18. Fejezet

Óráknak tűnnek a kínos csendben eltelt másodpercek, Haeun semmit nem reagál az előbbi vallomásomra, nekem pedig nincs merszem felemelni a fejem. Lehet, ez mégse volt olyan jó ötlet. Hajnalban, ébredés után közlöm vele az álláspontom, mégis mit vártam? Rá se merek nézni az arcára, nem is akarom hallani a válaszát. Már ha tud erre mondani valamit.

– Ühm… én csak… izé… – motyogom a combjaimat bámulva, és a tarkómat vakarászva. – Bocs, nem gondoltam át teljesen, hogy ez mennyire lesz kínos…

– Kínos? – végre megszólal. – Régóta hajtogatod nekem perverz dumáidat, de ezt már kínosnak tartod?

A hangjából nem tudom leszűrni, hogy viccel vagy teljesen komoly-e, ezért felnézek, és egy szikla omlik le a szívemről, amikor meglátom a mosolyát.

– Oh – ajkai egy tökéletes kör alakot formálnak meglepett arckifejezésén. – Te elpirultál!

– Mi? Én…? – próbálok önbizalommal teli vigyort erőltetni magamra. – Ugyan már, ne viccelj.

„Ennyire hülyének nézel?” tekintettel összefonja maga előtt a karjait, és a kredencnek támaszkodik. Kitartóan szemezek vele, és figyelek arra, hogy még véletlenül se lásson meg rajtam egyetlen érzelmet se. Sötétbarna, álmos szemeit figyelve rájövök, hogy Yura nem érdemli meg Őt. Az a ribanc teljesen rám nyomult, és emlékszem, amikor Haeun sírt, mert félt, hogy ez fog történni. Hát, majdnem megtörtént, de Jonginnak hála észhez tértem, épp időben. Már csak azt kell kitalálnom, hogy miként tüntessem el mellőle azt a libát. Már megint hova gondolok? Ez ráér később.

Gondolatmenetem közben Haeun kecses léptekkel elindul felém. Nem mond egy szót se, csak egy apró mosoly van az arcán. Megkerüli az asztalt, megáll a székem mellett, majd minden habozás nélkül átveti az egyik lábát a túloldalra, és az ölembe ül, karjai pedig a nyakam köré fonódnak. Meglepettségemet egy kacér mosoly mögé rejtem, és kezeimet magabiztosan teszem a derekára.

– Ez minden mondanivalód számomra? – benedvesítem kiszáradt ajkaimat, amit megfigyel.

– Az előbb vallottad be, hogy érdekelnek az érzéseim – tarkómon pihenő tincseimet csavargatja az ujja köré, s újra a szemembe néz. – Elég nyersen fogalmaztál, de a lényeget értettem, és ez imponáló számomra.

Magasabban van, mint én, ezért megemelem az arcomat, és célzásként a szájára nézek. Fogalmam sincs, mi futhat át az agyán éppen, de türelmesen megvárom, hogy lehajoljon. Váratlanul cselekszik, tarkómnál fogva közelebb húz magához, az ölemben feljebb tornázza magát, és ezzel egy időben megcsókol. Nem puhatolózik, ajkaink szorosan préselődnek egymáshoz, s az egész olyan érzés, mintha egy hatalmas teher esne le a vállamról. Ez azt jelenti, hogy szexelni fog velem, itt és most. Csak ne szúrjam el… Gyengédnek kell lennem, de van egy rossz sejtésem, hogy nem fog menni. Megkönnyíti a dolgomat, hogy láthatóan most nem gyengédségre vágyik, ezért feneke alá nyúlva megfogom, és a székről felállva az asztalra ültetem. Csípőmhöz emelem a lábait, hogy körém fonja, s a köntösét kezdem kibogozni, miközben faljuk egymás ajkait. A puha anyagot sikerül kibontanom, letolom a vállairól, így már csak egy ujjatlan felső és egy bugyi marad rajta. Végigsimít a mellkasomon, majd megragadja a pólóm alját, majd hangos cuppanással válunk el egymástól, hogy le tudja venni rólam a fölösleges textilt. Érzem, hogy ez most simán fog menni, és már attól a gondolattól keményedek lent, hogy alig választ el Haeun testétől valami. Folytatnám a csókot, de észreveszem, hogy valami másra figyel, meleg tenyere óvatosan ér a mellkasom bal feléhez, amit mosolyogva néz. Értetlenül pillantok le, és meglátom a tetoválást, ami aggodalomra ad okot, ugyanis azt örökíti meg, hogy Haeunnel legjobb barátok vagyunk „örökké”. Egy halk, csalódott sóhajjal nézek fel, és reménykedve simogatom Haeun karjait.

– Ettől most meggondoltad magad?

– Mi? – megszeppenve fürkészi az arcom, majd elmosolyodik. – Dehogy! Attól, hogy szexelünk még legjobb barátok maradunk.

– Pontosan – magabiztosan helyeselek.

Megmarkolom a felsőjét, megvárom amíg felemeli a kezeit, hogy lehúzhassam róla, és feltárulnak előttem a mellei. Szerencsére az alsónadrágom elég laza ahhoz, hogy ne fájjon benne a merevedésem, ami tökéletes formájában kidomborodik. Újra birtokba veszem Haeun telt ajkait, a csók közben simogatásokkal kényeztetjük egymást, majd elkezdek lentebb területekre araszolni. Nyálban gazdag csókokkal haladok végig a nyakán, közben enyhe nyomással tolom lejjebb, amíg el nem fekszik az asztalon. Óvatosan kijjebb húzom Haeunt az asztal széléhez, megszűnik köztünk a távolság, és a vékony textileken át érzem forró nedvét, amiből egy kevés átkerül az alsónadrágomra. Teste fölé hajolok, számmal az egyik mellét, kezemmel pedig a másikat izgatom felváltva, amit halk sóhajokkal fogad, és ujjaival a tincseim közé túr.

– Ah! – hangosan felnyög, amikor ágyékomat az alfeléhez kezdem dörzsölni.

Folytatom, amíg mellbimbói nem keményednek meg az izgatástól, majd tovább haladok lefelé. Végigcsókolom a mellei közötti rész, s kénytelen elengedni, ahogy lejjebb haladok. Hasa aljához érve már csak apró puszikat lehelek a forrósodó bőrére, majd felegyenesedve a kipirult arcára pillantok, és ujjaimat bugyija szélébe akasztom. Mély légvételekkel rám pillant, s felül, hogy lefoghassa a kezeimet.

– A villany… – félénken a kapcsoló felé tekint.

– Kapcsoljam le? – értetlenül pislogok. – Hiszen láttalak már meztelenül – biztató mosollyal simogatom meg az arcát.

– Tudom, de jobban érezném magam-

– Akkor csak engem nem akarsz látni?

Cinikus mosollyal leintem, mielőtt szabadkozni kezdene. Nem szívesen teszem, de a kedvéért természetes, hogy lekapcsolom a lámpát. Sötétben megyek vissza az asztalhoz, kitapogatom Haeun utolsó ruhadarabját, majd óvatosan és lassan húzom le róla, mintha porcelánból lenne, de végül csak ledobom a földre. Remegő sóhajt hallok, de szerintem én most jobban izgulok, mint ő, mivel ennél a résznél mindig elbuktam a durvaságommal. Most olyan gyengéd leszek, mint még soha. Simogatni kezdem Haeun combjait, de épphogy hozzáérek az ujjbegyeimmel, amitől érzem, hogy borsózik. Látásom kezd kiélesedni a sötétségben, ekkor egy csókot nyomok a szájára, majd leguggolok, hogy nőiessége fejmagasságban legyen. Jobb térdétől kezdve apró puszikkal kezdek felfelé haladni a belső combja mentén. Nem sietem el a dolgot, csigalassúsággal haladok befelé, majd a hajlatához érve kezdem elölről az egészet a bal térdétől. Egyre sűrűbben és hangosabban hallom a sóhajait, majd egy pillanatra teljes csend telepszik a konyhára, amikor elérem a szeméremajkait. Bátorkodom azzal kezdeni, hogy puhatolózás helyett mélyen belenyalok. Hangosan felnyög, és egész testében beleremeg az érzésbe. Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó vagy rossz volt neki, ezért elhajolok tőle, de kezeimmel még mindig simogatom a combjai külső felét.

– Huhh… Ezt csináld még egyszer… – levegő után kapkodva nyögi.

Mosolyogva hajolok vissza a lábai közé, nyelvem könnyedén csúszik újra belé, forró és kesernyésen finom nedve szétárad az ízlelőbimbóim között. Újra és újra megismétlem a mozdulatot, amitől már elfojtottan nyögdécsel, mintha beharapná az ajkait. A számban felgyülemlett nedvét lenyelem, és áttérek a csiklójára, amit már csak a nyelvem hegyével izgatok, vagy beszívom a számmal, de ügyelek rá, hogy ne veszítsem el a fejem, gyengéd maradjak.

– Ah! Hnn… – nyögései simogatják a dobhártyámat, és önbizalmat adnak. – Tae… Taehmin!

Határozottan a hajamba túr, megmarkolja tincseimet, és eltolja magától a fejemet.

– Mi a baj? Fáj? Én próbálom figyelmesen csinálni – hadarva mentegetőzök.

– Jó érzés, de… – egy sóhajjal szakítja félbe a mondatát –, de ne húzzuk tovább az időt.

Szavai azonnal eljutnak az agyamig, felegyenesedek, egyúttal letolom az alsónadrágom, kilépek belőle, és arrébb is rugdalom. Zakatoló szívvel állok Haeun lábai közé, megkeresem az asztalon támaszkodó kezeit, és a nyakamba teszem őket, készségesen át is karolja. Megfogom lüktető férfiasságom, és egyszer végighúzom rajta a markomat, hogy ellenőrizem, minden rendben van-e. Én teljes mértékben készen állok, megközelítem vele Haeun nyílását, és makkommal végigdörzsölöm, majd felpillantok, mielőtt bármi mást tennék.

– Mehet? – suttogom, és hirtelen a homlokomra csapok, amikor eszembe jut valami. – Baszki, nem tudom, hogy valahol van-e még óvszerem…

– Nem számít. Téged akarlak érezni, nem a gumit – hahh, mondja az, aki eddig műanyag tárgyakkal „szexelt”.

– Biztos vagy benne?

Válaszként a derekamat ölelő lábak megfeszülnek körülöttem, amit egy „igen”-nek veszek. Nagyot sóhajtok, majd lassan mozdítom a csípőmet. Haeun elég nedves, könnyedén becsusszannék, de nem akarom, hogy esetleg fájdalmat okozzak neki, és amúgy is élvezni akarom minden pillanatát annak, hogy egy régi vágyam valóra válik. Síri csend van a konyhában, egyedül a szívem dörömbölését hallom egyenesen a fülemben. Érzem ahogy centiről centire merülök el a lüktető forróságban, és fel sem tudom fogni, hogy mi is történik éppen. Haeun szorosan ölel magához, majd egy tompa hümmögést hallat. Ennyi, ebben a pillanatban olyan közel vagyok hozzá, amennyire lehetséges. Ó, Istenem… Hát ilyen az én kincsesbányám. Sírni tudnék a hirtelen feltörő boldogságtól, de a következő pillanatban már minden figyelmemet Haeunnek szentelem, aki most meglepően csendes. Lassú, kis mozdulatokkal kezdek, hogy szokja az érzést, majd egyik kezemmel a tarkójához nyúlok, és magamhoz húzom egy csókra. Nyelvével válaszol, és szenvedélyes nyelvcsatába kezdünk. Egyre szorosabban próbál magához ölelni, és én veszem az üzenetet, bátrabban mozgok benne. Nagyobb mozdulataimtól a csókba nyög, majd meg is szakítja azt, és fejét a vállamra hajtva mély sóhajokat hallat. Homlokomon megjelennek az első izzadtságcseppek, pedig még nagyon az elején vagyunk. Eltűröm a haját az útból, és csókolgatni kezdem a füle mögött, majd a nyaka és a válla közti területet. Ezúttal már teljes hosszúságom súrlódik benne, lassan, mélyre hatolva mozgok benne, de még mindig csak halkan nyöszörög.

– Miért vagy ilyen csendben? – suttogom a bőrébe.

– Hhnnghh…

– Nem fáj, ugye?

– Fogd már… be.

Egy csókkal teszi biztossá, hogy ne szólaljak meg újra, de ajkain érzem, hogy mosolyog. Növelem a tempót, lökéseimtől néha már az asztal is meg-megmozdul Haeun alatt, ő pedig erősebben kapaszkodik a nyakamba, és a csókot megszakítva, egyenesen a fülembe sóhajtozik, ami rohadtul izgató. Egy pillanatra elvesztem a fejem, és mozdulataim eldurvulnak pár lökés erejéig, majd a fájdalmas nyöszörgések hallatán visszafogom magam.

– N-ne… – ujjak furakodnak a hajamba, néhány tincset megmarkolnak. – Folytasd!

Nem kell kétszer kérnie, ütemesen folytatom a mozgást.

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el, de akár egész nap tudnám ezt csinálni. Már csillogunk a verejtéktől, hangos sóhajokkal jutok csak oxigénhez, de mindez eltörpül amellett, hogy hallhatom Haeun kéjes nyögéseit, és tagomat az ő teste veszi körül.

– Taehmin… – ahogy a nevemet nyögi… egyszerűen…

Háton fekszem a konyha padlóján, és a derekát fogom, miközben ő kedve szerinti tempóban lovagol meg. Tenyereivel a mellkasomon támaszkodik, s ütemesen mozog rajtam fel-le. Felülök, és karjaival azonnal átöleli a nyakam, miközben egyik kezemmel lenyúlok a ponthoz ahol egymásba kapcsolódunk, ujjaimmal izgatni kezdem a csiklóját. Eddig meglepően visszafogott volt, de most ért el arra a pontra, hogy minden egyes kis ingernek hangot ad. Édes hangján sóhajtozik, nyögdécsel, és mindezt miattam. Már el is felejtettem, hogy milyen az igazi szex. Nem olyan, mint stúdióban, több ember előtt, megjátszott nyögdécselésekkel. Haeun elfojtott sikoltása, és körülöttem összeránduló hüvelye tudatja velem, hogy elérte az orgazmust. Vágyakozó morranással fordítom magam alá, lábait a vállaimra teszem, és gyors iramot diktálok, amitől még mindig csak élvez és élvez alattam, körmeivel végigkaristolja a hátamat, miközben alsó ajkát beharapva nyöszörög. Érzem, hogy mindjárt robbanok, de az utolsó pillanatig benne akarok maradni. Kikívánkozik pár mély nyögés, majd elkezdek visszaszámolni, és a nullához érve egy pillanat alatt kihúzódok a lüktető hőségből, a fejem magától billen hátra, s egy torokból jövő, hangos nyögéssel élvezek el. Életem legjobb beteljesülése volt. Elfáradtam, az izmaim görcsösen feszülnek a megerőltetéstől, és kedvem lenne elterülni a padlón, de most Haeun a fontos. Hangosan sóhajtozva fekszik a hideg kövön, feltápászkodok, hogy felsegítsem, de szinte mozdulni se tud.

– Jól vagy? – arcába logó tincseit oldalra tűröm.

– Ez elképesztő volt – lehunyt szemekkel, bágyadtan mosolyog.

– Mondtam én, hogy nem tudod, miből maradtál ki eddig – megfogom a kezeit. – Kelj fel, mielőtt felfáznál.

Segítek neki felállni, majd a tartóból kiveszek néhány szalvétát, hogy a hasáról letöröljem az élvezetem nyomait, majd a ruháinkat is felveszem a földről, és a köntösét ráadom.

– Istenem, Taemin – élénk hangjából ítélve kezd magához térni. – Ez eszméletlen volt!

– Ezt bóknak veszem – visszakapcsolom a villanyt, egyáltalán nem zavar, hogy én még meztelen vagyok –, viszont én gyorsan lezuhanyzom, mert rendesen leizzasztottál.

Még sose láttam így mosolyogni, mint most.

Három óra is elmúlt már, amikor kiléptem a fürdőből, és még akkor se sikerült feldolgoznom, hogy megtörtént. Szexeltem Haeunnel. Felveszek egy tiszta alsónadrágot, és halkan megyek a szobájába, hogy megnézzem alszik-e már.

– Mi az, már együtt is akarsz aludni velem? – széles mosollyal fogad, az ágyban ülve.

– Nem, csak-

– Taemin – belém fojtja a szót. – Tényleg eszméletlen volt…

– Tudom – öntelt vigyor kúszik az arcomra. – Csak szólok, máris képes vagyok egy újabb eseményre.

– Még mit nem – nevet. – Reggeltől délig óráim lesznek.

– Délig még tudok várni.

A mosolya mindent elárul: alig várja, hogy újra megtörténjen.

– Aludj jól – az ágyához megyek, és adok egy puszit a homlokára.

– Te is, pihend ki magad.

Ohó! Pontosan tudom, hogy mire céloz ezzel.

Hangos csapkodásra riadok fel, szemeimet nehézkesen nyitom ki az erős napfénytől. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantok, ami szerint már délután három óra van. Jesszus! Hogy tudtam ennyit aludni? A szobám ajtaja szinte kirobban a tokjából, hangos csapódással nyílik ki.

– Te rohadt faszfej! – Haeun zokogva, őrjöngve jön be.

– Mi történt?

Az álmosság azonnal kimegy a szemeimből, kimászok az ágyból, és Haeunhöz megyek, de elhátrál tőlem, felé nyúló karomat pedig elcsapja magától.

– Hogy tehetted ezt?!

– Nyugodj meg… – kezeimet felé emelem, és óvatosan közelebb lépek.

– Ne érj hozzám! – hisztérikusan csattan, aggaszt a viselkedése. – Elérted, amit akartál! Most örülsz?!

– Áruld már el, mit tettem!

– Megbasztad Yurát!

– Mi? – szemeim elkerekednek. – Én nem-

– Ne tagadd, mindent tudok! Egy aljas dög vagy, Jonginnak igaza volt! Előbb bemelegítettél Yurán, aztán engem is megdugtál, igazán büszke lehetsz magadra!

– Haeun, én tényleg nem-

– És én bedőltem neked! Hogy lehettem ekkora hülye?!

– Kérlek, nyugodj le, és beszéljük meg.

– Ezen nincs mit megbeszélni! – sarkon fordul, és kiviharzik a szobából.

Azonnal utána megyek, követem a szobájába. Kavarognak bennem a zavaros gondolatok, és a fejemben csak még jobban összegabalyodnak. Ki beszélt neki erről?

– Haeun, ezt mégis honnan vetted, hogy én meg Yura…?

– Nem mindegy?! Lebuktatok és kész!

– De mi nem-

– Azt hittem a legjobb barátom vagy, erre hátba szúrtál! – zokogása felerősödik. – Ezt nem néztem volna ki belőled!

A szívem szakad meg, hogy így kell látnom. Részben jogosan dühös, de nem az igazságot tudja. Tenyereibe temeti arcát, és keservesen sír. Halk léptekkel közelebb megyek hozzá, s óvatosan magamhoz ölelem.

– Utállak, Taemin…

– Nyugodj meg, és hagyd, hogy megmagyarázzam.

– Még magyarázkodni akarsz?!

Túl szép volt minden ahhoz, hogy igaz legyen. Ellöki magát tőlem, és tenyere hangosan csattan az arcom bal felén, és abban a pillanatban világossá válik, hogy ez kinek a műve lehet.

Jongin…

17. Fejezet

– Gáz volt – fejezem be a történetet.

– A vigyorodat elnézve szerintem csak át akarsz verni – Jongin arcán tökéletesen látszik, hogy egy szavamat se hiszi el.

– Haeun még meg is jegyezte, hogy Yurának olyan illata van, mint nekem.

– És? – felvont szemöldökkel várja, hogy folytassam.

– Yura bent tartotta a nappaliban, így sikerült észrevétlenül meglépnem… Pedig már majdnem megvolt – húzom a szám.

– Egy csepp bűntudatod sincs, amiért Haeun barátnőjével kavarsz? – ítélkező pillantást vet felém, miközben szájához emeli a sört, és belekortyol.

Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Jongin érez valamit Haeun iránt, különben miért lenne velem ilyen ellenséges? Belátom, hogy részben igaza van, hiszen tényleg nem tisztességes az, amit Yurával művelünk.

– Amíg Haeun nem tud róla, addig nincs baj – vállat vonok.

– Hülye hozzáállásod van, hyung. Miből gondolod, hogy nem fog rájönni?

– Fejezd be az észosztást, jó? – förmedek rá.

– Csak megpróbállak felvilágosítani, hogy nem jó, amit teszel. Elvégre Haeun a legjobb barátod, nem?

– Bele vagy zúgva, igaz? Ezért érdekel ennyire? Azt hittem, ennél jobb barátok vagyunk – hadarom.

– Ne legyél már barom.

– Nem vagyok az – sértődötten dőlök hátra a székben.

– De, igen, az vagy. Teljesen kifordultál magadból az utóbbi hetekben, amióta eldöntötted, hogy megfekteted Haeunt. Önző és aljas lettél.

– Önző és aljas?! – a kelleténél hangosabban ismétlem, amitől a egész Wolfhound elcsendesedik egy pillanatra.

Nem mondok semmit, lenéző tekintettel figyelem Jongint, majd felkelek a székemről, és a támlájáról felveszem a bőrdzsekim.

– Most hova mész?

Nem válaszolok, ott hagyom minden szó nélkül. Mekkora seggfej! Osztja nekem az észt, és még én vagyok az önző meg aljas…

Puffogva lépek be a lakásba, kabátomat felakasztom a fogasra, de lecsúszik róla, és a földre esik. Elrúgom az útból, majd a cipőimet is lerugdalom magamról.

– Önző és aljas – morgom, miközben a szobámba vonulok.

Bevágom magam mögött az ajtót, és az ágy szélére ülök, térdeimre könyökölve megdörzsölöm az arcom. Hallom, hogy az idegszálaim sorozatosan pattognak, majd felfigyelek az ajtó nyitódására. Haeun megszeppenve jön be, némi aggodalommal a szemeiben.

– Mi a baj? – leül mellém, arcomat fürkészi.

– Semmi.

– Ki az önző és aljas?

Kezeim maguktól szorulnak ökölbe, amit Ő előbb észrevesz, kerek szemekkel nézi. Megrázom őket, hogy izmaim elernyedjenek, és nagy sóhajjal próbálok lenyugodni.

– Jongin szerint én vagyok – motyogom.

– Miért mondana ilyet?

– Mert – hirtelen elhallgatok, hiszen most majdnem elszóltam magam.

Haeun türelmesen vár, amíg én megpróbálok kitalálni egy hihető történetet. Elmondanám neki az igazat, de nem tudom, hogy mit reagálna, kockáztatni pedig nem akarok.

– Csak összekaptunk kicsit, ez minden – hanyagul vállat vonok remélve, hogy nem feszegeti tovább a témát.

– Látom, nem akarsz róla beszélni – együtt érzőn mosolyog.

– Szerinted is önző és aljas lettem? – szemeibe nézek, láthatóan nem érti, miért kérdezem ezt tőle.

– Miért lennél az? Jongin biztos nem akart ilyet mondani, lehet csak rossz napja van – biztató mosolya megnyugtat. – Na, gyere ide.

Kezeit felém nyújtja, és egy szoros ölelésre magához húz. Karjaimat átfonom körülötte, és ekkor döbbenek csak rá, hogy Jongin szavai nem voltak teljesen alaptalanok. Ezt tényleg nem tehetem meg Haeunnel, és talán jobb lesz, ha a tudtára adom, mit akar tőlem Yura. Ezzel talán magamat is bajba sodornám, de Haeun megérdemli, hogy tudja az igazságot. Összeszedem a gondolataim, hogy finoman fogalmazva mondjam el neki a dolgot, de ő előbb megszólal.

– Nem is mondod, hogy ment a beszélgetés?

Kibontakozok az ölelésből, kíváncsi tekintetét nézem.

– Milyen beszélgetés?

– Pink Flamingo a cég neve? Elvállaltad?

– Nem, még nem.

– Miért? – próbálja leplezni, de én látom, hogy örül ennek.

– Kértem egy hét gondolkodási időt, mert nem tudom, hogy mit akarok.

És eddigre el is fogyott minden bátorságom, hogy elmondjam neki az igazságot.

Az estét szokásos módon a nappaliban ülve töltjük, valami idióta filmet nézve, amiben egy csapat egyetemistát üldöz egy gyilkos, aki szögekkel öl. Mekkora hülyeség. Az elején még nevettünk rajta Haeunnel, de a közepe felé ő már el is aludt. Megszokott módon ő foglalja el az egész kanapét, feje pedig az ölemben lévő párnán pihen. A kezemben tartott sojus üvegből kiiszom az utolsó cseppet, közben meghallom, hogy Haeun telefonja csörög. Tudom, hogy Yura hívását várta, ezért óvatosan kiveszem a kezéből és felveszem, mielőtt felébredne.

– Szia – kevésbé barátságos hangon szólok bele.

– Ó, Taemin oppa! Haeun?

– Alszik.

– Szexeltetek már? – sejtelmes, kissé gunyoros hangja van.

– Nem.

– Helyes, tartogasd nekem az energiádat.

– Figyelj, Yura… Nekem ez nem fog menni.

– Tessék?

– Nem akarok rosszat senkinek, ezért nem fog megtörténni, amire vársz – burkoltan beszélek, hogy Haeun ne értse miről van szó, ha esetleg ébren van. – Örülj neki, hogy titokban tartom.

– Én is sokat gondolkoztam ezen, és azt hiszem, igazad van.

Fellélegzem, ez könnyebben ment, mint vártam. Elfelejtjük az egészet, és megy minden tovább, nem lesz itt semmi gond. Már csak egy dolog van vissza, hogy mindent elsimítsak. Bocsánatot kell kérnem Jongintól.

Engem is a kanapén nyom el az álom, ülőhelyzetben, Haun fejével az ölemben. Fogalmam sincs, mennyi lehet az idő, amikor mocorgásra ébredek. A tévé még mindig megy, és nagyjából bevilágítja a nappalit, így látom ahogy Haeun felül.

– Elaludtunk… – álmos hanggal dörzsölgeti a szemét.

Nyújtózkodok egyet, majd magamhoz ölelem, és visszacsukódnak a szemhéjaim. A hajának kókusz illata van, tincsei közé fúrom az orromat, és mélyeket szippantok a kellemes illatból.

– Mit csinálsz? – értetlenül kérdezi.

– Imádom ezt a kókusz illatot.

– Neked meg pia szagod van – kuncogva markolja meg a pólómnak azt a részét, ahol véletlenül leöntöttem magam sojuval.

– Éhes vagyok.

– Én meg álmos.

– Csinálj nekem valami kaját.

– Csinálj magadnak, én aludni akarok.

Az értelmes beszélgetés után mégis mindketten a konyhában kötünk ki, hajnali fél kettőkor. Én az asztalnál ülök, a fejemet meg kell támasztanom a kezemmel, hogy ne fejeljem le a falapot az álmosságtól. Nehezen tartom nyitva a szemeimet, de sokat segít a látvány, hogy Haeun a köntösében tesz-vesz. A fenekét takarja a puha anyag, így most be kell érnem a lábaival, amiket fedetlenül hagy. Ismerős gondolatok vesznek körbe, és igyekszem őket elhessegetni. Egy teljes napja nem mondtam neki semmilyen szexre utaló megjegyzést, pedig nincs olyan perc, hogy ne gondolnék erre. Elvesztem a tanácstalanságban, és tényleg nem tudom már, hogy mit akarok. Vagyis azt tudom, hogy mit akarok, de ha figyelembe kell vennem mások érzéseit, akkor nem tehetem meg azt, amit akarok. Még hajnalban is milyen komplikált tudok lenni. Jongin nem véletlenül mondta azokat, amiket mondott.

„Ki tudja, hogy mi fog kisülni a ti kis egyezségetekből”

„Megszeret vagy megutál, és egyik se fog jót tenni a barátságotoknak”.

Talán az lenne a legjobb, ha egyenes lennék Haeunnel, és őszintén elmondanám neki, hogy mi zajlik le bennem. Frusztráltan felsóhajtok, és a fejemhez kapok.

– Beléd meg mi ütött? – Haeun meglepett hangját hallom.

Itt az őszinteség ideje. Most vagy soha.

– Le akarok feküdni veled, de nem tudom mi sülne ki belőle, ezért mégse akarom megtenni – hadarom, hogy minél előbb túlessek rajta.

Nem merek Haeunre nézni, nem akarom látni a reakcióját. Meglepődött? Nagy szemekkel néz most rám, vagy undorodva? Esetleg vigyorog? Miért nem mond semmit?

16.5 Fejezet

Ez a hűvös idő nem nekem való. A napsütés már nem melegíti a bőrömet, helyette csípős fuvallatok érik; a nőket pedig már nem lehet rövidnadrágban és topban bámulni, mert ők is fáznak, és több a ruha. Ilyen gondolatoknál perverz őrültnek érzem magam, de hát pasiból vagyok, természetes, hogy az én szemeimnek is jól esik a csinos hölgyek látványa. Kétségtelen, hogy egy formás fenék most megnyugtatná a táncoló idegeimet, ugyanis úton vagyok a Pink Flamingo székháza felé, elbeszélgetésre. Nem szívesen megyek vissza az iparba, de ebből jön a pénz és a hírnév. Mrs. Lee biztosan örülni fog az újabb munkáimnak. Az autóban ülve felnevetek a gondolaton, s leparkolok a székház parkolójában. Kicsatolom az övem, és nyitnám az ajtót, de ekkor pittyen egyet a telefonom. Kiveszem a zsebemből, elolvasom a beérkező üzenetet.

Merre vagy éppen? Kedvem támadt folytatni a tegnapit…

Yura

A szám olyan szélesre húzódik, hogy majd' szétszakad az arcom.

Feszengve, de kívülről magabiztosnak tűnő viselkedéssel lépek be az iroda ajtaján, és egy vékony, öltönyös, harmincas éveiben lévő férfi azonnal felpattan a székéből.

– Üdvözlöm, Mr. Lee. Örülök, hogy eljött – mosolyogva kezet ráz velem. – Foglaljon helyet.

A fekete bőrkanapé felé mutat, amire fintorogva nézek le. Pontosan tudom, hogy mik történtek eddig rajta, ezért visszautasítom.

– Köszönöm, de azt hiszem, inkább állnék.

– Meg tudom érteni – felnevet, de érződik rajta, hogy nem túl őszinte a kacaj.

Annyival megtisztelt, hogy akkor ő is állva maradt, és így vázolta fel a dolgokat. Nem hallottam semmi érdekeset, csak annyit, hogy kellek a cégnek, és hajlandóak az átlagnál többet fizetni.

– Ha valamire nemet mond, akkor azt tiszteletben fogjuk tartani, garantálom – végig úgy beszél, mint egy profi üzletember. – Tehát…?

A válaszomra vár. Szemei szinte szikráznak, mintha gondolatban próbálna manipulálni, hogy mondjak igent. Nagy ambiciózussal rendelkezhet. Tényleg akarom én ezt?

Elégedett mosollyal, és a megengedettnél gyorsabb sebességgel haladok az úton, nem akarom megváratni a hölgyet. Az autó kerekei hangosan csikorognak, ahogy befordulok a pláza parkolójába, és azonnal ki is szúrom Yura homokóra alakját. Megállok mellette, ragyogó mosolya betölti az egész utasteret, amint beül az anyósülésre.

– De gyors voltál – fekete tincseit eltűri az útból, így meglátom a dekoltázsát.

– Csak mondd hova megyünk, és ennél is gyorsabb leszek – motyogom a melleit bámulva.

– A lakásomra gondoltam…

Megszeppenve nézek a szemeibe, s feltűnik huncut mosolya. A lelkiismeretemet elnyomja a magas tesztoszteron szintem, így nincs egy csepp bűntudatom se azzal kapcsolatban, hogy Haeun barátnőjének a lakására megyek… szexelni vele.

Az út viszonylag csendesen -és gyorsan- telik, Yura GPS-ként irányít, mikor merre kell fordulnom. Nehéz úgy vezetni, hogy ő itt ül mellettem, mert nem tudom megállni, hogy ne vessek rá néha egy-egy pillantást; mintha meg akarnék győződni róla, hogy ugyan olyan szexi-e, mint fél perccel ezelőtt.

Megpróbálom nem kimutatni, de kissé feszült vagyok. Nem azért, mert a fejemben motoszkál a gondolat, hogy esetleg rossz, amit teszünk, hanem azért, mert a tíz perc autózás legalább egy órának tűnt azzal a gondolattal, hogy hová tartunk.

Yura beinvitál a lakásába, majd becsukja az ajtót, és tovább nem is vesztegeti az időt. Egy mozdulattal lerántja magáról a felsőjét, és én se habozok, a derekánál fogva magamhoz rántom, hogy birtokba vehessem az ajkait, de ő nem elégszik meg ennyivel. Nyelvével megkeresi az enyémet, s a nadrágomra markol, amitől a csókba nyögök. Nem hagyja, hogy irányítsak, és ez meglehetősen tetszik. Folyamatosan tol, botladozva hátrálok, amíg a hátam el nem ér a falhoz. Megkeresem a melltartója csatját, s kioldom, miközben nyelveink még mindig egymással vannak elfoglalva. Kezével egyre erősebben markolássza és dörzsölgeti a nadrágomat, amitől szinte teljesen megkeményedek. Váratlanul elenged, ledobja magáról a melltartót, és a következő pillanatban már előttem guggol.

– Oh… Istenem – remegő sóhajjal suttogom, miközben oldja ki az övemet.

Amíg a nadrágtól szabadít meg, kezeimmel összefogom hosszú haját, hogy tökéletes rálátásom legyen mindenre. Merevedésemre markol, hideg tenyerének érintésétől egy pillanatra megfeszülök, de az érzés azonnal eltörpül, amint dolgozni kezd rajtam. Annyira szexi látvány, ahogy beharapott ajakkal, vágytól csillogó szemekkel figyeli amit csinál. Egyikünk se szólal meg, mintha nem is lenne semmi, amit mondhatnánk egymásnak. A fejem kiürül, és a kellemes érzésen kívül semmi más nincs bennem. Se gondolatok, se érzelmek. Teljesen a falnak támaszkodok, hogy kényelmesebb legyen, és epekedve várom, hogy Yura használatba vegye a száját is. A távolból egy telefon csörgése hallatszik, de nem igazán zavartatja magát, úgy tesz, mint aki meg se hallja. Nyelvével benedvesíti ajkait, és lélegzetemet visszafojtva csukom le a szemeimet. Végignyal a teljes hosszamon, szinte érzek minden egyes ízlelőbimbót, majd a gyomrom is beleremeg, amikor a szájába vesz. Ujjaim maguktól markolják erősebben a tincseit, de nem irányítom, szabadon hagyom a mozgásban. Erősen szívja lüktető tagomat, amivel sikerül kicsalnia belőlem egy hangos, mélyről jövő nyögést. Az érzés olyan, mintha be lennék drogozva, mindig csak többre és többre vágyom. Résnyire nyitott szemekkel oldalra pillantok, meglátom a hálószobát, és úgy döntök, elég az előjátékból. Remélem Yura elég nedves, mert már benne akarok lenni. Haját fogva óvatosan elhúzom magamtól, érti a célzást, és feláll. Kilépek a nadrágomból, és a csuklójánál fogva húzom a szobába. Az ágy előtt megtorpan, visszafordít maga felé, s egy határozott mozdulattal az ágyba lök. Kivételesen tetszik, hogy valaki ilyen vad módon irányít. Leveszi a nadrágját, majd egy szál bugyiban ül rám, és alfelét dörzsölni kezdi hozzám.

– Ahh… – kiengedek egy sóhajt, és erősen beleharapok az alsó ajkamba.

A telefonja ismét megszólal, valaki valami nagyon fontosat akarhat, de őt ez egyáltalán nem érdekli, csak velem foglalkozik. Felülök, hogy átölelhessem a testét, és befordítsam magam alá, ezzel végre hozzám kerül az irányítás.

– Ne fogd vissza magad – vágytól fűtött hangon sóhajtja, miközben a szemeimbe néz.

Széles mosollyal jelzem, hogy tudomásul vettem a kérését, majd lejjebb csúszok az ágyon, és a bugyiján lévő nedves folt láttán elégedettséget érzek.

– Egy ujjal se nyúltam hozzád, mégis teljesen átáztál – ajkaimat megnyalva húzom le róla az utolsó ruhadarabot is.

Halk kuncogással válaszol, visszamászok a teste fölé, s kezei átölelik a nyakamat. Lenyúlok kettőnk közé, hogy irányba állítsam a férfiasságom, és már készülnék elmerülni Yurában, de megfagyok az ajtó felől jövő kopogó hangra.

– Vársz valakit? – furcsállva pillantok le rá.

– Nem – megrázza a fejét. – Lehet Haeun az.

– Ó… Akkor mi legyen?

– Semmi, nem engedem be – az arca rezzenéstelen, de mintha mégis feszült lenne. – Bár mondtam neki, hogy ma itthon leszek, lehet rájön mi van, ha téged se talál otthon.

– Miről beszélsz?

Eltol magától, sietősen felkel az ágyról, és visszaveszi a bugyiját.

– Most mi van?

Nem kapok választ, kimegy a szobából, majd a nadrágommal jön vissza, és hozzám dobja.

– Öltözz fel és bújj el – eluralkodik rajta a pánik, nem gondoltam volna, hogy ilyen is tud lenni.

– Mi?!

– Igyekezz!

Felöltözök, ő is pillanatok alatt rendbe szedi magát, és megy, hogy ajtót nyisson. Hirtelen gondolattól vezérelve mászok be az ágy alá, és hallgatom az eseményeket. Valóban Haeun az, és Yura úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna. Én meg itt kuporodok az ágy alatt, mint valami titkos szerető… Nekem nem attól kell félnem, hogy ezért halálra vernek, hanem attól, hogy miattam törik össze a legjobb barátom szíve.