeiben. A gyomrom egy pillanatra összeszorul, majd pillangók ezrei lepik el, amikor meglátom, hogy Haeun lehajol hozzám. Mindkét kezem a tincsei közé furakszik, és lehunyom a szemeim. Felső ajkaink a másik alsó párnáját érintik, s finoman kóstolgatjuk egymást. Még sose volt részem ilyen „fordított” csókban, de ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire váratlan ez az egész. Fel se fogom, hogy mi történik, csak a pillanatnak élek. Nem tart sokáig, Haeun észbe kap, és felegyenesedik.

– Basszus – rémülten sziszeg.

Felülök, Ő azonnal felpattan az ágyról, és a szájáról törölgeti a rákenődött szájfényt.

– Hé, nyugodj meg, nem történt semmi – meg se hallja a szavaim.

– Jézusom, mi a picsa ütött belém?! – a fejét fogva, nagyokat pislog. – Ne haragudj, Taemin… én… én nem…

– Semmi baj – felállok, és elindulok felé, de Ő hátrébb lép. – Ne parázz, felejtsük el – próbálom nyugtatni.

– De ez… ez olyan… – úgy tűnik, teljesen összezavarodott.

Megfogom a kezeit, hogy ne tudjon elhátrálni tőlem, és nyugtató mosollyal nézek a szemébe.

– Nem fog összedőlni a világ. Nem te tehetsz róla, az én hibám, hogy ellenállhatatlanul szexi vagyok.

– Barom – elmosolyodik, láthatóan megnyugodott. – Felejtsük el, oké?

– Elfelejteni? Mit?

Halk nevetése kellemesen cseng a fülemben. Nem tudom, hogy örülnöm kéne annak, ami történt, vagy mérgelődnöm, hogy mi ütött Haeunbe mostanság.

11. Fejezet

Lehunyt szemekkel, hátravetett fejjel sóhajtozok, miközben Haeun keze lassan jár fel-le a férfiasságomon. Makkom hegyétől, egészen a tövéig halad, nem markolja se túl erősen, se túl gyengén. Nem gondolkozok semmin, nem érdekel, hogy miért csinálja, csak élvezem az érzést. Kihúzza a kezét, résnyire nyitott szemekkel figyelem az alakját a sötétben, ahogy felkel, és a combjaimra ülve lejjebb húzza az alsónadrágom. Forró tagomat hideg fuvallat éri, amitől végigfut rajtam a hideg, majd visszakerül Haeun kezébe. Újra becsukom a szemeim, és nyugodtan fekszem.

Erősebben fonja körém az ujjait, a tövénél haladva pedig még rá is szorít.

– Ah… – halkan, szinte sóhajtva nyögök.

Nem hittem volna, hogy ennyire jó ebben, de némi zavartsággal tölt el, hogy eddig élettelen, műanyag tárgyakon csinálta. Hosszú perceken át tartja a lassú tempót, de én már többre vágyom. A csípőm magától emelkedik el az ágytól, majd vissza. Haeun érti a jelzést, gyorsít a keze mozgásán, amivel egy újabb nyögést csal ki belőlem. Kiszáradt ajkaimat benedvesítem a nyelvemmel, majd nyelek egyet, hogy a torkom szárazságán is enyhítsek. A testem szinte lángol, és eddig sosem tapasztalt érzések kerítenek a hatalmukba. Mintha egy örvény lenne bennem, de közben a testem gyenge, nem tudok megmozdulni.

Alsó ajkamba mélyesztem a fogaim, még jobban feszítem hátra a fejem, amikor Haeun feljebb kúszik rajtam, és alfelével izgat tovább. Érzem, hogy előrébb hajol, kezeivel a testem mellett támaszkodik meg.

– Jól csinálom? – sóhajtja.

Válaszként csak hümmögni tudok. A bensőmben lévő örvény egyre sebesebben forog, magába szippant minden ingert. Bármelyik pillanatban el tudnék élvezni, de visszatartom, hogy tovább tartson. A kezeim maguktól mozdulnak, megkeresik Haeun vállát, majd végigsimítanak a testén, végül a fenekébe markolnak. Megőrülök a tudattól, hogy csak egy vékony anyag választ el a régi vágyam beteljesülésétől. Le akarom tépni azt a rohadt bugyit, hogy átlépjem a kincsesbánya bejáratát, de a tulajdonosa leszáll rólam, mielőtt bármit is tehetnék. Kezeim lecsúsznak róla, élettelenül esnek mellém. Fáradtnak érzem magam, mint egy két órás forgatás után, pedig alig telt el néhány perc, ráadásul csak fekszem. Általában ilyenkor kezdek felizgulni, de Haeun pillanatok alatt képes lenne a csúcsra juttatni.

Hangos zihálással pihegek, majd ismét felnyögök, amikor újra rámarkol a férfiasságomra. Váratlanul ér a gyors tempó, és már nem bírom tovább. Minden izmom megfeszül, hímtagom erőteljesebben kezd lüktetni, és egy elnyújtott, hosszas nyöszörgéssel élvezek el. Forró nedvem a hasfalamra spriccel, megkönnyebbülten sóhajtok fel.

– Ez meleg… – Haeun megszeppent hangja jön mellőlem.

Mosolyogva, mély légvételekkel vészelem át az orgazmus pillanatait.

Mint minden reggel, ma is egy hatalmas nyújtózkodással kezdem a napot. Kinyitom a szemeim, de a világomat se tudom, mert még mindig az álmom hatása alatt vagyok. Kell néhány másodperc, hogy felismerjem a szobámat, majd kisebb-nagyobb ásítások közben kimászok az ágyból. Remegő léptekkel ballagok ki, és halkan megyek Haeun szobájába. Apró mosollyal figyelem, ahogy békésen alszik.

Mit meg nem adnék azért, hogy valóra váljon az álmom…

Elindulok kifelé, de megtorpanok, amint meglátok valami érdekeset. Közelebb megyek az ágyhoz, a mellette lévő éjjeliszekrényről elveszem az egyik összegyűrt zsebkendőt, és erősen koncentrálva nézem. Megpróbálom szétbontogatni, de a vékony papír elszakad, majd a gyanúm beigazolása végett, óvatosan közelebb emelem az arcomhoz, hogy megszagoljam.

– Mi a…? – szemeim elkerekednek a jellegzetes illattól.

Haeunre pillantok, és egy széles vigyor terül el az arcomon. Felkapom a másik két zsebkendőt is, csendesen kisurranok a szobából, hogy kidobjam őket.

Ezt nem hiszem el. Nem tudom elhinni. Tényleg megtörtént.

Boldogság tölt el, mint kiskoromban, karácsonykor. Visszafekszek az ágyamba, arcom a párnába nyomom, hogy eltompítsa a hangom.

– Ezt nem hiszem el! – örömömben kiabálok. – Azt a rohadt…

Felülök, hitetlenkedő pislogásokkal nézek körbe, és próbálom feldolgozni ezt a csodát.

– Hah… – újra elmosolyodok. – Ez bizonyítja, hogy Minnie ellenállhatatlan – nagyképűen a hajamba túrok.

Repesek az örömtől, akkor se lehetne leszedni rólam a buta vigyort, ha kitörne a harmadik világháború, vagy zombi apokalipszis lenne. Lassan dél lesz, és Haeun még mindig alszik, ezért unalmamban felhívom Jongint, hogy eldicsekedjek a történtekkel.

– Szia, hyung… – rekedt, erőtlen a hangja.

– Minden rendben?

– Ja, csak egy kicsit megbetegedtem – köhög, hogy bebizonyítsa.

– Szívás. Nem fogod elhinni, hogy mi történt múlt éjjel…

– Haeunnel lefeküdtetek? – érzem a szarkazmust.

– Majdnem…

– Ezt hogy érted?

– Gondolt egyet, és kiverte – hangomból árad a büszkeség.

– Haha, jó poén volt. Egy pillanatra tényleg elhittem.

– Gúnyolódhatsz, de akkor is igaz.

Másodpercekig nem szólalt meg, szinte hallottam a kattogó agykerekeit, miközben azon gondolkozhatott, hogy most tényleg igazat mondok, vagy csak hülyítem.

– Hihetetlen, mi?

– Eléggé…

– Én is azt hittem, hogy csak egy álom, de reggel megtaláltam a zsepiket, amikkel feltakarítottunk.

– És… és csak úgy…? Önszántából?

– A'sszem – érdektelenül vállat vonok. – A barátnőjével túlságosan jól szórakoztak, és részegen jött haza.

– Ó… Már mindent értek. Várjunk. A barátnőjével?

– Yura, akiről a múltkor meséltem. Dögös csaj – megnyalom az ajkaim, ahogy beugrik a kinézete.

– Oké, összezavarodtam – megköszörüli a torkát, de még mindig rekedt. – Szóval Haeun bepiált a csajával, aztán hazament, és se szó, se beszéd, csak úgy kiverte neked?

– Pontosan. Én se értem, úgyhogy meg fogom beszélni vele, ha felébredt.

– Jobb is, mert az alkohol-

– Nem érdekel! A pia miatt, vagy nem a pia miatt, de megtette, és még csak kérnem se kellett. A többi csak részlet kérdése.

– Jogos, de…

Nem hallom amit mond, minden figyelmem Haeunre szegeződik, aki épp belép a konyhába.

– Most le kell tennem – elhalkulok.

– Hyung, te nem is hallod, amit beszélek.

– Oké, szia.

Bontom a vonalat, és mosolyogva kelek fel a székről, Haeun mellé lépek, aki szenvedő tekintettel önt magának kávét.

– Jó reggelt – egy puszit nyomok az arcára.

– Hagyj békén – elhúzza a fejét, nyűgösnek tűnik.

– Mi a baj?

– Rohadtul másnapos vagyok.

Csészével a kezében elfordul, leül az asztalhoz. A pultnak dőlve figyelem, ahogy kevergeti a kávét, másik kezével az asztalon könyököl, és a fejét támasztja. Vele szemben helyet foglalok, csendesen várok pár másodpercet.

– A tegnap estéből emlékszel valamire? – finoman célozgatok.

– Yurával elmentünk valamilyen buliba, és berúgtam – rám se néz, miközben válaszol.

– Ennyi?

– Miért? – furcsálló tekintetét rám szegezi. – Tudsz valamit?

Uhh, ez nehéz. Most elmondjam neki, vagy ne? Fogalmam sincs hogyan reagálna, ezért inkább magamban tartom, és életem végéig megőrzöm ezt az emléket.

– Nem, csak kérdeztem – túlságosan érezhető rajtam a csalódottság.

Az alkohol sok mindenre képes, de akkor is kétlem, hogy ennyire elvette volna Haeun eszét. Miért csinálta?

Egyetlen kérdés el tudta tüntetni a buta vigyorom. Semmi másra nem tudok gondolni. Azzal vigasztalom magam, hogy megtörtént, és ez a lényeg, de valahol mégis bánt, hogy Ő nem emlékszik rá. Pedig kezdtem reménykedni, hogy sikerül megfektetnem, és már bánom, hogy nem tettem meg tegnap, amikor megvolt rá a lehetőségem. Bár, a lelkiismeretem most nem lenne tiszta, ha kihasználtam volna az alkalmat.

Estig ki se mozdultam a szobámból, végig az ágyat nyomtam. Vártam, hogy valaki felhívjon, felvettek-e valamelyik céghez, de a telefonom meg se szólalt.

Hallom, hogy Haeun hazaér, léptei hangjából pontosan tudom, merre jár. Először a szobájába megy, majd a fürdőbe, végül az én szobámban köt ki. Halkan nyit be, a félhomály ellenére is tökéletesen látom Őt.

– Te azóta is fekszel? – meglepetten sétál az ágyam mellé. – Rosszul vagy? – leül.

– Nem.

– Akkor...?

– Semmi bajom – motyogom. – Yurával voltál? – terelem a témát.

– Ühüm.

Nem válaszolok, leveszem róla a tekintetem, és némán telnek a másodpercek. Érzem, hogy engem néz, de nem foglalkozok vele, amíg meg nem töri a csendet.

– Neked valami bajod van – gratuláció az észrevételért. – Mi történt?

– Semmi…

– Ja, persze – gúnyosan néz. – Nem kell elmondanod, de akkor se fogom hagyni, hogy depressziózz!

Mosolyogva feláll, megfogja a takaróm szélét, és lerántja rólam.

– Ne már, Haeun… – morgom.

– Nem érdekel a nyavalygásod.

Megfogja a kezeim, és megpróbál felhúzni, de nem engedem neki.

– Ne makacskodj, mint egy öszvér – kitartóan erőlködik.

Hamar megunom a huzavonát, és egy mozdulattal magamhoz rántom, szorosan átölelve fordulok vele, így alám kerül. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint akit meglepett a cselekedetem.

– Értelek – sejtelmesen mosolyog. – Szóval attól lenne jobb kedved, ha most szexelnénk?

10. Fejezet

Szörnyű azt látni, hogy Haeun feszeng. A Paris Baguette nevű cukrászdában ülünk, idegesen harapdálja az ajkait, közben mindenfelé nézelődik, csak engem kerül ki. Az egyik pillanatban felcsillannak a szemei, egy apró mosolyra húzódnak az ajkai, és valamire rászegezi a tekintetét. Nem fordulok hátra, elsétál mellettem egy hosszú, fekete hajú, karcsú lány, és Haeunhöz hajolva, egy gyors csókot nyom az ajkaira.

– Bocsi a késésért.

Felegyenesedik, leül mellé, leveszi a napszemüvegét, és a felsője nyakrészébe akasztja. Végig tátott szájjal, elkerekedett szemekkel nézem a lányt, meg se tudok mukkanni. Fekete tincsei közt van néhány kék, zöld és pink színű is, amik könnyed hullámokban lógnak, egészen a melle aljáig. Mindkét felkarján színes tetoválások vannak, egészen a könyökéig, és a skarlátvörös rúzs, meg a szeme körüli, erős, fekete smink még feltűnőbbé teszik a megjelenését. Erős, magabiztos, irányító személyiségnek tűnik. Bevallom, egyáltalán nem ilyennek képzeltem.

Rám pillant, és a szemei elkerekednek.

– L-Lee… T-Taemin… – hebegi. – Istenem…

– Szia – elmosolyodok, az asztal fölött felé nyújtom a jobb kezem.

– Son Yura vagyok – kezet fogunk. – Élőben még szexibb vagy…

Vöröslő ajkai mögül szinte világít a hófehér fogsora, ahogy szélesen mosolyog. Haeunre pillantok, akinek láthatóan nem tetszett ez a megjegyzés.

– Öhm... Köszönöm – zavartságot színlelek. – A képzeletemben eddig teljesen máshogy néztél ki.

– Igen? – kacéran megemeli az egyik szemöldökét. – Hogy?

– Rövid, barna hajjal, félénk, visszahúzódó lányként.

– Ó, már értem – kuncog. – Haeun mesélt rólad, és nem akartam elhinni, hogy te tényleg a szexisten Taemin vagy.

Újra az említettre pillantok, aki szúrós tekintettel figyeli Yurát. Próbálom menteni a helyzetet, de Yura flörtölése valamiért tényleg zavarba hoz, és így nehéz megtalálni a megfelelő szavakat.

– Nehogy félreérts – a mosolya szelídebbé válik. – Dögös vagy, de nem akarok nyomulni,

Haeun-ah az én múzsám.

Találkozik a tekintetük, és igazi, őszinte mosollyal néznek egymásra. A látványon nekem is mosolyognom kell, és megkönnyebbüléssel tölt el, hogy fölösleges volt az aggodalom. Viszont kicsit csalódott is vagyok, mert be kell látnom, hogy nem furakodhatok közéjük. Boldogoknak tűnnek, és nem leszek önző seggfej, hogy szétszedjem őket. Nehéz lesz, de túl fogom élni, hogy – ki tudja meddig – Haeun még nem lesz az enyém. Ideje keresni egy új kiszemeltet.

– Yura, egyébként te biszex vagy? – bátran kérdezek rá.

– Dehogy – összeszűkített szemekkel néz.

– Most mondtad, hogy dögös vagyok.

– Ez így is van, de undorodom a pasiktól – fintorog.

– Megkérdezhetem, hogy miért?

– Az első faszim egy köcsög pöcs volt, csak a lyukam kellett neki, és a paraszt majdnem megerőszakolt. Valaki másodjára is eljátszotta velem ugyanezt, akkor, tizenöt évesen rájöttem, hogy a férfiak érzéketlen rohadékok – szívből jövő utálattal ejti az utolsó szavakat.

– Kösz…

– Ne vedd magadra, rólad nem ezt gondolom – bájosan elmosolyodik. – Te nem tűnsz gyilkolni valónak, mert neked olyan nőies arcod van – Haeun hangos nevetésben tör ki mellette.

– Mi?! – magasra szökik a hangom.

– Bocsi. Ez az igazság.

– Nőies arcom van? Tényleg?! – megerősítést várok a lakótársamtól.

– Hát… – próbálja abbahagyni a nevetést. – Széles és határozott vonalú az állkapcsod, de az arcod tényleg nőies, egy kicsit.

A leszbikusok nagyon rosszindulatúak tudnak lenni, és ezek ketten még össze is fognak ellenem. Nem állok neki veszekedni, mert a nők addig úgyse nyugszanak, amíg nem adsz nekik igazat.

Yurában egy őszinte, közvetlen lányt látok, aki valószínűleg nem csak játszadozik mások érzéseivel. Haeun eddigi barátnői nem igazán szimpatizáltak velem, amint kiderült, hogy milyen szakmát űzök, de Yurával hasonlóan leszarjuk a társadalmat, neki sincsenek gátlásai.

Körülbelül két órányi társalgás után úgy döntök, hogy kettesben hagyom őket.

– Hova mész, szépfiú? – meglepetten pislog rám a fekete hajú, amikor felállok.

– Haza. Hosszú volt a mai napom.

– Remélem még látjuk egymást – elmosolyodik.

– Biztosan – az én ajkaim is felfelé görbülnek. – Érezzétek jól magatokat.

Intek, és kisétálok a cukrászdából.

Az idő már éjfél körül jár, a kanapén fekve bámulom a tévét. A szemhéjaim nehezek, de meg akarom várni Haeunt, hogy nyugodtan tudjak aludni, miután hazaér. Nem aggódom érte, tudom, hogy jó kezekben van, de a lelkiismeretem nem engedi, hogy elaludjak. Szemeim kissé fájnak már, ezért becsukom őket, de a gondolataimat pörgetem, hogy ne kapjon el az álommanó. Nem voltam elég ügyes, és végül elkapott.

Fogalmam sincs mennyi lehet az idő, amikor hangos robajra riadok fel. Haeun nevetése hallatszik a folyosóról, azonnal felpattanok, és kisietek a nappaliból. Villanyt kapcsolok, a bejárati ajtó nyitva van, a lakótársam pedig hangosan hahotázik, a folyosó padlóján ücsörögve.

– Jól vagy? – odamegyek hozzá.

Becsukom az ajtót, majd leguggolok Haeun elé. Még mindig nevetgél, ködös tekintettel néz fel rám.

– Szia, Minnie!

Elmosolyodok, amikor rájövök, hogy részeg, mivel csak olyankor hív így. Felegyenesedek, a háta mögé lépek, és a hóna alá nyúlva, könnyedén felhúzom a földről. Egyik karját átvetem a nyakamon, átkarolom a derekát, és bevezetem a szobájába. Egyből lefekszik az ágyára, átfordítom a hátára, és felültetem, amíg kibújtatom a felsőjéből.

– Látom, elég jól szórakoztatok Yurával.

– Berúgtam… – nyöszörög.

– Igen, azt is látom.

Leveszem róla a szandálokat, majd a nadrágját is. Beharapott ajkakkal nézek végig rajta, ahogy fehérneműben, csukott szemekkel, teljesen kiszolgáltatottan fekszik. Nehéz, nagyon nehéz megállni, hogy ne vessem rá magam, de ellenállok a kísértésnek. Kihúzom alóla a pizsamaként használt topot, majd ráadom. Megvárom, amíg elhelyezkedik, betakarom a mellkasáig, és óvatosan puszilom meg a homlokát. Elindulok kifelé, lekapcsolom a villanyt.

– Minnie – megtorpanok a hangjára –, gyere vissza…

Visszamegyek az ágyához.

– Mit szeretnél? Hozzak vizet?

– Nem kell, csak maradj itt, amíg el nem alszok.

– Minek?

– Csak.

Ismét egy remek érv. Mindig az van, amit a nő akar, ezért bemászok mellé, de némi távolságot tartok kettőnk közt. Megfogja a felé eső karomat, kinyújtja, és párnaként használja a bicepszem. Ösztönösen átölelem, és ujjaimmal cirógatom a vállát.

– Szerelmes vagyok…

– Ohó! – megszeppenek. – Ezt majd gondold át újra, józanul.

– Nem, tényleg. Yura olyan… olyan tökéletes.

– Jól tud nyalni? – felvonom a szemöldököm, bár tudom, hogy nem látja.

– Ühüm.

– Ma is lenyomtatok egy menetet?

– Kettőt is – kuncog.

– Hű…

Az agyam felébred mély álmából, és lelki szemeim elé vetíti a képet, hogy Yura feje Haeun combjai között van. Felszisszenek az érzésre, ahogy az alsónadrágom alatt, hirtelen jön a feszülő érzés.

– Mi a baj?

– S-semmi, csak zsibbad a karom – hazudok.

Felemeli a fejét, így el tudom húzni alóla, pedig a kezemnek semmi baja. Nem tudom eltüntetni az előttem lebegő képet, ezért az alsógatyám egyre szűkebb és szűkebb. Szerencsére sötét van a szobában, így Haeun nem látja, de az érzés csak erősödik.

Várok egy ideig, hátha lenyugszik, de ennek az ellentéte történik, egyre jobban felizgulok. Felülök, hogy kimásszak az ágyból, és elmenekülhessek a saját szobámba, hogy elintézzem a dolgot, de Haeun megállít.

– Hova mész?

– Aludn-ni – megremeg a hangom.

– Itt is tudsz – hagyom, hogy visszahúzzon.

– De-

– Pszt!

Elhallgatok, kétségbeesetten bámulok a sötétségbe. Egyre hangosabban kapkodok levegő után, sorozatosan nyelnem kell, hogy enyhítsek a torkomra telepedő, feszülő érzésen.

– Minnie? – Haeun hangja különösen cseng, nem olyan, mint általában.

– Hm?

– Azon gondolkoztam… Mit szólnál, ha mondjuk ezt tenném? – váratlanul a férfiasságomra markol.

Az egész testem megremeg, nyögve kapok a csuklója után, de annyi erőm nincs, hogy elhúzzam a kezét.

– M-mi van veled?! – úgy préselem ki magamból a szavakat.

– Azta… Mitől izgultál fel ennyire?

Ujjait mozgatja körülötte, tapogatja, így válasz helyett csak nyögök. Forgatásokon minden csak színészkedés – a nyögések is –, de az Ő érintésétől kikívánkoznak belőlem az élvezet hangjai. Még mindig fogom a csuklóját, ennek ellenére könnyedén simogatni kezd, az alsónadrágon keresztül. Megszólal a kis vészjelző a fejemben, iszonyatos sípolásba kezd.

– H-Haeun – sóhajtom. – Hagy ah-abba…

Folytatja tovább, mint aki meg se hallotta, amit mondtam. Tudom, hogy ez helytelen, és valószínűleg fogalma sincs róla, hogy mit csinál. Futkos rajtam a hideg és egymás után hallatom a sóhajokat, miközben próbálok ellenállni a rám telepedő, rózsaszín ködnek. Teljes hosszamon, újra meg újra végigsimít, és túlságosan élvezem ahhoz, hogy leállítsam.

Benyúl a vékony textil alá, így már közvetlenül ér hozzám.

– Ah! – egy éles nyögés szökik ki a számon.

– Szóval hagyjam abba?

– N-neh…

Most közölte, hogy szerelmes Yurába, mégis a gatyámban van a keze. Fogalmam sincs, mi vitte rá erre a cselekedtre, de már csak abban reménykedem, hogy holnap nem fog emlékezni semmire.

9. Fejezet

„Majd értesítjük”. Mindenhol ezt a szöveget kaptam, ami körülbelül ugyan azt jelenti, mint az „Uh, mit képzelsz te? Próbálkozz máshol!”.

Az utolsó hely egy Pink Flamingo nevezetű cég, ami a ranglétrán közvetlenül a HOT után következik. Már nem számítok semmi jóra, de próbálok magamba erőltetni némi bizakodást. A portán egy kedves tekintetű, fiatal lány fogad.

– Üdv – megállok a pult előtt, és egy döglesztő mosolyt villantok.

Barna szemeivel megszeppenve bámul rám, megvárom azt a pár másodpercet, amíg magához tér.

– J-jó napot – diszkréten megköszörüli a torkát, és az egyik rövid, fekete tincset a füle mögé

tűri. – Miben segíthetek?

– Kang Jaehoont keresem.

– Az igazgató úr ma nincs bent – bocsánatkérőn biccent egyet.

– Akkor ezeket majd átadná neki?

Még mindig mosolygok, miközben a lány elé teszem az egyik DVD-t, és az önéletrajzom másolatát.

– Természetesen – a zavarát leküzdve elmosolyodik.

– Köszönöm, további szép napot – alig észrevehetően, egy aprót kacsintok felé.

– Ö-önnek is…

Otthagyom a piruló lányt, és elindulok a kijárat felé. Az előcsarnokban magassarkú kopogása visszhangzik, de figyelmen kívül hagyom.

– Lee Taemin!

A nevem hallatán megtorpanok, értetlen tekintettel fordulok hátra, és hunyorogva nézek az ismerős személyre. Fekete miniruhájában elém libben, sötétbarna haját eligazítja a vállain, és boldogan mosolyog rám.

– Szia… Öhm… – próbálok rájönni, hogy ki lehet.

– Seomin.

– Ó, igen. Seomin – mosoly mögé rejtem a gúnyom. – Nem ismertelek meg, természetes hajszínnel…

Mi a francot akarsz tőlem? Hagyj engem békén.

– Van egy perced? Megihatnánk egy kávét – óvatosan veti fel az ötletet.

– Bocs, én nem kávézok.

– Akkor egy tea?

Beadom a derekam, és az utca túloldalán lévő kávézó teraszán kötünk ki. Csendben kortyolom a zöld teámat, közben kerülöm Seomin tekintetét, amivel szinte lyukakat éget az arcomba. Ha elhívott, akkor igazán mondhatna is valamit ahelyett, hogy csak bámul, mert ez így egyre idegesítőbb.

– Kicsit lelkiismeret-furdalásom van… – megtöri a csendet.

– Ne legyen – hanyagul vállat vonok. – Szar napom volt, neked semmi közöd az egészhez.

– Lehetek veled őszinte?

Lehajtja a fejét, zavartan kevergeti az előtte lévő pohárban a kávét. Értetlen pillantásokkal illetem, és várok, hogy folytassa, de ő a válaszomra vár.

– Ühüm.

Kicsit megemeli a tekintetét, félénken pislog rám. Mondd már!

– Nem az lett volna az első alkalmam…

– Akartam is kérdezni, hogy mit keresel itt – a Pink Flamingo épülete felé biccentek.

– Tavaly óta itt dolgozom, és a HOT-hoz csak azért mentem, hogy találkozhassunk-

– Állj – közbeszólok. – Elmentél a meghallgatásra, és simán felvettek? Fogalmuk se volt róla, hogy ki vagy?

A cégek konkurenciát jelentenek egymásnak, és a felvételek során utána néznek az embereknek, hogy előtte dolgoztak-e máshol. Ez így működik, és a HOT erre különösen odafigyel, ezért nem értem a helyzetet, hogy Seomint hogy vehették fel, és hogy lehetett akkora mázlija, hogy pont engem kapott meg első partnerként.

– Ez nem egészen így történt – megrázza a fejét. – Sok időmbe telt, mire meggyőztem Jaehoont, hogy mekkora sikere lenne kettőnknek, és nem kevés pénzbe került, hogy egy felvétel erejéig összekerüljek veled. A főnököd elég sokat kért, egy alkalmi szerződésért.

– Szóval mindenki tudott erről, csak én nem? – válaszként bólint. – Mire volt jó ez az egész?

– Hát… Találkozni akartam veled, mert… szimpatikus vagy.

Ez felér egy szerelmi vallomással?

– Nem értelek.

– Szeretnélek megismerni – végre kinyögi a lényeget.

– Ó, így már világos…

Nem mond semmit, szótlanul nézzük egymást. Csillogó szemei reményteljesen fürkészik az arcom, de látom rajta a feszengést, miközben a válaszomat várja. Nem vagyok az ilyen „mű” lányok híve, de valami jó is kisülhetne belőle, ha rábólintok a dologra. Nem. Nem lehetek ilyen önző, nem kedveskedhetek neki csak azért, hogy beajánljon a főnökénél, és felvegyenek a Pink Flamingohoz. Inkább leszek munkanélküli, de nem fogom kihasználni egy lány érzéseit.

– Ne haragudj, de engem nem vonzanak a plasztikázott lányok – próbálom finoman visszautasítani.

– Gondolom a csúnyákat pedig messziről kikerülöd – húzza a száját.

– Mi? – a homlokomat ráncolom.

– Vagy a plasztikázott lányok neked egyet jelentenek a csúnyákkal?

– Félreértesz, én nem akartalak megbántani.

– Nem számít. Örülök, hogy „megismertelek” – mutatja az idézőjeleket, majd feláll. – Viszlát!

Felvont szemöldökökkel nézem végig ahogy elsétál. Csak őszinte voltam, már az is baj?

Délután két óra is elmúlt, amikor hazaérek. Bevonulok a szobámba, a táskámat ledobom a földre, és az ágyba vetem magam. Hason fekve, lehunyt szemekkel fekszek, és élvezem a csendet. Öt kisebb-nagyobb céghez adtam be a jelentkezésem, mindenhol tudták, hogy ki vagyok, mégis valamiért kétséges, hogy valahova fel is vesznek. Egyelőre nem tudok tenni semmit, úgyhogy várok a visszajelzésekre. Még a szerződésem felbontása sincs elintézve, de most még a lábra állás gondolatától is elfáradok.

– Na, hogy ment?

Nem reagálok Haeun hangjára. Hallom, hogy közelebb lépked, rám mászik, és elfekszik a hátamon, de meg se érzem a súlyát.

– Hm?

– Nem tudom – motyogok. – Majd értesítenek…

Csend telepszik a szobára, a tarkómra lógó tincseimet piszkálja, és a kellemes érzéstől sorozatosan kiráz a hideg.

– Nem úgy volt, hogy találkozol Yurával?

– Majd egy óra múlva.

Legördül rólam, kinyitom a szemeim, és látom, hogy a hátán fekszik, kifejezéstelen arccal nézi a plafont, de látszik rajta, hogy bántja valami.

– Mi a baj? – felkönyökölök, tenyerembe támasztom az arcom.

– Yura. Kiderült, hogy hatalmas rajongód.

– Tessék? – valamiért nem tudom visszatartani a mosolygást.

Haeun rám pillant, és azonnal elkomolyodok.

– Meséltem neki rólad, és nem akarta elhinni, hogy te vagy „az a Taemin”.

– De ez… ezt hogy…?

– Nem meglepő, Dél-Korea kilencvenöt százaléka látott már szexelni – kissé csípős a hangja. – Múltkor kicsit rossz volt hallgatni, ahogy áradozott, milyen szexi vagy, s a többi.

– Reggel ez volt a baj?

Nem válaszol, tehát igen.

– Hé… – kezembe veszek egy tincset a hajából, és finoman csavargatom –, sose mozdulnék rá a barátnődre.

– Nem is miattad aggódok.

Mindent értek. Nem tudom, hogy pontosan mióta ismerik egymást, de Yura nem is érdemli meg Haeunt, ha képes lenne velem megcsalni. Így már azt is értem, hogy miért nem tetszett Haeunnek az ötlet, hogy bemutassa. Átnyúlok a karja alatt, és magamhoz húzom. Átölel, és hozzám bújik, megérzem az édes illatát.

– Nem kell bemutatnod, ha nem szeretnéd – megint a selymes tincseit piszkálom.

– Meg akartalak kérni, hogy ma gyere velem – motyogja a mellkasomba. – Ő nagyon akar találkozni veled.

Rossz látni, hogy ennyire aggódik a kapcsolata miatt. El akartam tüntetni Yurát az útból, de most jobban érdekel Haeun boldogsága. Egyik lábamat átvetem a testén, és erősebben szorítom magamhoz, miközben finoman a nyakába harapok. Hangos nevetésben tör ki, megpróbál kiszabadulni, de nem engedem.

– Eh-elég! – nevetgél.

Egy ideig folytatom, majd megkegyelmezek neki, békén hagyom a nyakát. Fintorogva törli le magáról a nyálam, de mosolyog. Belül még mindig egy kislány, ezért ilyen kis hülyeségekkel is könnyű felvidítani, ha rossz a kedve.

8. Fejezet

Haeun meglepően nyugodtan lép ki a zuhany alól, én pedig büszke vagyok magamra, hogy elnyomtam mindenféle perverz vágyat, és nem tettem vele semmi „rosszat”. Nem is volt olyan nehéz, szóval marad az a terv, hogy szép lassan fogok közeledni felé. Nem számít hogyan, de el fogom csábítani.

A kanapé háromnegyedét elfoglalja, lábai ismét az ölemben pihennek, és együtt nézzük a tévét, bár nekem fogalmam sincs miről van szó benne, mert a gondolataim teljesen lefoglalnak.

Lehet, hogy egy kicsit hanyagolnom kellene Haeunt, és inkább arra kellene koncentrálnom, hogy új munkát találjak. Sok a lehetőség, de egyik se fog magától az ölembe hullani.

– Min gondolkozol ennyire? – Haeun hangja térít magamhoz.

– Semmin – hazudom.

– Aha, persze. Akkor szoktál ilyen arcot vágni, ha sok minden jár a fejedben.

– Milyen arcot?

Hunyorítva kezd maga elé bámulni, és az ajkait összeszorítja. Túlzásképp még be is kancsalít, megragadom az egyik bokáját, és csiklandozni kezdem a talpát. Hangos nevetésben tör ki, hagyom, hogy elhúzza a lábait.

– Délelőtt benézek pár helyre, neked mik a terveid holnapra? – kérdezem, amíg elhelyezkedik törökülésbe.

– Délig suliba leszek, aztán Yurával találkozok.

A fejemben már kalkulálom a dolgokat. Valahogy ki kell derítenem, hogy hol lesznek, és mondjuk „véletlenül” összefutunk.

– Tudom, mire gondolsz, és felejtsd el – fintorog. – Még nem akarom, hogy találkozz vele.

– Miért nem?

– Mert még nem – nagyszerűen tud érvelni.

– Nem az apád vagyok, akinek nem mernéd bemutatni.

Válaszként ismét bevágja a gondolkozó arcomat.

– Neked egész jól áll ez a tekintet – vigyorogva pöckölöm meg az orra hegyét.

Másnap korábban kelek, mint kellene, mondhatni kidob az ágy. Nem tudom miért, de furcsán jó a kedvem, ami reggelente nagyon ritka. Mezítláb bevonulok a fürdőbe, ahol Haeun épp fogat mos. Hümmög egy „Jó reggelt!” féleséget, fogkefével a szájában. Mellé lépek, egy puszit nyomok az arcára, majd a vécé felé fordulok, felhajtom a fedelét, és zavartalanul veszem elő a férfiasságom, hogy könnyítsek a feszülő hólyagomon. Dolgom végeztével visszafordulok Haeun felé, aki arrébb húzódik, hogy én is odaférjek a csaphoz, kezembe veszem a saját fogkefémet, benedvesítem, és fogkrémet nyomok rá, majd a számba veszem.

Rég volt ilyen, hogy együtt intéztük a reggeli teendőket, a tükörből folyamatosan Őt nézem. Még reggel is gyönyörű.

Kiköpi a felgyülemlett habot, majd kiöblíti a száját és a fogkeféjét is, végül megtörli az arcát.

– Mi ilyen érdekes rajtam? – mosolyogva pillant rám, tekintetünk a tükörben találkozik.

Megrázom a fejem, és már magamat bámulom. Váratlanul éles fájdalom nyilall a fenekem bal oldalába, ugyanis az a dög belecsípett. Már meg is fordul, hogy távozzon, de gyorsan reagálok, utána nyúlok, és én is belecsippentek a hátsó felébe, amitől megugrik. Visszafordulva nyelvet ölt rám.

– Te kis…

Fogkefével a számban megindulok felé, és azonnal menekülőre fogja. Utána szaladok, talpaink a folyosó padlóján hangosan csattognak, és Haeun hangosan viháncol. Hamar elérem, átölelem a mellei fölött, és úgy húzom magamhoz, háta a mellkasomhoz nyomódik.

– Engedj el! – nevetgél.

Karjaiba csípek, védekezésként az egyik kezével kettőnk közé nyúl, és erőteljesen markolja meg a csomagom, amitől rögtön el is engedem.

– Eszért még megfiszetsz – a fogkefétől pöszén fenyegetem.

Ismét kidugja rám a nyelvét, majd huncut mosollyal vonul a szobájába. Én is visszavonulok a fürdőbe, hogy nyugodtan befejezhessem a mosakodást.

Mentolos lehelettel lépek a szobámba, találomra kiveszek néhány ruhát a szekrényből, majd fel is veszem őket. A komódom egyik fiókjából kibányászom az önéletrajzom, majd a legalsó fiókból kiveszem azt a tíz darab DVD-t, amikre néhány videót írtam ki, még régebben. Akkor még fogalmam se volt róla, hogy egyszer a hasznomra lesznek.

Mindent bepakolok egy Nike hátizsákba, azt felkapom az egyik vállamra, majd az ajtón lévő tükör előtt még megigazítom a hajam, és Haeun szobája felé veszem az irányt. Nem tudom miért, de illedelmesen kopogok, mielőtt benyitnék.

Melltartóban és bugyiban áll a szekrénye előtt, az ajtó nyitódására felém fordul.

– Megyek – közlöm, miközben mellé sétálok.

– Sok szerencsét – elmosolyodik, és lábujjhegyre áll, hogy adhasson egy puszit az arcomra.

– Nem lesz rá szükség.

Egy hirtelen mozdulattal mögé nyúlok, rácsapok a fenekére, és kirohanok a szobából, mielőtt bármit is reagálhatna.

A lépcsőházban megnyomom a lift hívó gombját, az idióta vigyort nem tudom letörölni a képemről. Kétségtelenül jól indult a reggelem. Kinyílik az ajtó, belépek a liftbe, megnyomom a földszint gombját, és az ajtó becsukódása után elindul lefelé a szerkezet. Egy emelettel lentebb megáll, huncut vigyorral állok arrébb, hogy a vén picsa kényelmesen elférjen a puccos cuccaiban.

– Jó reggelt! – biccentek.

Morog valamit, de nem teljesen értem. Feltűnően távolságtartó, és a kis teret megtölti a feszültség, ami belőle árad. Ismét elindulunk lefelé, mereven bámul előre, és egy hirtelen ötlettől vezérelve előre lendítem a vállamon pihenő táskát, elhúzom a cipzárt, és kiveszem az egyik DVD-t, aminek a tokjára „Erdei túra” felirat van címkézve.

– Mrs. Lee, ezt már régóta át akartam adni Önnek – kedves mosollyal nyújtom felé.

Értetlen pislogásokkal veszi ki a kezemből, homlokán elmélyülnek a ráncok.

– Egyszerűbb ezt rejtegetni az unokák és a férje elől, mint állandóan törölgetni a böngésző előzményeit – szavaim hallatán az arca először hófehér, majd rákvörös színben

pompázik. – Odatehetné, mondjuk a "játékszerei" mellé – megadom a kegyelemdöfést is.

Szemei mindenhová néznek, csak rám nem. Örömittas mosollyal figyelem, ahogy szégyenkezik, közben a lift leér, és – szokásához híven – kirobban, sietős léptekkel távolodik.

– Legyen szép napja! – integetek utána.

Elégedetten sétálok az ezüst Mercedeshez, a zsebembe nyúlok, de nincs ott a kulcs. Végignézek mindent, a táskát is átkutatom, és egészen addig keresgélek, amíg eszembe nem jut, hogy a tegnapi nadrágom zsebében hagytam. Irány vissza, lifttel a huszadikra, be a lakásba. Végigsurranok a folyosón, benyitok a fürdőbe, amikor érdekes hangok csapják meg a fülem. Visszafordulok, és követem a hangot, ami Haeun ajtaja mögül jön. Hegyezem a fülem, és az alsó ajkamba harapva hallgatom a nyögéseket. Megesz a kíváncsiság, hogy mi történhet odabent, ezért leguggolok, hogy belessek a kulcslyukon, de a kulcs bent van a zárban, így nem látok semmit.

Elkerekednek a szemeim, amikor belém csap a felismerés, hogy ez nem az élvezet hangja, hanem sírás. Habozás nélkül benyitok, Haeun az ágyán ül, és könnyes szemekkel, megszeppenve néz rám.

– Hé, mi a baj? – odasietek, és leülök mellé.

Lehajtja a fejét, a kezében tartott zsebkendőt gyűrögeti, és halkan szipog. Egyik kezem a hátára vezetem, a gerince mentén simogatom a felsőjét.

– Történt valami? – óvatosan kérdezem.

– Nem – mosolyogva megrázza a fejét, letörli a könnyeit.

– Akkor miért sírsz?

– Csak… – ismét egy remek érvelés. Nők…

– Ha nem mondod el, nem tudok segíteni. Semmi bajod nem volt, mielőtt elmentem.

– Taemin, ez tényleg nem fontos.

– Attól még elmondhatod – győzködöm.

– Nem – újra megrázza a fejét. – Miért jöttél vissza?

Tudom, hogy csak terelni akarja a témát, de hagyom neki. Nagyon ritkán látom sírni, és jobbnak tartom, ha nem erőltetem tovább, hogy kiszedjem belőle, mi a baj.

– Itthon felejtettem a kocsikulcsot.

– Ez miért nem lep meg? – mosolyogva néz rám.

– Ez miért nem lep meg? – magas hangon, affektálva ismétlem.

Halkan kuncog egyet, ami igazinak tűnik, és örömmel tölt el, hogy sikerült felvidítanom.

– El fogok késni az óráról…

– Akarod, hogy elvigyelek?

Most is csak megrázza a fejét.

– Akkor majd itthon találkozunk – megpuszilom az arcát. – Nem tudom mi a baj, de ne szomorkodj, különben nagy bajban leszel – játékosan fenyegetem.

Adok az arca másik oldalára is egy puszit, majd felkelek, és magára hagyom. Nem sírja el magát csak úgy, és fogalmam sincs, hogy mi történhetett. Mindent megbeszélünk, ezért furcsállom, hogy nem akar beszélni róla.

7. Fejezet

Lassan, apró lépésekkel fogok haladni, hogy Haeun az ágyamba kerüljön. Vagy mindegy, hova, csak történjen meg, aminek meg kell történnie.
Még mindig az ölelésemben van, miközben ezek a gondolatok átfutnak az agyamon.
– Bűntudatom van… – halkan motyogja a mellkasomba. – Szóval, ha bármiben segíthetek, csak szólj.
Francba a finomkodással, jöhet a B terv.
Egy mosoly kúszik az arcomra, kinyújtom a kezeim, így csak annyira távolodok el tőle, hogy lássam az arcát.
– Épp zuhanyozni indultam. Gyere velem.
– Mi? – a mellkasomnak feszülve megpróbál eltolni magától. – Felejtsd el!
– Az előbb mondtad, hogy bármiben segítesz…
Megfogom a kezét, és húzom magam után, a fürdőszoba felé.
– Nem tudsz egyedül zuhanyozni? – próbál ellenkezni, de erősebbnek bizonyulok nála.
– Ennyit csak megérdemlek, ha miattad lettem munkanélküli, nem?
Gonosz dolog, de fel akarom erősíteni a bűntudatát, hogy könnyebb dolgom legyen vele. Be is válik, már készségesen követ. A küszöböt átlépve elengedem a kezét, és vetkőzésbe kezdek. Próbálok a lehető leggyorsabban megszabadulni minden textiltől, de azt se akarom, hogy Haeunnek feltűnjön a kapkodásom. Mindent a szennyestartó kosár tetejére dobok, ujjaimat az utolsó ruhadarab, az alsónadrágom szélébe akasztom, és már tolnám le, de a lakótársam hangja megállít.
– Azt le ne vedd! – kikerekedett szemekkel mered rám.
– Miért? Hiszen már láttad a-
– Akkor is rajtad marad!
– Alsóba zuhanyozzak?
Nem válaszol, de egy erőteljen igen ordít az arckifejezéséről. Egy ideig bámuljuk egymást, majd szemforgatva belépek a zuhanytálcára, és kérdőn pillantok Haeunre, aki összefont karokkal ácsorog.
– Te nem jössz? – megnyitom a csapot.
– Ma már zuhanyoztam.
Vállat vonok, beállítom a vizet kellemes hőmérsékletűre, és áztatni kezdem a bőrömet.
– Ezt még sose kérdeztem tőled – hangosabban beszélek, hogy halljon a vízcsobogás mellett
is –, nem hiányzik, hogy egy férfi mellett legyél?
– Az nem hiányzik, ami sose volt.
– Azt hittem volt már barátod… – válaszként megrázza a fejét. – Szóval nem is tudod milyen érzés, ha igazi hús és bőr van benned.
– Jesszus, Taemin!
– Most mi van? Ez a természet rendje, ebben semmi felháborító nincs – elzárom a vizet. – Az a borzasztó, hogy nem tudod milyen jó a valódi szex.
A tusfürdőm után nyúlok, és Haeun felé nyújtom. Vonakodva ugyan, de oda jön, és elveszi. Mosolyogva figyelem, ahogy kinyitja a tubust, majd a tenyerébe nyom a sűrű cuccból, és a mellkasomnál kezdve simogatja a bőrömbe. Az arcát nézem, s kellemes zsibbadást érzek, miközben a tenyere könnyedén siklik a testemen. Bejárja a vállaimat, a karjaimat, és a nyakamat, amitől jóleső borzongás fut végig rajtam.
– Nem akarod kipróbálni? – megtöröm a csendet.
– Mit?
– Az igazi szexet.
– Veled? Nem.
– Miért? – lebiggyesztem az alsó ajkam, mintha csak megjátszanám a csalódottságot, de valójában tényleg az vagyok. – Hiszen ismersz…
– Pont ezért. Inkább azt mondd, hogy hol fogsz munkát keresni.
Nyom egy újabb adag tusfürdőt a tenyerébe, és ezúttal már a hasamon habzik az illatos folyadék.
– Nem tudom. Kénytelen leszek beérni egy kisebb céggel.
– Miért nem keresel végre egy normális munkát? – szúrós szemekkel pillant fel rám. – Fordulj meg.
– Mert szeretem, amit csinálok – engedelmeskedek, hátat fordítok neki, és ismét a vállaimon érzem az érintését.
– Mit lehet azon szeretni, hogy egy húsz perces videóért, két órán át szexelj egy nővel?
– Te ezt úgyse értenéd, hiszen fogalmad sincs az igazi szexről.
– Miért, az igazinak nevezhető, amit te csinálsz?
Erre nem tudok mit mondani, fölösleges lenne magyarázkodásba kezdeni, hiszen fogalma sincs az egészről, ezért újra csend telepszik közénk.
Keze átugorja a hátsó felem, és ezúttal a combomon jár fel-alá a tenyere. Némán felszisszenek, ugyanis próbálom visszafogni magam. A vizes alsónadrág teljesen rám tapad, így rögtön feltűnne Haeunnek, hogy egy "kis gond" alakul odalent. Nem tudom, hogy ez a szemét dög direkt csinálja-e, de úgy tesz, mintha az ujjaival véletlenül cirógatná a combom belső, érzékeny felét.
– Fordulj.
A hangjára enyhe feszengés fog el, de magabiztosságot erőltetek magamra, és felé fordulok. Meglepetten nézek le, a merevedésem tökéletesen kirajzolódik, de a meglepettségem oka az, hogy Haeun előttem guggol. Nem néz fel rám, elölről is végigmegy a combjaimon. Lelki szemeimmel látom magam előtt, hogy lerántja az alsógatyát, és kezelésbe vesz, az illúzió hatására pedig még több vér tódul az ágyékomba.
– Már ennyitől beindulsz? – hallom a halk kuncogását.
– Viccelsz?! A fejed néhány centire van tőle…
Minden erőmet arra használom, hogy mozdulatlan maradjak. Túlságosan veszélyes a helyzet, erős a késztetés, hogy tegyek valamit, de ellenállok a csábításnak, és nem engedek a vágyaimnak.
– Tiszta és illatos vagy – valóságos megkönnyebbülés, amikor Haeun végre feláll.
Befordulok a fal felé, megnyitom a csapokat, és lemosom magamról a habot. A bőröm mindenhol bizsereg, minden egyes porcikám lüktet, és már szinte kínoz a vágy. Elhomályosodnak a gondolataim, képtelen vagyok tovább visszafogni magam.
– Haeun – intéssel üzenem, hogy jöjjön közelebb.
Értetlen tekintettel lépked felém, kivárom a megfelelő pillanatot, majd egy hirtelen mozdulattal magamhoz rántom, és a falhoz szorítom a testemmel.
– Basszus, Taemin!
Éhes tekintettel figyelem, ahogy mindene elázik, a ruhája rátapad a testére, vízcseppek gördülnek végig a bőrén. Kezeivel megtörli a szemeit, majd villámokat szórva néz rám.
– Normális vagy?! – megpróbál eltolni magától.
– Felizgattál, ezért most ki is kell elégítened.
Megszeppenve, szinte rémülten pislog. Ködöt érzek a fejemben, de azt tudom, hogy megint jó nagy hülyeséget csinálok, mégis valamilyen gondolat irányít.
– Ne kezdd megint… – elhalkul.
– Nem kell aggódnod, semmi rosszat nem fogok tenni.
Fogalmam sincs, hogy a félelmétől van-e, de könnyen levetkőztetem, és a vizes ruhák hangosan csattannak a padlón. Csak fehérnemű marad rajta, megfogom a vállait, és elfordítom magamtól, hogy háttal álljon. Kezembe veszem az ő tusfürdőjét, elzárom a vizet, majd a tubusból egyenesen a bőrére nyomom a folyadékot, aminek az illata csokoládéra emlékeztet. Finom, gyengéd mozdulatokkal, szinte masszírozom a vállait, ujjaim alatt érzem, hogy feszül minden izma. A melltartója pántját kikerülöm, és a hátát is megmosom, de a derekánál lejjebb már nem megyek. Tombol bennem a tesztoszteron, de Haeun érzéseire gondolok, mert nem akarom még jobban eltaszítani magamtól. Ezt is élvezem, hogy csak simogatom a selymes bőrét.
Visszafordítom, és mosolyogva nézek a kipirult arcára.
– Miért vagy ilyen csendes? – szemből is végighaladok rajta, de a melleit meglehetősen nagy ívben kerülöm ki.
– Mit mondhatnék, ilyen kínos szituációban? – kerüli a tekintetem.
– Ez nem kínos, a legjobb barátok zuhanyozhatnak együtt.
– Azok után, hogy te a szexről beszéltél nekem?
– Akár… – nagyot nyelek. – Mit csináltatok tegnap, Yurával? – terelem a témát.
Láthatóan megkönnyebbül, az izmait se érzem már olyan feszesnek.
– Beszélgettünk… Beültünk egy kávézóba… Meg ilyenek.
– Ühüm, szóval "lefeküdtetek"? – mutatom az idézőjeleket.
Nem válaszol, ami számomra egyértelműen "igen"-t jelent. Ellentétes érzéseim vannak, az egyik felem örül, mert tényleg látom rajta, hogy kedveli Yurát; a másik felem pedig örjöngve vagdossa magát a földhöz, mert az a kevéske esélyem is lassan elfogy.
– Kíváncsi vagyok Yurára – óvatosan teszek egy célzást.
– Miért? – úgy néz rám, mintha valami rosszban sántikálnék.
Nincs rossz, hátsó szándékom, csak valahogy el akarom tűntetni azt a lányt a képből, hogy szabad legyen az út, Haeun felé. Egy önző rohadék vagyok.

6. Fejezet

A lépcsőházban legalább két órát gubbasztottam Haeunre várva, de sehol senki, és a telefonja is végig kikapcsolva, így végül Jonginnál kötöttem ki.
– Köszönöm, hogy befogadtál – vigyorogva veszem el a felém nyújtott sört.
Lehuppan mellém a kanapéra, érzem magamon a tekintetét, miközben felbontom a dobozt, és beleiszok.
– Történt valami, hyung? – óvatosan kérdezi.
– Haeunnel összevesztünk, kirúgtak, a lakásba se tudok bemenni… Egyszóval szar napom van.
– Várj… Összevesztetek? Kirúgtak?
Iszok még egy kortyot a sörből, majd egy nagy légvétel után belekezdek a helyzetem részletezésébe.
– Tegnap kicsit nyomultam Haeunre, és eléggé megharagudott, azóta hozzám se szól. Ezért ma kissé feszült vagyok, és az a köcsög rendező is már nagyon irritált. Le akarta szedetni a tetkót és-
– Tetkót?!
– Ja – vigyorogva húzom lejjebb a pólóm nyakrészét, hogy láthassa.
– Jesszus… – elhűlve bámulja.
Szinte minden gondolata az arcára van írva. "Hyung, ez most komoly?! Normális vagy?! Miért?!" Látom, hogy zavart, de nem magyarázkodok, inkább más irányba terelem a beszélgetést.
– Ha végre megbékél Haeun, akkor is kezdhetnék mindent elölről – a gondolatra csalódottan felsóhajtok. – Az a legrosszabb, hogy elérhetetlen, de én mégis próbálkozok, hátha sikerül valami.
– Hyung – Jongin mosolyogva megrázza a fejét. – Elérhetetlen nő nincs, csak valamelyiket nehezebb megszerezni.
– De mi van, ha csak az időmet pazarlom? Megér ennyit?
– Ezt csak te tudhatod…

Ahogy telt az idő, egyre jobban aggódtam Haeun miatt, ezért Jongin legjobb barátként viselkedett, és elrángatott a Wolfhoundba, mondván, hogy "Csak megiszunk pár sört", de nem egészen ez történt.
– M-mennyi az… az idő? – a sokadik üveg soju után kissé nehezen megy a beszéd.
– Fél tizenegy.
– Aggódom miatta… F-felhívom.
Szédelgek, a mozgásom is koordinálatlan, de kitartóan próbálom elővenni a telefonom.
– Hagyd, biztos semmi baja – Jongin a kezem után nyúl, és egy poharat ad. – Tessék, inkább igyál még egyet.
Nem kell kétszer mondania, egy húzásra legördítem az alkoholt, ami égető érzést hagy maga után. Mi van, ha Haeun megpróbálta elhozni a kulcsom, de akkor én már nem voltam ott? Lehet, hogy valaki az utcán rátámadt, és ki tudja mit csinált vele. Még sose történt ilyen, hogy nem tudtam elérni, biztos, hogy valami történt vele.
Rosszabbnál rosszabb dolgokra tudok csak gondolni, és az enyhén részeges állapotomban csak élénkebb a fantáziám.
Elveszetten nézek körbe, de minden megsokszorozódik, és a pislogás se javít a látásomon. Frusztráltságomat a hajamba túrva próbálom levezetni, majd kínomban elfekszek az asztalon.
– Ne aggódj már, hyung – Jongin hangja se tud megnyugtatni. – Minden rendben lesz, csak adj neki egy kis időt… – ujjaimat óvatosan bogózza ki a tincseim közül.
– Időt?! Mégis mire adjak neki időt?! – hisztizek az asztal falapjába.
– Lehet, hogy a kis "akciód" elgondolkodtatta.
Felcsillanó szemekkel kapom fel a fejem, és buta vigyorral nézek a barátomra, akinek a szavai felvillanyoztak.
– Hát persze! – megragadom a vállait, és közelebb húzom magamhoz, hogy biztosan rám
figyeljen. – Tetszett neki ami történt, és kezd rájönni, hogy valójában a pasikhoz vonzódik.
– Nem hiszem, hogy-
– Jongin, te egy zseni vagy!
Repesek a boldogságtól, magamhoz húzom a zseniális barátomat, és szorosan megölelem.

Másnap reggel kínzó fejfájással és sajgó derékkal ébredek, Jongin kanapéján. Megpróbálok felülni, de elvetem az ötletet, és inkább visszafekszek. Lehunyt szemekkel gondolok vissza a tegnap estére, és falba tudnám verni a fejem. Szörnyű ötlet volt piálásba menekülni, mert csak még rosszabb lett minden. Hogy lehettem ilyen hülye?! Teljesen elhittem, hogy Haeun szexuális beállítottsága megváltozhatott attól, hogy rámásztam, és csak most jövök rá, hogy ez mekkora baromság.
Megpillantom a földön heverő telefonom, lenyúlok érte, és azonnal próbálom hívni Haeunt. Egy hatalmas kő esik le a szívemről, mikor meghallom, hogy kicseng. Ülőhelyzetbe tornázom magam, szívem a torkomban dobog, és egy hatalmas sóhaj szakad fel belőlem, amikor meghallom a hangját.
– Szia-
– Hol vagy?! – letámadom.
– Itthon… Miért?
Nem válaszolok, bontom a vonalat, és sietve kelek föl, a nadrágot magamra rángatom. Jongin még alszik, ezért halkan nyitom ki a bejárati ajtót, és lelépek.

Vegyes, kavargó érzelmekkel lépek a lakásba, az ajtót hangosan csapom be magam után. Haeun szobája felé veszem az irányt, de megtorpanok, amikor észre veszem őt a konyhában.
– Neked elment az eszed?!
Kiabálásomra rezzenéstelen arccal néz rám, de nem mond semmit, a konyhapultnak dőlve hagyja, hogy folytassam.
– Miért kapcsoltad ki a telefonod?!
– Yurával voltam, és nem akartam, hogy zavarjanak.
Nyugodtsága láttán felülkerekedik minden más érzelmemen a harag, elönt a méreg.
– Van fogalmad róla, hogy mennyire aggódtam?!
– Nem, nincs – mosolyogva vállat von.
Elfordul tőlem, és kinyitja a hűtőt. Ismét hallom, hogy valami elpattan a fejemben, megindulok, és a csuklóját megragadva fordítom vissza, magam felé.
– Engedj el! – rám förmed.
– Remélem jól érezted magad a barátnődnél, ugyanis engem közben kirúgtak, nem tudtam bejönni a lakásba, és egész éjjel csak sírt a szám, hogy mi lehet veled!
– Kirúgtak? – elkerekedett szemekkel ismétli.
Nem mondok semmit, elengedem a kezét, és hátat fordítva elindulok a szobám felé.
– Komolyan kirúgtak? – utánam jön. – Miért?
Nem figyelek rá, bevonulok a saját kis birodalmamba, és becsukom az ajtót, mielőtt oda is követne. Nem zárom be, szerencsére tisztában van vele, hogy ilyenkor egy kis egyedüllétre van szükségem. A világoskék színű falak látványa azonnal megnyugtat, és az ágyamba vetem magam, a gondolatok pedig rögtön ellepnek.
Nem akartam így letámadni, nem akartam kiabálni vele, de így jött ki rajtam az a rengeteg aggodalom és frusztráció, ami tegnap óta csak gyűlt bennem. Valójában örülök, hogy Haeunnek semmi baja,és fölöslegesen aggódtam érte.
Egy ideig még csukott szemekkel relaxálok, megvárom amíg az idegszálaim abbahagyják a pattogást, majd felkelek az ágyból, és elindulok a fürdő felé, hogy lezuhanyozzak. Épphogy kilépek az ajtómon, Haeun sikítása csapja meg a fülem.
Berohanok a szobájába, ahonnan jött a hang, és rémülten nézek rá. A szekrénye előtt áll, fájdalmas nyöszörgéssel babrál valamit a felsőjén.
– Segíts… – kétségbeesett pillantást vet rám.
Közelebb megyek, felém fordul, és ekkor veszem észre a probléma forrását. A felsőjén van egy kis cipzár, ami a mellei között fekszik, pár centiméteres hosszúságban, és valahogy sikerült becsípnie a bőrét, illetve néhány hajszálat.
– Te szerencsétlen – halkan dorgálom, de arcomról nem tudom elrejteni az apró mosolyt.
Lassan nyúlok felé, és először a hajszálakat próbálom kihúzni, amik egyből elszakadnak.
– Siess, mert rohadtul fáj.
– Jól van, próbálkozom!
Lejjebb akarom húzni a kis fémet, de Haeun felnyög a fájdalomtól, és a gyomrom összeugrik, ahogy meghallom ezt a hangot. Újra megpróbálom, de megint nyög, és a gyomrom még kisebbre zsugorodik, sőt, még a lábaim között is megmozdul valami.
– Maradj csöndben – ráparancsolok.
Beharapja az alsó ajkát, és összeszorított szemekkel, némán tűri a kínokat, ahogy próbálom kiszabadítani. Egyik kezemmel benyúlok a melleihez, a másikkal kívülről fogom a cipzárt, és így sikerül kihúznom a bőrét a fém fogak fogságából. Megkönnyebbülten felsóhajt, és lepillant a mellkasára, amin egy piros folt lett a tortúrától.
– Köszönöm – félénken néz fel rám.
Csak egy aprót biccentek, majd elindulok kifelé, de megfogja a csuklóm, ezzel megállít.
– Miért rúgtak ki?
– A tetkó miatt – felé fordulok, és látom a meglepett tekintetét.
– Az én hibám, ne haragudj…
Elenged, de őszinte megbánást látok az arcán. Tényleg az ő hibája, ő tehet mindenről, de nem tudok haragudni rá. Egy mozdulattal magamhoz húzom, és megölelem. Nem túl magas, de az államat kényelmesen rá tudom támasztani a feje búbjára.
– Sajnálom, hogy kiabáltam veled – a hangom alig hallható, szinte suttogok –, és azt is, hogy tegnap túlságosan nyomulós voltam.
Eltelik néhány néma másodperc, majd érzem, hogy karjai körbe ölelik az oldalam.